Tűz tombol Krétán

A népszerű nyaralóhelynek számító görög szigetet súlyos futótűz sújtja, ami miatt már négy települést is evakuálni kellett a hatóságoknak. Az erős szél miatt gyorsan terjed a tűz a szigeten.

A helyi tűzoltóság tájékoztatása szerint eddig körülbelül 300 embert kellett evakuálni biztonsági okokból a Kréta szigetén tomboló futótűz miatt, mivel az erős szél miatt egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat a tűzoltók. Attól tartanak, hogy a tűz továbbterjed a hegyvidéki erdő lejtőin is, a tengerparti Lerapetra városától keletre.

Kréta / Forrás: TUI
Kréta / Forrás: TUI

Eddig Achlia, Galini, Agia Fotia és Mavros Kolimpos települések lakosait evakuáltak, mivel a tűz már a lakóhelyeiket is fenyegette a Reuters információ szerint. 

Szombaton 120 tűzoltó próbálja kioltani a lángokat, két helikopter segítségével.

Hozzáteszik, hogy a mediterrán térségekben megszokott, hogy a nyári hónapok során futótűz keletkezik, azonban a kormány kiemelte, hogy az extrém száraz, széles és forró időjárásnak köszönhetően —ami a tudósok szerint a globális felmelegedéshez köthető — a tűzeseteket az elmúlt évekbe súlyosbodtak.

Tavaly Görögország északkeleti részén óriási tűz tombolt. A katasztrófa alatt egy New York városánál is nagyobb terület égett le, amely 20 ember halálával járt.

 


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.