Végre ismét látogatható az antwerpeni szépművészeti múzeum

Tizenegy éven át tartó felújítás után szombaton újra kinyitotta a kapuit az antwerpeni szépművészeti múzeum.  

Az épület külsejét is rendbe hozták, amire nagy szükség volt, a tető például rendszeresen beázott. Az igazi változásokat azonban belül kell keresni, adta hírül az euronews.com nagyközönségi portál.

A gyűjtemény az ezredfordulóra kinőtte a múzeumot, a felújítással azonban 40 százalékkal sikerült növelni a bemutatótér területét. „Egy klasszikus múzeum általában időrendi alapon szerveződik, a régitől tart az új felé. Mi viszont a tematikus elrendezés mellett döntöttünk, ebben a teremben például a fény a téma", mondta Nico Van Hout kurátor a megnyitó alkalmával.

 

A felújított és a teljesen új termekben többek között olyan flamand mesterek alkotásait is meg lehet tekinteni, mint Rubens, Van Eyck vagy Memling.

A felújítás egyik legkritikusabb pontja az alkotások el- és visszaszállítása volt. A fenti fotó még 2022 márciusában készült, amikor Rubens egyik híres festményét, a Krisztus megkeresztelését vitték vissza a múzeumba. Az alkotás a kerettel együtt 560 kilogrammot nyom, majdnem hét méter széles és több mint négy méter magas, ezért komoly kihívást jelentett úgy szállítani, hogy ne essen baja. 

A felújításra eredetileg 44 millió eurót szántak, de végül körülbelül 100 millióba került.

Forrás: Euronews


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.