Még mindíg a Subway a világ tetején

Harmincegyedik alkalommal állította össze a világ legeredményesebb franchise vállalkozásainak listáját az amerikai Entrepreneur magazin. A januárban nyilvánosságra került rangsor nagy meglepetéseket ugyan nem tartalmaz, de érdemes tallózni kicsit a számok között.

A dobogó első két fokán stabilan őrzi helyét a Subway és a McDonald’s. A szendvics és salátaértékesítésre szakosodott hálózatot 1965-ben indította útjára Fred DeLuca és Peter Buck a Connecticut állambeli Bridgeportban, és húsz évvel később, Bahreinben nyílt az első, az Egyesült Államok területén kívüli egység. Ma a világ 90 országában 32287 Subway várja a vendégeket, és a hálózat évek óta kitartóan őrzi első helyén az Entrepreneur listáján, igaz, némi meglepetésre 2008-ban letaszította trónjáról a 7-Eleven, de egy év múlva már „helyrezökkent a világ”, újra a szendvicsesek ültek a trónra, a trónkövetelő pedig a harmincadik helyig zuhant. A McDonalds’ – amely a gazdasági válság ellenére kedvező eredményekről számolt be 2009 utolsó negyedévében is – második helye sem meglepetés, bár a gyorsétterem óriás az új évezred első dekádjának közepén erős mélyrepülésbe kezdett, 2006-ben egészen a lista 16. helyéig csúszott vissza, de a mélypont után hamar talpra állt. A hamburgerbirodalom képviseleteinek száma is meghaladja a 31 ezret világszerte, 118 országban 58 millió vendég látogatja naponta a piros-sárga (újabban zöld-sárga) éttermeket. Bár a gyorsétterem láncok az elemzők szerint nem tartoznak a gazdasági válság vesztesei közé, mindenképpen érdekes, hogy a Top 10-ben „csak” 3 vendéglátással foglalkozó hálózat található, a két nagy mellett a Donkin Donut’s verekedte be magát az elitbe. Hetedik helye jelentős javulás a tavalyi, csalódást jelentő 36. pozíciója után. Érdemes megjegyezni, hogy azt megelőzően, 2007-ben második, 2008-ban harmadik volt a Donkin Donut’s a rangsorban. A tavalyi első tízből visszaesett a Pizza Hut és az Európában ismeretlen, viszont az amerikai teljesítménye alapján akkor a negyedik helyre rangsorolt Sonic Drive In Restaurants, valamint a Papa Joe’s Pizza. Mindenképpen érdekes, hogy míg tavaly az első tízből öten képviselték a vendéglátást, ez a jelenlét a legfrissebb listán háromra csökkent. Az első ötvenben még további nyolc étteremlánc kapott helyet, így a közvetlen élmezőny több mint egyötöde képviseli a vendéglátást. Itt olyan – hazánkban is ismert neveket találunk, mint a korábban már említett Pizza Hut (12), a KFC (19), vagy a nemrég alapítóját veszítő Taco Bell (45). A második ötvenben újabb tizenegy hálózat képviseli a vendéglátást, így megállapítható, hogy a franchising továbbra is az ágazat számára kínálja a legjobb lehetőségeket – az Egyesült Államokban is. Ennek ellenére az elemzések megállapítják, hogy 2009-ben 1,2 százalékos visszaesést könyvelhetett el a franchise piac, ugyanakkor a szakemberek határozottan állítják: a legrosszabbon már túl vagyunk. Jellemző az Entrepreneur a témával foglalkozó cikkének címe: Out of the Bunker for 2010 (Ki a bunkerből 2010-ben!). Kevesebb bizakodásra ad okot, hogy a vendéglátás továbbra sem tartozik a legalacsonyabb tőkebefektetési igénnyel járó ágazatnak. A százas lista 70. helyén találhatjuk a „legolcsóbban létrehozható” franchise étteremláncot, igaz, a „Chester's Int'l.Quick-service chicken restaurant” neve nem cseng túl ismerten hazánkban, de a beugró még itt is meghaladja az 50 ezer dollárt. Nincs jelentős eltérés, ha a legdinamikusabban fejlődő hálózatok listáján tallózunk. Igaz, itt a Subway-t veri egy ruhatisztító lánc, de a szendvicsesek a lista második helyén állnak. Ebben a rangsorban negyedik a Dunkin Donut’s, hatodik a McDonald’s, tizenegyedik a Pizza Hut. A kategóriában 26 vállalkozás képviseli a vendéglátást, ami jelzi az ágazatban rejlő potenciált. És hogy itthon mi a helyzet? A Magyar Franchise Szövetség 46 tagja közül nyolc foglalkozik közvetlenül a vendéglátással, az Év Franchise hálózata címet a Fornetti nyerte. A tavalyi esztendőben a vállalkozások fokozott költségérzékenységgel reagáltak a gazdasági válságra, a Subway öt egységét zárta be, az idei esztendőben hét újabb nyitását tervezik. A McDonald’s nem lépi túl a bűvös 100-as számot, az idén nem tervez újabb étteremnyitást. A Gloria Jean’s – szintén az irreálisan magas bérleti díjakkal indokolva döntését – kivonult a magyar piacról, és a Coffeeshop Company is bezárta két egységét a tavalyi évben. Mozdul-e a magyar piac a tengerentúl kiadott jelre: Ki a bunkerből 2010-ben!?

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.