Északról délre közel 2500 km-en keresztül terpeszkedik Délkelet-Ázsia egyik legérdekesebb és turisztikai szempontból még az igazi robbanás előtt álló országa. Ez utóbbi annyit tesz, hogy bár itt is megvannak a kerülendő turistagettók, jó eséllyel futhatsz bele őszinte és autentikus helyekbe, amelyeket Thaiföldön, Balin vagy egyéb ázsiai, szelfihordák által leigázott területeken már nehezebben találsz meg.

Indulás előtt azonban érdemes eldönteni, hogy északra vagy délre koncentrálnál-e, és az utadat is ennek alapján tervezd meg – ne próbálj mindent látni, mert úgysem fog sikerülni. A két lényegi centrum, Hanoi és Ho Si Minh-város (eredeti nevén Saigon) is 1500 km-re van egymástól, ami autóval/motorral/vonattal sok, repülővel meg értelmetlen, mert így a középső rész teljes egészében kimarad, amiért nagy kár lenne.

Vagy csinálhatod azt, amit én, és ugyan kell hozzá egy kis bevállalás, de megéri. Utamat Hanoiban kezdtem, majd egy kis Halong Bay-kitérő után Huéba repültem, ahol vásároltam egy átlagnál lepukkantabb motort fillérekért, és ezzel robogtam végig Vietnámon egészen a Mekong-deltáig, ahonnan Ho Si Minhbe visszatérve eladtam a kis Yamahát. Így az olcsó benzint leszámítva mindössze 40 dolláromba került maga az utazás, ugyanis a 190 dollárért vett robogót 150-ért adtam tovább egy hasonlóan kalandvágyó utazónak.

Az utazásnak ez a módja meglehetősen népszerű a hátizsákosok körében, egyrészt azért, mert Vietnámban motort vásárolni olyan, mintha egy gombóc fagyit vennél egy mozgóárustól: minden utcasarkon árulnak, és egy adott mérethatárig semmiféle regisztráció vagy hivatalos eljárás nem kell hozzá. Másrészt autót bérelni Vietnámban nagyon nehéz, így aki nem akarja kitenni magát a közepesen fejlett tömegközlekedés viszontagságainak, vagy nem szeretné átrepülni az országot, annak ez az egyetlen módja marad a felfedezésére. Ami egyébként nem is olyan rossz… a rettenetes utaktól és az ázsiai mércével is elképesztően kaotikus forgalomtól eltekintve életre szóló élmény egy kétkerekű nyergében, illatokat és bűzt egyaránt megérezve kalandorrá válni.

 

Öböltúra csak átgondoltan!

Utamat Hanoiban kezdtem, amely számomra meglehetősen ingerszegény volt. Tulajdonképpen a világhírű Halong-öböl az, ami miatt a legtöbben betervezik az útjukba, mivel a tenger hegynek meredő sziklákkal övezett kapuja csak két óra autóútra található innen. A Halong-öböl-túráról nem lehet elfogulatlanul nyilatkozni, alapvetően két dolog miatt. Egyrészt szép, ezt kár vitatni. Különleges élmény egy hajóról bámulni a világon csak igen kevés helyen látható képződményeket, mindeközben a vízbe ugrálni, kis öblökben strandolni vagy kajakozni, szóval ne hagyd ki! Másrészt a korábban említett turistagettó csimborasszója, túlárazott egyéjszakás hajós utakkal, a fedélzeten erőltetett főzőbemutatókkal és igen kínos ékszerfarm-látogatással. Ha jó társaságot fogsz ki a hajón, akkor összességében nem rossz móka ez, de ha újra mennék, akkor Cat Ba szigetén szállnék meg, és egynapos úttal tudnám le az élménynek ezen részét, a megspórolt nagyjából 100 dollárt pedig valami hasznosabbra költeném.

 

Rázós utak

A ködös Hanoiból az esős Huéba repültem, ami tökéletes kiindulópont a délre utazóknak. Ennek megfelelően néhány órás nézelődés után megvettem 190 dolláros Yamaha Nouvo motoromat, majd megkezdtem közel 2000 km-es utamat délre, jól beöltözve, mert innentől három napig gyakorlatilag folyamatosan esőfüggönyben haladtam, sokszor 300-400 km-t is megtéve egy nap alatt.

Az első város, amely egy-két napot mindenképpen megér, Hoi An. Sajnos erre is igaz, hogy az esténként világító lampionokkal beragyogott, koloniális település bakancslistás látnivalója lett az ázsiai turistáknak, de ettől eltekintve fantasztikus gasztronómiai élményekkel és különleges, inkább Európát idéző, történelmi hangulattal vár.

Hoi Ant követte egy igazán emlékezetes, szinte mindvégig életveszélyes autópályaszerű valamin, szakadó esőben megtett nap – majd néhány hónap múlva a felismerés, hogy ezek az emlékek itthonról visszagondolva milyen vagány élménnyé alakulnak át.

