Szórakoztató élménypark nyitása Dubajban

AYA a neve a most megnyitott különleges, digitális szórakoztató parknak, ahol összesen 12 különböző témájú zóna található a WAFI City Mall bevásárlóközpontban, mintegy 40 ezer nm2-en. 

Mint ezzel kapcsolatos közleményükből kiderül, a 2022 decemberében nyitott élménypark a maga nemében egyedülálló, az új generációs szórakoztató parkok első tagja.

Az élménypark 12 különböző zónából, helységből áll, ezek mindegyike egyedi témájú és számos interaktív elemmel varázsolja el a látogatókat.

 

A kalandvágyó vendégek szórakoztatására készültek az obszervatóriumok, amelyek több millió csillaggal, virágzó fényű kertekkel, színes folyó látványával csábítanak-az itt átélt élmény egyedülálló, semmihez sem hasonlítható.

Az AYA-ban a látogatók maguk mögött hagyhatják a való világot, hogy megtapasztalják a lehetséges jövőt egy másik, élénk és színes bolygón. Ez az utazás az első teremben, az ún. Aurora világába történő belépéssel kezdődik, majd folytatódik a további termekben (The Source, a Drift, az Outland és a The Pool), hogy végül a leglátványosabb utolsó zónákban (The Falls, Celestia, Flora, Tides és Harmonia) teljesedjen ki az élmény. A különböző zónákon átjutva interaktív élményekkel gazdagodhat a látogató.

 

Az AYA megnyitása után a további tervek már készülnek, hamarosan újabb HyperSpace szórakoztató parkok épülnek, nem csak az Emírségben, hanem másutt a világban is.

Forrás: dubaitourism.ae


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.