Turisztikai csúcstalálkozón egyeztettek a V4-ek Varsóban

Február 14-15-én a lengyel főváros adott otthont a V4 országok turisztikai csúcstalálkozójának. A találkozó első napján a marketingvezetők az éves tervekről egyeztettek, majd a turisztikai állami vezetők erősítették meg szándékukat a 2017-re szóló közös marketingterv teljesítésére.

A találkozón a magyar turizmusirányítást képviselő Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese a partnerség fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy immár mindhárom V4 tagállam szerepel Magyarország tíz fő küldőországának rangsorában. A 2016-os adatok alapján a vendégéjszakák kétszámjegyű növekedésével Csehország a negyedik, Lengyelország, két hellyel előrelépve, az ötödik helyre került. Szlovákia pedig hónapról hónapra 20 százalék körüli növekedést produkálva a tizedik lett a listán, kiszorítva onnan a hagyományosan ezt a pozíciót elfoglaló Hollandiát.

A V4-országok 2017. évi turisztikai marketingtervét magyar részről Boros Emese, a Magyar Turisztikai Ügynökség külügyi és külgazdasági főtanácsadója írta alá. A közös marketing főbb célpiacai idén az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és a volt FÁK-országok, valamint Kína lesznek. Az együttműködés országai a potenciális turisták elérése érdekében egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a fiatalabb korosztályt innovatív marketingeszközökkel (pl. közösségimédia-kampánnyal) érjék el.



A magyar turizmus újabb, 2016-os rekordévének eredményeiben vitathatatlan szerepe van a V4-es együttműködésnek, amelynek célpiacai közül a Kínából, az Indiából és a Koreai Köztársaságból érkező turistaforgalom bővült a legdinamikusabban a tavalyi évben.

A találkozón szó esett arról, hogy 2017 októberében a Kínával együttműködésben álló 16 kelet- és közép-európai (KKE) ország lehet a Makaóban megrendezésre kerülő 6. Global Tourism Economic Forum (GTEF) díszvendége, amely kiváló alkalmat teremt a régió bemutatkozására.

Az esemény előkészítéseként a budapesti székhelyű Turisztikai Koordinációs Központ (TCC) egy Kína-KKE találkozót szervez a berlini magyar nagykövetségen, a március 8-12. között zajló ITB Berlin turisztikai vásárra időzítve. A tervek szerint az eseményen a 16 ország tájékoztatást kap majd a GTEF szervezőitől, illetve lehetőség nyílik a díszvendégséggel kapcsolatos egyeztetésre.

Az idei év különösen fontos a magyar partner számára, hiszen 2017 júliusában átveszi a V4 soros elnökségét Lengyelországtól.


Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek

Spanyol falusi bárok, ahová az El Caminót járók is betérnek 

A spanyol falvak nagyon más képet nyújtanak, mint a hazaiak. Ez különösen szembetűnő, ha gyalog közlekedik az ember.
Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke

Kultúra, kaland és természet egy helyen: Kassa és környéke 

A Kassai régió az elmúlt években dinamikusan fejlődő, élményekben gazdag úti céllá vált.
Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány

Indul a főszezon a horvátoknál, magyar nyaralókból idén sem lesz hiány 

Újdonságokkal indul az idei nyári főszezon.
Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk

Bojkók, lemkók, fatemplomok, ösvények – Lengyelország titokzatos szegletében jártunk 

Lenyűgöző hegyek között elűzött népek nyomában.
Ezért emelkednek az árak Horvátországban

Ezért emelkednek az árak Horvátországban 

A horvát gazdasági miniszter szerint a turizmus miatt nőnek az árak Horvátországban.
Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán

Egy felfedezésre váró ismeretlen világ: Türkisztán 

Az Euronews ellátogatott Türkisztánba, az ázsiai muszlimok szent városába.
Mesés kastélyok a világ minden tájáról

Mesés kastélyok a világ minden tájáról 

Íme, néhány a világ legszebb kastélyai közül.
Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát

Kisebb földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát 

A horvát szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint kisebb, 3,2-es erősségű földrengés rázta meg a horvátországi Észak-Dalmáciát kedden reggel.
Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége

Megéri körültekintően tervezni a nyaralást, nő a digitális pénztárcák jelentősége 

Hamis utazási irodák, gyanúsan alacsony árak, vagy éppenséggel túlárazott szolgáltatások szerepelnek a kockázatnövelő listán.
Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai

Így alakulnak az idei főszezonban az utasbiztosítások díjai 

Hétszázötven forint körül várható az előrejelzések szerint az idei utasbiztosítások napi átlagdíja.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.