Szlovákiát elérte a járvány második hulláma

Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány járványügyi bizottságának ülése után kijelentette: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma. Szerda reggelre 75-tel, 2690-re nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában - derül ki az InfoRádió beszámolójából.

„Bár ellenőrzés alatt tartjuk, mégis romlik a járványügyi helyzet Szlovákiában” – jelentette ki Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter. „Nemcsak belföldön, hanem a környező országokban is fokozatosan növekszik a fertőzöttek száma” – mondta Krajčí. Hozzátette: a számok alapján Szlovákiában egyelőre nem jellemezhető súlyosként a helyzet, és ellenőrzés alatt is lehet tartani, a szomszédos országokban azonban kicsivel összetettebbek a körülmények. Ennek ellenére több Szlovákiával szomszédos ország – köztük Magyarország is – a kevésbé rizikós régiók listáján marad.

Krajčí ugyanakkor jelezte, összeül a szakértői bizottság, hogy megvizsgálják a környező országokban fennálló helyzetet. „Nem javaslom, főként most, augusztus utolsó heteiben a külföldre utazást, mivel nyakunkon a második hullám, így a helyzet várhatóan romlani fog” – szögezte le a tárcavezető, aki szerint a szülőknek a tanév kezdete előtt becsületbeli nyilatkozatot kellene tenniük arról, hogy a gyerekük az azt megelőző 14 napban nem járt külföldön vagy nem volt nemzetközi táborban. Kedden 3131 tesztet végeztek el Szlovákiában, a járvány belföldi megjelenése óta vizsgált minták száma így meghaladja a 284 ezret. További 10-zel 1884-re emelkedett a gyógyultak száma, az elhunytak száma továbbra is 31. Jelenleg 775 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban.

Forrás: portfolio.hu


Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.
Kedvező változás az Allianz utasbiztosításainál

Kedvező változás az Allianz utasbiztosításainál 

Májustól a kifizetett összeg akár a duplájára nőhet.
Ember és medve egy helyen – találkozáskor mi a teendő?

Ember és medve egy helyen – találkozáskor mi a teendő? 

Az emberek és a medvék együttéléséről világosítja fel a helyieket a lengyel tátrai nemzeti park.
Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten

Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten 

Május 20-án a budapesti Kozmo Hotel egy különleges turisztikai eseménynek adott otthont.
Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.