Szallas.hu: több magyar nyaral az Adriánál, mint tavaly - az utószezon számai is jól alakulnak

Vir és Crikvenica a legnépszerűbb úti cél, a régiók közül pedig a Kvarner-öböl és Dalmácia – Zadar térségébe szól a legtöbb foglalás a Szallas.hu oldalán Horvátországot választó magyarok körében május-szeptember időszakra.

Mint a szállásfoglaló portál legfrissebb közleményéből kiderül,

a foglalások közel kétharmada 5-7 éjszakás tartózkodás. A horvát Adriára utazók háromnegyede az apartmant részesíti előnyben a szállástípusok közül.  A legtöbb magyar júliusban és augusztusban látogat el Horvátországba.

Továbbra is a Kvarner-öböl és Dalmácia – Zadar régió vonzza a legtöbb magyar vendéget Horvátországba a portál foglalási adatai szerint a május-szeptemberi időszakban. A települések közül Vir és Crikvenica emelkedik ki az élmezőnyből, kettejük között szoros a verseny. „

Mindkét település évek óta az élen végez, csak a sorrend cserélődik fel. Vir elsősorban  a gyermekbarát, lassan mélyülő, homokos tengerpartjai miatt lehet közkedvelt a magyarok körében, míg Crikvenica tengerparti sétányairól, hangulatos éttermeiről és kalandos vizes programkínálatáról híresült el.

– mondja Molnár Tímea, Horvátországért és Ausztriáért felelős menedzser.  

Crikvenica egyik ötcsillagos szállodája / Forrás: Depositphotos
Crikvenica egyik ötcsillagos szállodája / Forrás: Depositphotos
Fotó: depostiphotos

A foglalási számok alapján őket követi Njivice, Selce, Zadar, Starigrad, Medulin, Vodice, Bibinje és Dramalja. A top tíz település lista foglalási számaiból kiderül, hogy az ezekre a településekre szóló

összes foglalás 36 százaléka Virbe és Crikvenicába szól.

A top 10 település pedig az összes horvát foglalás 40 százalékát jelenti.

A legfrissebb jelentésből az is kiderül, hogy a magyar utazók egyre nyitottabbak Dél-Horvátország desztinációi felé is, a legnagyobb növekedést a foglalási számokat illetően a tavalyi évhez képest Dalmácia - Dubrovnik és Dalmácia - Sibenik régiókban látják.

Az egyhetes horvát vakáció a leggyakoribb

Az adatok szerint 

a 7 éjszakás tartózkodási idő a legjellemzőbb az idei szezonban (májustól-szeptember végéig) a foglalások 23 százalékával.

Minden ötödik foglalás 5 éjszakára szól, a foglalások 18 százaléka 6 éjre, 17 százaléka 4 éjre. A szállástípusok között az apartman messze a legkeresettebb, a foglalások háromnegyedénél ezt a szállástípust preferálták.

Bár a hoteleket és resortokat arányaiban kevesebben választották (21%) eddig, mint az apartmanokat, ugyanakkor itt is növekedést látunk a foglalások számában tavalyhoz képest. Továbbra is nő az érdeklődés a minőségi, több szolgáltatást nyújtó szálláshelyek felé, a legnagyobb növekedés tavalyhoz képest a resort kategóriában történt

- tette hozzá Molnár Tímea.

A foglalási adatok arról is árulkodnak, hogy a Szallas.hu oldalán Horvátország szálláshelyeit lefoglaló magyarok többsége (29%) 4 fős család / társaság és a páros utazók (25%).

A szeptember már majdnem olyan népszerű, mint a június

Bár még mindig július és augusztus a klasszikus főszezon, de egyre népszerűbb a májusi elő- és a szeptemberi utószezon.

Az idei szeptemberi előfoglalások szintje július 31-én csaknem eléri az idén júniusban megvalósult foglalások számát

- mondja a szakértő, aki azt elárulta, további növekedést várnak, ezt támogatják éppen futó kampányukkal is.  Szeptemberi távozással idén 21 százalékkal több foglalást rögzítettek már most, mint tavaly ilyenkor. Az utószezon mellett szólnak a kedvező árak, ekkor már kevesebb a turista és az aktív időtöltéshez tökéletes az időjárás.

