Tűzvész tombol Görögországban

A görög tűzoltóknak szerdán már majdnem sikerült  megfékezni az Athén közelében tomboló erdőtüzet, amelynek következtében több tucatnyian kényszerültek elhagyni otthonukat.

A tűzoltóság illetékese úgy tájékoztatott, hogy a lángok enyhültek, de még nem sikerült eloltani, majd megjegyezte, hogy a nagy szél hátráltartja a munkájukat és újabb gócpontokat nyithat, derül ki a reuters.com tudósításából.

Vassilis Kikilias polgári védelmi miniszter elmondta, hogy a tisztviselők megerősítették hogy az Athén melletti tüzet gyújtogatás, valamint a szélsőséges időjárási körülmények okozták. Elmondta, hogy birtokukban van egy videó és több fotó a feltételezett gyújtogatóról, és a hatóságok hamarosan közzéteszik azokat.  

 

A hatóságok két közeli falut kiürítettek, illetve felfüggesztették a forgalmat a görög főváros és a tőle 30 kilométerre délre fekvő Koropi között. Önkéntes és hivatásos tűzoltók dolgoznak az amyúgy is nagy hőségben. A környéken hetek óta nem esett az eső, nagy területeken csontszáraz. A tűzoltóság tájékoztatása szerint hat repülőgépet,tizenhat helikoptert, több tucat tűzoltóautót és több mint 150 tűzoltót vezényeltek a helyszínre.

Görögországban rendszeresek az erdő- és bozóttüzek a nyári időszakban, és az oltást sok esetben nehezítik széllökések és terepviszonyok is. Az idén a vártnál korábban, már márciusban is voltak erdőtüzek az országban.

 


Hogy került Mátyás király Panamavárosba?

Hogy került Mátyás király Panamavárosba? 

Dzsungel, felhőkarcolók, nyitottság.
Magyarország a legjobb ár-érték arányú úti célok között

Magyarország a legjobb ár-érték arányú úti célok között 

A weloveholidays.com online utazási portál friss felmérése szerint Magyarország az egyik legjobb ár-érték arányú úti cél Európában.
A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat

A görög sziget, ahol a legjobban megvalósult az akadálymentes gyakorlat 

Szkiathosz kiemelt helyet kapott az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) akadálymentes turizmusról szóló útmutatójában, mint példaértékű, fogyatékkal élők számára is elérhető turisztikai célpont.
Áprilistól ismét fizetni kell Velencében

Áprilistól ismét fizetni kell Velencében 

Április 18. és május 4. között minden nap fizetni kell a Velence történelmi városközpontjába való belépésért.
OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban

OTP Travel: tematikus utak, művészeti vásárok az idei kínálatban 

Megjelent az egyik legnagyobb hazai utazásszervező 2025. évi katalógusa. Van olyan ajánlatuk, amelyre már szinte a meghirdetés pillanataiban elkelt minden hely.
Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum

Nyártól nyitva a világhírű egyiptomi múzeum 

2023 óta tartó csúszások után 2025. július 3-án több napos ünnepségekkel hivatalosan is megnyit a Grand Egyptian Museum.
Volt Banksy, nincs Banksy

Volt Banksy, nincs Banksy 

Több mint fél év után eltávolították Banksy egyik művét Londonból.
Felújítás vár a Louvre-ra

Felújítás vár a Louvre-ra 

A projekt finanszírozása jegybevételekből, mecénások támogatásából és az Abu-Dzabiban található Louvre fiókmúzeumának licencdíjaiból történik majd.
Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését

Látogatói botlás okozta a reneszánsz festmény sérülését 

Egy szerencsétlen baleset következtében megsérült Moretto da Brescia 16. századi festménye a bresciai Santa Giulia Múzeumban.
Klimt Csókjától II. Ramszeszig

Klimt Csókjától II. Ramszeszig 

A Bordeaux-i Bassins de Lumières-ben a medencék fölötti sétányokon járva úgy érezhetjük, mintha részei lennénk a vízben tükröződő műalkotásoknak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.