Műanyag nélkül - a Francisco-i repülőtéren

Az Airportal értesülése szerint augusztus 20-tól betiltja az egyszer használható palackokban lévő víz árusítását a San Francisco-i repülőtér, helyette újrahasznosítható üvegben vagy alumíniumban lehet majd vizet venni a terminálokban. Az íesített vizek egyelőre megússzák.

A San Francisco-i repülőtéren évente mintegy 4 millió palack vizet adnak el. A természetes vizeket azonban augusztus 20-tól tilos egyszer használatos műanyagpalackban értékesíteni. Ez a szabály az éttermekre, kávézókra és az automatákra is érvényes. Ez utóbbi használatáához az utasoknak magukkal kell vinniük a saját palackjukat, ha pedig nincs ilyenjük, akkor a repülőtéren is vehetnek újratölthető, alumíniumból vagy üvegből készültet.

A terminálokban több mint száz víznyerő állomást állítottak fel.

A lépés összefügg a San Francisco által öt évvel ezelőtt elfogadott intézkedéssel, amellyel a város csökkenteni szeretné az egyszer használatos műanyagok, illetve a keletkező hulladék mennyiségét, de ettől függetlenül a repülőtér is elhatározta, hogy amennyire csak lehet, száműzi a plasztikot a terminálokból.

Dug Yakel, a repülőtér szóvivője szerint ők az első nagy amerikai repülőtér, ahol ezt meglépik, és reméli, hogy az intézkedés után a teákat, egyéb cukros üdítőket és ízesített vizeket is újrahasznosítható palackokban lehet majd megvásárolni. Jelezte, hogy az iparág már megkezdte az átállást, több termék is üveg vagy alumínium csomagolásban már rendelkezésre áll.
 
Korábban a repülőtér már kitiltotta az egyszer használatos ételcsomagolásokat. Csak újrahasznosított, komposztálható anyagokból készült tányérokat, evőeszközöket, elviteles dobozokat adhatnak a reptéri vendéglátóhelyek az utasoknak, a fém és porcelán mellett.

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.