Erőteljesen növekedik az Orbis Group

2019 első félévének teljesítménye szerint a teljes kelet-európai régió eredményei erősek maradtak, +5%-os RevPAR növekedéssel. A bővülés fő motorja az átlagos napi ár (ADR) volt, mely 4,4%-kal emelkedett. A 2019-es első félévi konszolidált bevétel 4,8%-kal, 155,3 millió euróra nőtt. Az EBITDA 51 millió euróra növekedett, ami 19,3%-os növekedést jelent.

Az Orbis továbbra is gyors ütemben bővíti hálózatát. 2019 első félévében a vállalat 3 új szállodát nyitott: Bachleda Luxury Hotel Krakow MGallery by Sofitel (64 szoba) Lengyelországban, Mercure Sibiu Airport Romániában (85 szoba), mindkettő franchise megállapodásban, illetve egy menedzsment-szerződéssel az ibis Tallinn (190 szoba) megnyitásával immár Észtországban is megjelent. Ugyanezen időszakban az Orbis 12 új franchise-alapú megállapodást írt alá, ami összesen 1600 új szobát jelent 2020-2022 során nyíló szállodákban. Az új szerződések megerősítik a jövőbeni stabil növekedési terveket (49 szálloda, több mint 6800 szobával). 2019 első felében megkezdődött egy új saját fejlesztés is, az ibis Styles Szczecin (161 szoba). Az időszakban a vállalat modernizálta a Mercure Budapest Buda, illetve a Korona szállodát, befejezte a Sofitel Warsaw Victoria és az ibis & Novotel Poznan Center felújítását is. A teljes Capex költség 19 millió eurót tett ki.

2019 meghatározó év lesz az Orbis számára. Átfogó analízis után a vállalat úgy döntött, hogy üzletét két különböző ágra – menedzsment-, illetve tulajdon-alapú szállodákra – választja szét. A különválást egyrészt rendkívül gyorsan növekvő, a hálózatunk csaknem felét kitevő menedzsment-alapú portfóliónk, illetve és az Orbis és Accor üzleti modelljeiben meglévő különbségek motiválták.

Az üzleti modellek szétválasztásával az Orbis számára lehetővé válik a menedzsment-alapú üzletág értékelése és átadása az Accor számára. Így a figyelmünket a központi üzletágra – a vállalatunk DNS-ében lévő tulajdon-alapú portfólióra – irányíthatjuk. Amint az átvétel lezárul, az Orbis a 73 kizárólagos tulajdonban lévő szállodájával növekedési pályára állhat. Az Accor eladja az Orbisban lévő teljes tulajdonát, úgy gondoljuk, hogy az új tulajdonosok is tudnak majd osztozni az új stratégiában. Bár a működésünket átalakítjuk, a három prioritásunk változatlan marad: teljesítmény, portfólió és emberek” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis elnök-vezérigazgatója.

Pénzügyi és működési eredmények:

Orbis Hotel Group

2019

első félév

2018

első félév

Változás

 
 

Működési eredmények

 

 

 

 

Foglaltság %

71,3%

70,9%

0,4 p.p.

 

Átlagos szobaár ÁFA nélkül euróban

62,0

59,4

4,4%

 

Egy kiadható szobára jutó szobaár-bevétel euróban

44,2

42,1

5,0%

 

Pénzügyi eredmények (millió euró)

 

 

 

 

Árbevétel

155,3

148,2

4,8%

 

EBITDAR

53,5

51,6

3,6%

 

EBITDA működési

51,0

42,7

19,3%

 

Bevétel adózás előtt

33,5

54,5

-38,4%

 

 

 

 


Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban

Északi stílus új köntösben – ibis Styles nyitás Tallinnban 

Az ibis új helyszínekkel erősíti európai pozícióit a régióban.
Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg

Több mint 65 ezer spanyol Airbnb-s szálláshely szűnik meg 

Sok spanyol az ilyen rövid távú kiadásokat okolja a lakáshiány súlyosbodásáért.
Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra

Szállásfoglalási előrejelzés az idei főszezonra 

Magyarország egyik vezető hotel menedzsment szoftverének friss adatai szerint.
Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között

Ötcsillagos Maldív-szigeteki szálláshely a világ legjobb szállodái között  

Az Ayada Maldives elnyerte a TripAdvisor „Best of the Best” címet a 2025-ös Travelers’ Choice Awards keretében.
Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden

Fehér ház a kéklő tó partján – születésnapot ünnepelt a Kenese Bay Garden 

Van a Balaton északi partján egy hely, amit, ha egyszer felfedez az ember, szinte biztos, hogy szeretne oda visszatérni.
Átadták az idei Aranynap-díjakat

Átadták az idei Aranynap-díjakat 

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott elismerést.
Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a  Danubius Hotel Helia megújulásáról

Napfényes fejezet – a Danubius-lánc, köztük a Danubius Hotel Helia megújulásáról 

A Danubius Hotel Helia – nevéhez méltóan, hiszen a „Helia” a Naphoz kötődőt jelenti – fénylő pont a főváros szállodai kínálatában.
Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában

Újabb négy ház a Hilaris Hotels portfóliójában 

Négy magyarországi szálláshellyel bővül a szállodalánc.
Megkezdődött a 44. Országos Borverseny

Megkezdődött a 44. Országos Borverseny 

Mintegy 2700 palack bor versenyez.
Már fogad vendégeket Hévíz legújabb szállodája

Már fogad vendégeket Hévíz legújabb szállodája 

Az ötcsillag superior minősítésű hotel 285 szobájában több mint 600 vendéget tud fogadni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.