A Hebridákhoz tartozó Ulva a BBC egyik televíziós műsorában való szereplését követően került a figyelem középpontjába, a turisták pedig szinte azonnal felfedezték maguknak a festői úti célt.
Fotó: wikipedia.org
A Skócia nyugati partjainál fekvő, autóutak nélküli szigetet érintetlen természeti környezete, vadregényes tájai és gazdag állatvilága teszi különlegessé. A látogatók gyakran találkozhatnak fókákkal, vidrákkal, delfinekkel is a környező vizekben.
A népszerűség azonban váratlan kihívásokat hozott. A helyi kompüzemeltetők szerint a BBC-ben való megjelenés után „példátlan érdeklődés” indult a sziget iránt, amelynek korlátozott infrastruktúrája és szolgáltatásai nehezen tudnak lépést tartani a megnövekedett forgalommal.
A helyiek ezért rendhagyó döntést hoztak: a nyári főszezonban vasárnaponként leállítják az Ulva és a szomszédos Mull-sziget közötti gyalogos kompjáratot, amely az egyetlen nyilvános bejutási lehetőség a szigetre. A cél, hogy a lakók és a szolgáltatók egy napot regenerálódással tölthessenek, mielőtt újra fogadják a látogatókat.
A sziget 2018-ban került közösségi tulajdonba, amikor mindössze hat lakosa volt. Azóta a népesség 16 főre nőtt, a közösség pedig tudatosan dolgozik a fenntartható fejlődésen. A mostani intézkedés is azt a célt szolgálja, hogy a turizmus hosszú távon is összhangban maradjon a helyi életminőséggel és a természeti értékek megőrzésével.