Új elnök a Budapest Airport élén

Reiner Schränklert választották meg a Budapest Airport Igazgatótanácsának elnökévé a Ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalat legfőbb döntéshozatali testületének tegnapi ülésén.

Reiner Schränkler Dr. Reinhard Kalendától, a cég előző elnökétől vette át a posztot, aki még 2009. december 31-távozott a HOCHTIEF AirPorttól.

A 46 éves Reiner Schränkler vállalati vezetést és közigazgatást tanult. 1990 és 2005 között a befektetési bankszektorban dolgozott, 1993 óta Londonban. 1997 és 2005 között a Citigroupnál állt alkalmazásban, főként építőipari, gépipari, infrastrukturális, szállítási és a média beruházások területén. Reiner Schränkler 2005-ben csatlakozott a HOCHTIEF-hez. Igazgatósági tagként ő felelős a HOCHTIEF Concessions AG vállalat repülőtéri üzletágáért. Emellett a HOCHTIEF AirPort Capital GmbH & KGaA (HTAC) befektetői társulás vezérigazgatója, valamint a düsseldorfi és a hamburgi repülőtér felügyelőbizottsági tagja (Mindkét repülőtér a HOCHTIEF AirPort csoport része). 2010. február 15-től pedig a Budapest Airport Zrt. elnöke.

Megválasztása után nem sokkal Reiner Schränkler hangsúlyozta: „Nagy megtiszteltetés és egyben nagy kihívás a számomra, hogy egy ilyen fontos vállalat elnöki pozícióját betölthetem. A Budapest Airport tavaly a világ légiközlekedését sújtó nehézségek ellenére is tovább javította hatékonyságát és nagyszerűen kihasználta a adottságaiban rejlő fejlődési lehetőségeket. Biztos vagyok abban, hogy a Budapest Airport Magyarország legfontosabb nemzetközi repülőtereként hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez és változatlanul a hazai idegenforgalmi piac jelentős szereplője marad .”

A Budapest Airport Igazgatótanácsának ülésén két további tagot választottak a testületbe dr. Kákosy Csaba korábbi közlekedési miniszter és Konrad Kreuzer, az E.ON Magyarország elnöke személyében.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.