 

A portál foglalási darabszámai alapján a top 10 horvát úti cél a magyarok körében 2024. május-szeptember időszakban:

1. Vir

2. Crikvenica

3. Njivice

4. Selce

5. Zadar

6. Starigrad

7. Medulin

8. Vodice

9. Bibinje

10. Dramalj

A portál oldalán leadott foglalások megoszlása a legnagyobb horvát turisztikai régiók között 2024. május-szeptember időszakban:

● Kvarner-öböl: 36%

● Dalmácia – Zadar: 25%

● Dalmácia – Split: 14%

● Isztriai-félsziget: 12%

● Egyéb: 13%

A portál oldalán leadott foglalások megoszlása tartózkodási idő alapján 2024. május-szeptember időszakban:

● 7 éj: 23%

● 5 éj: 20%

● 6 éj: 18%

● 4 éj: 17%

● 3 éj: 10%

● 2 éj: 3,5%

● 8 éj: 3,2%

● 9 éj: 2%

● Egyéb: 3,3%

 


Látogatás a sikátorok városában

Látogatás a sikátorok városában 

Dél-olasz életérzés, káosz és nyüzsgés, büszkeség és életöröm. Ráadásul mindig tanulhatunk valamit.
Copernicus: az idei volt bolygónk eddigi legmelegebb nyara

Copernicus: az idei volt bolygónk eddigi legmelegebb nyara 

A kutatók szerint 2024 lehet a Föld eddigi legmelegebb éve is.
Madrid búcsút intett a bérelhető e-rollereknek

Madrid búcsút intett a bérelhető e-rollereknek 

A városvezetés a szabálytalan és tiltott helyen való parkolások illetve a gyakori balesetek miatt hozta meg döntését.
Érdemes lesz Máltára utazni

Érdemes lesz Máltára utazni 

Idén is megrendezik Málta legizgalmasabb kultúrális fesztiválját.
Már a Trevi-kút sem a régi...

Már a Trevi-kút sem a régi... 

Pedig mindig kihagyhatatlan program a Rómát meglátogató turistáknak, hogy gyönyörködnek a szökőkút páratlan megjelenésében, és pénzérmét dobnak a medencéjébe.
A fű nagyobb lett, és megszólaltak a tücskök– az El Caminóról jelentjük

A fű nagyobb lett, és megszólaltak a tücskök– az El Caminóról jelentjük 

Kollégánk elindult, hogy végigmenjen a legnépszerűbb európai zarándokúton.
Bécs hamarosan bicikli-nagyhatalom lesz

Bécs hamarosan bicikli-nagyhatalom lesz 

Biztonságosan és környezettudatosan juthatnak a diákok a bécsi iskolákba.
Hatvan éve nem volt ilyen meleg Horvátországban

Hatvan éve nem volt ilyen meleg Horvátországban 

Az utóbbi hatvan év legmelegebbje volt az idei augusztus Horvátországban.
Hároméves körutazásra indultak - három hónapja várják az indulást

Hároméves körutazásra indultak - három hónapja várják az indulást  

Titanic-átok sújtja? A hajó jelenleg a belfasti Harland és Wolff hajógyárban van, ahol a Titanic is épült.
Turisztikai ágazat szereplői a Szentföldön: önkéntes munkát vállalók, pályaelhagyók, más országba költözők

Turisztikai ágazat szereplői a Szentföldön: önkéntes munkát vállalók, pályaelhagyók, más országba költözők 

Milyen helyzetben vannak ma a turisztikai szegmens résztvevői Izraelben, ahol 2023. október 7-én a Hamász terrortámadást intézett ártatlan izraeliek ellen? Ennek jártunk utána.

Interjú

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.
Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén

Ariana Grüll: Az építészeknek túl kell lépniük a nemzetközi trendek puszta követésén 

A Klasszis TopDesign 2024 verseny egyik zsűritagja, Ariana Grüll a tavalyi versennyel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, és arról, hogy mit vár az idei pályaművektől.  
Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva

Vylyan Pincészet: Feketén-fehéren, nyáron zöldre váltva 

Indul a verjus-szüret a Villány-siklósi-borvidék egyik legjelentősebb, patinás, több mint 30 éves múlttal rendelkező pincészeténél, a Vylyan birtokon.