Az már viszont nem hónapok, hanem a negyedik nap után világossá vált, hogy a napsugarak és a fény emberi lélekre gyakorolt hatása elképesztő energiával bír. Következő állomásom, Dalat felé haladva sütött ki ugyanis először a nap, ami az elmúlt időszak megpróbáltatásai után valóságos drogként hatott rám, és innentől utazásom egy teljesen új fejezete következett.

 

Hegyek és dzsungel

A napsütésen túl köszönhető ez annak is, hogy elhagytam a vietnámi tengerpartot, és a belső hegyek felé vettem az irányt, ahol egy valóságos csoda várt. Lenyűgöző szurdokokkal, vízesésekkel, rizsföldekkel és lehetetlenül zöld tájjal ez életem egyik legszebb napja volt, így szinte eufórikus hangulatban érkeztem Dalatba, Vietnám hegyek közt fekvő kalandfővárosába. Aki ide vetődik, két-három éjszakát mindenképpen szánjon rá. Van itt minden: vízesés canyoninggal, mountain bike túrák, rafting és bejárhatatlanul sok túraútvonal és egy olyan város, amely semmihez sem hasonlítható Ázsiában. Koloniális házak, kristálytiszta, szinte alpesi hangulatot idéző tavak köré épülve, ami mellett megtalálható a káoszos-piacos-forgalmas ázsiai centrális erőtér is. Egészen magával ragadó!

Innen már csak egy megállóm volt a Mekong-deltáig, a Cat Tien nemzeti park, amely Dalat ellentéteként tökéletesen hozza a vadregényes, folyóparti, dzsungeles-szafaris Ázsiát, és szintén megéri beiktatni. A nemzeti parkban lehet krokodilokat és gibbonokat bámulni, valamint ez utóbbiak énekét hallgatni, de szerintem nem ettől, hanem a hangulatától érdekes ez a hely. Ha egy délutánt csak arra szánsz, hogy a röhejesen alacsony áron bérelt folyóparti bungalód teraszán, függőágyban fekve olvass és sört igyál, akkor már nemhiába jöttél ide.

 

Rizsföldek csónakból

Mielőtt Ho Si Minhben befejeztem volna az utamat, lemotoroztam néhány napra a Mekong-deltához, amely a világ egyik legkülönlegesebb folyó menti világa, az ott élők teljes mértékben vízre épülő életmódjával, még több rizsfölddel és megint egy totálisan más hangulattal. Ha el tudod kerülni a turistacsapdákat (ilyen például a reggeli úszópiactúra Can Tho mellett: hajnali 4-kor kelsz, hogy hajókról egymásnak dinnyéket dobáló embereket nézz, hozzád hasonlóan értetlenül és álmosan pislogó turistatársaiddal), akkor szuper napokat lehet itt eltölteni bringázgatással, helyi piacok látogatásával, csónakázással a deltavidéken és nem utolsósorban az ázsiai szinten is különlegesnek számító vietnámi konyha legmélyebb bugyraiba történő merüléssel.

 

Világváros a célban

Utam végén vártam már, hogy Ho Si Minhbe érjek. Egy kalandos és változatos utazás vége nem azért felemelő, mert az ember nem élvezte minden percét, hanem azért, amiért a maratonfutó is várja a célt. Levegőt venni, pihenni és visszatekinteni, mindeközben pedig ismét megélni mindent, amit egy ilyen út adhat.

Hozzáteszem, Dél-Vietnám egykori fővárosa ehhez tökéletes helyszín volt, egy igazi pezsgő világváros, komoly történelmi múlttal és erősen élő jelennel, ami számomra sokkal nagyobb élményt jelentett, mint Hanoi. Megérkezésem után boldogan és fáradtan fotózkodtam a zord körülmények és erőltetett menet ellenére hiba nélkül teljesítő kis motorommal, majd viszonylag gyorsan eladtam egy hozzám hasonló világcsavargónak, hogy új utakra, új élményekre vigye.

Amennyiben a leírásból úgy tűnik, a kezdeti állításom ellenére néhány hét alatt mindent láttam, akkor a látszat csal: bár nagy utat tettem meg észak és dél között, sok érdekes hely kimaradt. Nem mentem északra, Sapa vadregényes hegyei közé, átrepültem az elképesztő Hang Son Doong barlangrendszer felett, de a tengerpart és a leghíresebb trópusi sziget, Phu Quoc is teljesen hiányzott az utamból. De ez így jó, hiszen Vietnámba visszatérek!

Molnár Péter

Az írás az Indulj! magazin őszi lapszámában jelent meg, a magazin elérhető országszerte az újságárusoknál vagy megrendelhető itt. 

Aki hasonló utat tervez, a szerző szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre a molpet01@gmail.com e-mail címen.