Drágulhat az egyiptomi vízum 

Elképzelhető, hogy júliustól az eddigi 25 dollár helyett 60 dollárt, azaz körülbelül 17 ezer forintot kell fizetni az egyiptomi vízumért a külföldi turistáknak, a többszöri belépésre jogosító vízum pedig 70 dollárba fog kerülni.

A tőkeemelésről tárgyalnának a balatoni hajózásban érintett önkormányzatok 

Tárgyalást kezdeményez a kormánnyal a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos 21 tóparti önkormányzat az októberig esedékes 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettség teljesítésének lehetőségeiről - erről döntött a közelmúltban a tulajdonosi kör.

Tunézia a díszvendég a debreceni utazási kiállításon 

Idén Tunézia a Debreceni Utazási Vásár külföldi díszvendége. A desztináció újra megjelenik a térség legnagyobb turisztikai vásárán, március 24-26. között, a Nagyerdei Stadionban. Ezzel is jelezve, hogy a vendégszeretetéről híres, egzotikus ország nemcsak a főváros, hanem Kelet-Magyarország utazóközönségét is tárt karokkal várja.

A borok királya, a királyok bora a The Ritz-Carlton Budapestben 

A The Ritz-Carlton, Budapest tematikus eseménysorozatának keretén belül minden hónap közepén, Varga Dániel sommelier és Tóth Dénes kreatív cukrász közreműködésével egy nem mindennapi menüsort mutat be a szálloda Tokaji borkínálatából és desszertvariációiból a Kupola Lounge-ban.

Guller: cél a kétszázezres átlagjövedelem a turizmusban 

Meg kell duplázni a jövő évben a turisztikai szektorban elérhető átlagjövedelmet, ami nettó 103 ezer forint volt 2015-ben - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.

Jelentősen hozzájárult a turizmus az ország fizetési mérlegének növekedéséhez 

A folyó fizetési mérleg többlete 5,524 milliárd euróra nőtt tavaly az előző évi 3,693 milliárd euróról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölt legfrissebb adataiból. 

Versenyfelügyeleti eljárás indult a Booking.com Hungary ellen 

Versenyfelügyeleti eljárást indított 2017. március 7-én a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Booking.com Hungary Kft. és a Booking.com International B.V. ellen, és ezzel egyidejűleg kizárólag a magyar cégnél előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot is tartott a hivatal - erősítette meg Basa Andrea, a GVH sajtószóvivője.

A balatoni térséggel együtt pályázik Veszprém az Európa Kulturális Fővárosa címre 

Együttműködési megállapodást kötött az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó Veszprém városa és a Balatoni Szövetség közös kulturális alapú térségfejlesztési elképzelésekről a szövetség szerdai hévízi közgyűlésén - közölte a város polgármestere.

Újabb hungarikumokat hagytak jóvá 

A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét; a Magyar Értéktár újabb kilenc értékkel bővült - a döntést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be kedden Egerben a bizottság ülése után.

Nem lesz idén Ironman Budapesten 

Idén nem rendezik meg az Ironman 70.3 Budapest nemzetközi triatlonversenyt.

Ismét közlekedhetnek a vonatok Magyarország és Románia között 

Befejeződött a romániai vasutas sztrájk, így Magyarország és Románia között már mindegyik határállomáson közlekedhetnek a menetrend szerinti nemzetközi vonatok - közölte a Mávinform szerda este.

Rendkívül hasznos infók, ha kávé- és kávégépvásárlás előtt állsz! 

Nem tudod mi, lenne jó Neked? Hadd segítsek!

Ujhelyi István munkáját díjazták Brüsszelben 

Kiosztották a brüsszeli uniós politikával foglalkozó magazin és hírportál, a Parliament Magazine által szervezett az Év Európai Parlamenti Képviselőinek Díjait szerdán Brüsszelben. A magyar képviselők közül Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kapott elismerést.

Kumánia: debreceni utazási kiállítás és a költészet napja 

A debreceni utazás kiállításon is bemutatkozik a Kumánia szálloda és fürdő, ahol április 11-én a költészeté lesz a főszerep.

Új nevet és arculatot kap a Confhotel Event 

Megváltozott tulajdonosi struktúrával, új névvel és arculattal, kibővült szolgáltatásokkal működik tovább az eddig Confhotel Eventként ismert rendezvényügynökség. Az új név Hello Event.

Szomolyán ismét megünneplik a cseresznyevirágzást 

Második alkalommal rendezik meg Szomolyán a Cseresznyevirágzás ünnepét, április 16-án, húsvét vasárnap.

Négy halott és sok sérült a londoni merényletben 

A Scotland Yard tájékoztatása szerint négyen meghaltak és 36-an megsérültek, sokan súlyosan a London belvárosában szerdán elkövetett merényletben, amely napra pontosan egy évvel a brüsszeli terrortámadások után történt.

