A nyitóünnepség a teljesen megújult történelmi belvárost nyitott kulturális térré alakítja át. A programban iskolák, kulturális intézmények, művészek, helyi lakosok és meghívott vendégek vesznek részt – Szlovákiából és külföldről egyaránt.
Richard Rybníček polgármester szerint az Európa Kulturális Fővárosa cím – amelyet Szlovákia immár másodszor nyert el – különleges lehetőség arra, hogy Trencsén megmutassa a világnak értékeit.
„Trencsén kivételes, dinamikus és inspiráló város. Ezzel a címmel Európának is megmutathatjuk, hogyan teremtünk kultúrát az emberekkel és az emberekért”
– mondta.
Fotó: Trencsén2026
A megnyitó hétvégéjét úgy tervezték, hogy minden lakó és látogató találjon kedvére való programot. „A három nap mindegyike más hangulatot és más típusú élményt kínál. Együtt újféle módon mutatják meg a város tereit és átalakulásait, miközben teret adnak a művészek és az itt élők kreativitásának kibontakozásához” – mondta Lumír Mati, a megnyitó dramaturgja. Mint fogalmazott, a rendezvény ízelítőt ad abból a több tucat projektből, amelyek egész évben várják majd a közönséget.
Fotó: Trencsén2026
„Az év során több száz programmal készülünk – a tömegrendezvényektől a kis, néhány családot vagy egy utca közösségét érintő eseményekig” – mondta Stanislav Krajči, a projekt igazgatója. Céljuk, hogy a programok minden generációhoz szóljanak, és új nézőpontból mutassák meg a művészetet, a köztereket és a világot, amelyben élünk.