Világraszóló események májusban az Egyesült Királyságban

A szokásos záróránál két órával tovább, hajnalba nyúlóan ünnepelheti a pubok népe Angliában és Walesben III. Károly király májusi londoni koronázását - közölte hétfőn a brit belügyminisztérium.

A brit uralkodót május 6-án, szombaton koronázzák meg a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit uralkodók ősi koronázótemplomában. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly néhai édesanyját is. II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly korábbi trónörökös a brit uralkodó.

III. Károly májusi koronázását nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos országos ünnepségsorozat kíséri. A rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. A hosszú hétvége harmadik napjára, május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett.

A londoni belügyminisztérium hétfő esti bejelentése szerint Anglia és Wales népe három napig hajnalba nyúlóan ünnepelheti uralkodójának megkoronázását. Az Egyesült Királyság e két országában ugyanis május 5-én, pénteken, valamint szombaton és vasárnap a törvényben előírt 23 óra helyett kivételes engedéllyel másnap hajnali 1 óráig tarthatnak nyitva a pubok, a bárok, a klubok és egyéb olyan vendéglátóhelyek, amelyeknek önálló italmérési engedélyük van. Skóciában és Észak-Írországban a helyi hatóságok döntenek majd arról, hogy engedélyezik-e a nyitvatartási előírások hasonló lazítását a koronázási hétvégén. A brit belügyminisztérium előzetesen külön konzultációt tartott az ügyben, és az online kérdőívek kitöltőinek 77,1 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a pubok a koronázás alkalmából a szokásosnál két órával hosszabb ideig legyenek-e látogathatók.

Forrás: MTI


Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.
Egy fiatalokkal teli ősi bajor város – felfedeztük Regensburgot

Egy fiatalokkal teli ősi bajor város – felfedeztük Regensburgot 

Bajorország szíve, ahol a sétahajót Keplernek hívják, és ahol XVI. Benedek pápának három bronzszobra is van a városban.
Együttműködés a MUISZ és a német-magyar kamara között

Együttműködés a MUISZ és a német-magyar kamara között 

A Német Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) stratégiai együttműködésről állapodott meg.
Nyár, szünidő és Dubaj

Nyár, szünidő és Dubaj 

A városban számos lehetőség van kulturális, aktív, sőt akár extrém programok kipróbálására.
Listán Prága leglátogatottabb turisztikai célpontjai

Listán Prága leglátogatottabb turisztikai célpontjai 

Az első tíz legnépszerűbb csehországi idegenforgalmi célpont az utóbbi években nem nagyon módosul.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.