Kézműves sör egy gombnyomással 

A Brewie a világ első teljesen automata sörfőzőgépe. Sajátossága abban rejlik, hogy egy lépést sem hagy ki a tradicionális sörfőzés mozzanatai közül, illetve a főzési folyamat csupán egy gomb megnyomásával elindítható. A művelet bárhonnan nyomon követhető okostelefonon, tableten vagy számítógépen egy alkalmazáson keresztül. 

Thai konyha a kedvence? Irány a Buddha-Bar!  

Folytatódik a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace tematikus gasztrokalandozása a világ körül: március 23-tól kezdődik a Thai Gourmet Hét, hamisítatlan ázsiai ízekkel, újragondolt összeállítással, néhol meghökkentő alapanyagok, fűszerek hozzáadásával, technológiai megoldásokkal.

A BVA ügyvezetője visszatér a versernyszférába 

Németh Regina két évig volt a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. ügyvezetője. A Mobilsofánál folytatja.

A sörfőzdék a GVH-hoz fordultak 

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének közleménye.A Magyar Sörgyártók Szövetsége reagál. (Frissített!)

Március végén indul a Budapest Airport tavaszi kampánya 

Március végén, hamarosan indul a Budapest Airport tavaszi kampánya, amely hét európai várost: Amszterdamot, Athént, Brüsszelt, Lyont, Nottinghamet, Rotterdamot és Velencét állítja középpontba, ahová közvetlenül lehet repülni Budapestről.

Feloldották a pontyfogási tilalmat a Balatonon 

Idén is feloldotta a Somogy Megyei Kormányhivatal a pontyfogási tilalmat a Balatonon, azonban marad a tiltás a Kis-Balatonon és két nagy balatoni befolyón - nyilatkozta Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője.

Rómába utazók, figyelem: korlátozások lesznek az olasz fővárosban 

A római szerződés aláírásának 60. évfordulója miatt közlekedési, idegenforgalmi korlátozások várhatók a hétvégén az olasz fővárosban - tájékoztatta a Rómába készülő magyar állampolgárokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata szerdán.

Az Amadeus B2B Wallet megoldása jeles innovációs díjat nyert 

Az Amadeus B2B Wallet termékét aranyéremmel jutalmazta a PYMNTS.com a rangos Innovator Awards ünnepségen a „leginnovatívabb B2B megoldás” kategóriában.

Telt ház a ProWein magyar standján 

Magyarország megújult formában mutatkozott be a világ első számú nemzetközi borkiállításán, a ProWein-on, ahol a világ legfontosabb szakemberei találkoztak. A rendezvényen a magyar közösségi standon 19 hazai borászat jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség szervezésében. A standon a három nap alatt mintegy háromszáz szakmabelinek tartottak vezetett kóstolókat nemzetközileg elismert szakemberek a magyar borokról.

Komolyan fejlesztik az új helyre költöző Aeroparkot 

Hamarosan új helyen fogadja a látogatókat az Aeropark. A repülőmúzeum csupán métereket költözik, mégis pazar látvány lesz már az autósoknak is. Az átmeneti időszakban a reptérlátogatás zavartalanul, új elemekkel bővítve működik tovább.

81 kiemelt sportesemény kap állami támogatást idén 

A sportért felelős államtitkárság támogatásával idén 81 kiemelt eseményre kerülhet sor Magyarországon.

Bor, szalámi, sütemény: First Lady branddel erősít Melania Trump szülővárosa 

First Lady márkanéven új, helyi kézműves termékekkel rukkolt elő Donald Trump amerikai elnök feleségének, Melania Trumpnak a szülővárosa, a szlovéniai Sevnica.

Magyarországra tartó vonatot is érint a román vasutassztrájk 

Spontán munkabeszüntetést kezdtek szerda reggel a román államvasutak (CFR) alkalmazottai, amely több mint 140, köztük két Magyarországra tartó nemzetközi vonat leállítását okozta.

London is korlátozza egyes elektronikus eszközök felvitelét repülőgépekre 

A brit kormány korlátozza bizonyos elektronikus eszközök fedélzeti szállítását egyes országokból brit repülőterek felé tartó polgári repülőgépeken. Az intézkedést nem sokkal a hasonló amerikai lépések bejelentése után ismertette a Downing Street szóvivője.

Megnyitották az új zágrábi repülőteret 

Három év építkezés után kedden hivatalosan is megnyitották az új zágrábi repülőteret, amely Franjo Tudjman, a független Horvátország első köztársasági elnökének nevét viseli. A repülőtér teljes forgalmát március 28-án irányítják át a régi terminálról az új repülőtérre, az első járat pedig Zágrábból Dubrovnikba indul majd.

