Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

A TUI idén júniusban indított Debrecenből Antalyába tartó új járatával, valamint a Budapestről hetente többször induló járataival különösen kényelmesen utat biztosított nyáron a török Riviérára. Ez tükröződik a nyári foglalási rangsorban is, ahol Antalya egyértelműen az első helyen áll.

Sikeresnek bizonyultak a Budapestről Krétára, Heraklionba, és a ciprusi Larnacába induló útvonalak is. A 2024 nyarára vonatkozó rangsorban Törökország vezet Görögország és Horvátország előtt, majd Spanyolország és Ciprus következik. A nyáron leginkább Egyiptom iránt növekedett a kereslet.

Elafonissi part Krétán
Elafonissi part Krétán
Fotó: TUI Magyarország

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az előző évhez képest idén majdnem háromszor annyi vendég választotta a Vörös-tengeri nyaralást” – mondta Taskár Tamás, az utazási iroda értékesítési vezetője, és hozzátette, hogy a távoli utazások tekintetében az Egyesült Arab Emírségek és a Maldív-szigetek volt a legnépszerűbb úti cél.

Az iroda magyar utasai egyhetes nyári nyaralásuk során átlagosan valamivel kevesebb mint 1000 eurót költöttek. Az utazók mintegy 45 százaléka ötcsillagos vagy magasabb kategóriájú szállást választott, az all inclusive ajánlatok továbbra is nagyon népszerűek voltak.

„A nyaralók a kényelem és a biztonságos árképzés miatt választják az all inclusive ellátást, hiszen ez az ár minden járulékos költséget tartalmaz az utazással és szállásfoglalással kapcsolatban”

– mondta Taskár, és kiemelte, hogy vendégeik 66 százaléka választotta ezt az opciót.

Az őszre vonatkozóan az értékesítési vezető elmondta, hogy az őszi szünetre még mindig foglalhatóak utazások a napsütéses Törökországba vagy a Vörös-tenger partjára, és napi járatokat kínálnak Budapestről Antalyába, valamint heti járatot Izmirbe. Október végéig epdig heti két járatot indítanak Hurghadába is.


Fotó: TUI Magyarország

Összesített rangsor 2024 nyarán:

  1. Törökország
  2. Görögország
  3. Horvátország
  4. Spanyolország
  5. Ciprus
  6. Egyiptom
  7. Olaszország
  8. Egyesült Arab Emírségek
  9. Maldív-szigetek
  10. Dominikai Köztársaság

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.
Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.