Utazott már Felhővonaton?

Az ikonikus vasútvonal Argentínában lenyűgöző utazási élményt nyújt az Andok hegyei között. A vasút neve nem véletlen, hiszen a vonat 4200 méteres magasságban halad - a felhők felett - gyönyörű panorámával és csodálatos tájakkal körülvéve.

A vasútvonal a nevét azokról a felhőkről kapta, melyeket az ablakokon kitekintve láthatunk. A  217 kilométers út során a vonat 29 hídon, 21 alagúton, 13 viadukton és pár szerpentinen halad át, 1 187 méter magasról 4 200 méter magasra kapaszkodik fel.

A világ leglátványosabb vasútvonala

A vasútvonalat eredetileg az 1920-as években kezdték építeni, és a Salta városát kötötte össze a chilei határral, hogy megkönnyítsék az áruszállítást a két ország között - különösen a rézbányászat számára. A hegyi terepen az építkezés ien nagy kihívásokkal járt, de az 1948-as megnyitó után a turistaforgalom csak 1972-ben indult meg. 

2008 óta pedig a lélegzetelállító sínpár felújítva várja az utazókat, és mára egy lélegzetelállító turistalátványosságként működik.

Az évente 30 000 utas számára a vonatút különleges élményt tartogat. Az Andok lenyűgöző tájait kényelmes körülmények közül csodálhatják.  Az út során fenséges hegycsúcsok, mély szakadékok és sivatagos területek váltják egymást.


Fotó: Wikimedia Commons

Az áprilistól novemberig, hetente kétszer közlekedő vonat  maximális sebessége mindössze 35 km/h, amely lehetővé teszi, hogy az utasok nyugodtan gyönyörködhessenek a tájban. A felhővonat két helyen, San Antonio de los Cobres városában és a Polvorilla völgyhídnál áll meg. A jegy nem olcsó, de a vonatjegyen kívül két étkezés is van benne (reggeli és uzsonna).

 


Group travel: next stop the Grand Est!

Group travel: next stop the Grand Est! 

The Grand Est is a must-see destination for group travel lovers. With its historic cities and unspoilt natural landscapes, this rich, diverse region offers an unrivalled range of experiences.
Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma

Maldív-szigetek: esküvők szereplői és a nászutasok paradicsoma 

A Visit Maldives által szervezett frissen tartott webinárium keretében betekintést kaptunk a Maldív-szigetek lenyűgöző kínálatába, amelyet kifejezetten esküvők és nászutasok számára kínálnak.
Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén

Pusztító vihar Rodoszon és Limnosz szigetén 

A két görög szigeten szükségállapotot hirdettek ki hétfőn a görög hatóságok. Rodoszon a hatóságok közlekedési tilalmat rendeltek el, az iskolák hétfőn zárva maradtak.
Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának

Torinót választották az intelligens turizmus európai fővárosának 

Az olaszországi Torino viselheti a Turizmus Intelligens Európai Fővárosa címet 2025-ben, és a spanyolországi Benidorm lesz az intelligens európai turizmus zöld úttörője jövőre – közölte az Európai Bizottság illetékes irodája pénteken.
Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek

Amadeus: 2025-ben a következők az utazási trendek 

Nosztalgia, személyre szabás, az ázsiai turizmus fellendülése és spontán kapcsolatok, amelyek újradefiniálják a globális utazást.
A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on

A világ legjobb turisztikai rövidfilmjeit díjazták a World Tourism Film Awards-on 

Valenciáról tragikus hírek érkeztek a Dana nevű vihar villámárvíze miatt. Most viszont örömteli eseményről számolhatunk be a nehéz időket átélt spanyol város kapcsán. Helyszíni beszámolónk.
Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén

Mélykék mágia – Európa legvarázslatosabb szigetén 

Egy gyönyörű sziget, amely már a római császárokat is rabul ejtette.
Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja

Ismét a Maldív-szigetek a világ vezető úti célja  

Immár egymás után az ötödik alkalommal.
Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában

Reflektorfényben Szlovákia turisztikai lehetőségei Magyarországon és Romániában 

A rendezvénysorozat első állomása Budapesten került megrendezésre, a Marriott Courtyard Hotel elegáns termeiben.
Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól

Felmérés: az európai utazók jövőbeni költési szokásairól 

Egy új kutatás rávilágít az utazások folyamatos növekedéséből adódó lehtőségekre és kihívásokra.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.