Őrségváltás a Pannon Gasztronómia Akadémia élén 

Mint a mai nap bejelentésre került, Zsiday Zoltán Roy helyére Csapody Balázs került a Pannon Gasztronómiai Akadémia (PGA) vezetői székébe.

Több mint tíz iroda biztosan megköti a MUISZ által kezdeményezett felelősségbiztosítást 

Eddig több mint tíz iroda jelezte, hogy biztosan megköti a MUISZ, Magyar Utazási Irodák szövetsége által kezdeményezett és néhány hete bejelentett új, kifejezetten az utazási irodák számára készült, az utazásszervezés valós kockázatait figyelembe vevő felelősségbiztosítási szerződést. További 15 iroda komolyan érdeklődik az új biztosítás iránt - tudtuk meg kedden a MUISZ-tól.

Vulkanológiai tanösvény épül 

Dunai Geo Túra projekt részeként a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén új tanösvényt hoznak létre, és bővül a Hegyestűn látható geológiai tárlat is, az uniós beruházásra 257 ezer eurót fordítanak egy határokon átnyúló geológiai fejlesztéssorozat részeként - olvasható a kormany.hu oldalon.

Kiírták a pályázatot: 21 milliárd jut turisztikai fejlesztésekre 

Megjelent a „Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” című, 21,4 milliárd forint értékű felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatott Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Idén is folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 

A 2016-os rekordmeleg után folytatódnak a szélsőséges időjárási jelenségek 2017-ben is a Meteorológiai Világszervezet (WMO) keddi jelentése szerint.

Hol élnek a világ legboldogabb emberei? 

Többnyire Észak-Európában a friss World Happiness Report szerint.

Lángok csaptak fel az etyeki Korda Filmstúdióban 

Tűz ütött ki kedd délelőtt az etyeki Korda Filmstúdió egyik, körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában, személyi sérülés nem történt - tájékoztatott a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Iránytű turisztikai kommunikációs verseny: 27 pályamű jutott a döntőbe 

A szakmai zsűri döntése alapján összeállt az Iránytű turisztikai kommunikációs verseny 2017. évi shortlistje: 27 pályamű került be a legjobbak közé. 

A közel-keleti légitársaságokba szállna bele az USA egy új tiltással 

A közlekedésbiztonságért felelős hatóság, a TSA összesen tizenhárom ország légitársaságaira terjesztené ki azt a szabályt, mely nem engedné okostelefonnál nagyobb elektromos kütyük fedélzetre vitelét - számolt be a Guardian.

Németország beutazó turizmusa: semmi különös; újabb rekord 

Németország beutazó turizmusa a 2016-os évet sorban a hetedik rekordereményével zárja: A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint december végéig 80,8 millió nemzetközi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező német szálláshelyek – ez egy százalékkal haladja meg az előző év ugyanezen időszakának számait - derült ki a DZT, Német Turisztikai Hivatal közleményéből.

Új partnerkapcsolati menedzser az ETI-nél 

Patruna Róbert személyében új partnerkapcsolati menedzser kezdte meg munkáját az ETI-nél.

Mi az MTÜ feladata egy friss kormányrendelet szerint? 

A hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a Magyar Turisztikai Ügynökség feladatait kijelölő kormányrendelet.

100 lakásos társasház épülhet a rózsadombi SZOT-üdülő helyén 

A II. kerületi Vérhalom utca 17-19. szám alatti ingatlan beruházója, a Rózsadomb Panoráma Kft. jogerős építési engedély birtokában építheti a társasházat — írta a Portfolio.hu.

Bock- és Koch-sikerek a Syngentán 

Az idén 16. alkalommal megrendezett Országos Syngenta Borverseny díjait március 9-én adják át Siófokon. A Quadris elnevezésű fődíjat ezúttal – egy kéknyelű és egy ötputtonyos aszú mellett – a Bock Pince 2011-es Capella-cuvée-je nyerte el, míg a legeredményesebb versenyző hét aranyéremmel és egy nagyarannyal a Koch Borászat lett.

Új alvásbarát hotelek a fedélzeten 

A World Association of Sleep Medicine és a World Sleep Society nemzetközi kezdeményezésére Magyarországon is megrendezésre került a World Sleep Day. Az idei Sleepfriendly Hotel elismeréseket a Mamaison Hotels & Residences Izabella Budapest és a Kolping Hotel Spa & Family Resorts kapták Magyarországon.

D-NAP, azaz egy tál dödölle 

Hagyományteremtő céllal indul idén a D-NAP(ok) gasztropiknik a Keszthely Yacht Kikötőben március 25 és 26-án, melyen a Balaton neves és jellemzően regionális, helyi alapanyagokra építő éttermei és a Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központja mindent a dödöllére tesznek fel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!