A rendeletmódosítást az MSZP, az Összefogás Szegedért és az Együtt képviselői támogatták, a Fidesz, KDNP és a Jobbik képviselői nemmel szavaztak.
Botka László (MSZP) polgármester az előterjesztés vitája során elmondta, áprilistól októberig szinte egymásba érnek a közterületi rendezvények a városban. A módosítás a vendéglátóhelyek nyitva tartását nem befolyásolja, csupán a teraszokon és közterületeken a hangosított rendezvényeket szabályozza, melyek hétköznap 22 óráig, pénteken és szombaton éjfélig tarthatnak. Ez alól az állami és önkormányzati rendezvények képeznek csak kivételt. Az előkészítés során a rendezvényszervező cégek mellett az egyetem vezetésével is egyeztettek, amennyiben szükséges, a több ezer látogatót vonzó programokra speciális szabályokat alkalmaznak.
A módosítás mellett érvelő képviselők hangsúlyozták, mindenkinek joga van éjszaka a nyugodt pihenéshez. A nemmel szavazó képviselők szerint a tervezet előkészítetlen és részrehajló, jogszerűtlen, hogy tulajdonosuk alapján megkülönbözteti az önkormányzati és magán cégeket. A KDMP azt javasolta, hogy a kedvezményezett rendezvények közé kerüljenek be az egyetem és Szeged-Csanádi Egyházmegye eseményei is.
A közgyűlés ülése előtt több mint félszáz egyetemista tartott demonstrációt a városháza előtt, ők is azt kérték, az egyetem rendezvényei is kerüljenek be a kedvezményezett körbe.