Tematikus városnézések a téli Dubrovnikban

A turistalátogatások ösztönzése érdekében a Dubrovniki Idegenforgalmi Közösség a téli hónapokban idén is megszervezi a „Szombat Téli Reggel a városban” elnevezésű rendezvényét.

A különleges esemény november 9-én kezdődik és 2025. március 29-ig tart, és egy folklór előadással ér véget a Szent Balázs templom előtt.  A tematikus városlátogatások angol nyelven november 9-én minden szombaton 9:30-kor kezdődnek.

Novemberben a városnézés témája a „Cosmopolitan Dubrovnik” lesz.

Dubrovnik egykor római katolikus város volt, ahol csak katolikusok lakhattak, és ahol csak különleges juttatások keretében engedélyezték a zsidó lakosoknak letelepedést.  A történelem során Dubrovnik igazi kozmopolita központtá nőtte ki magát, amelyről a város történelmi magjában található katolikus templomok, ortodox templom, mecset és Európa egyik legrégebbi aktív zsinagógája mesélnek.Külömn


Fotó: Horvát Idegenforgalmi Közösség

A különböző vallások – katolikusok, ortodox keresztények, muszlimok és zsidók – mind nyomot hagytak Dubrovnik történelmében, a város történelmi központja pedig évszázados együttélésről és toleranciáról tanúskodik.

A hivatalos idegenvezetővel történő tematikus városnézést követően 11:30-kora Szent Balázs-templom előtt a Dubrovniki Idegenforgalmi Közösség minden látogatót a folklór előadással lep meg (jó idő esetén).

Az egyes túrákról és vezetett sétákról a Dubrovniki Idegenforgalmi Közösség média csatornáin lehet további információkhoz jutni.


Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.