Skóciába menne? Tudja, hogy drágul az ital?

Vége az olcsó ivászatnak Skóciában: az edinburghi parlament által hat éve elfogadott, de a hosszas jogi csatározások miatt csak kedden életbe lépett törvény alapján jelentősen emelkedett a kiskereskedelemben forgalmazott szeszfélék árának alsó határa.

Az áremelkedés bizonyos italok esetében igen jelentős: a kétliteres kiszerelésű, erős almaborhoz - amelynek alkoholtartalma meghaladja az egészségügyi hatóságok által heti felső fogyasztási limitként javasolt 14 alkoholegységet - eddig tipikusan 2,50 fontért (900 forintért) lehetett hozzájutni a skót szupermarketekben, de keddtől ennek az italfélének a minimálára éppen a háromszorosára, 7,50 fontra emelkedett.

A brit mérési szabványok alapján egy alkoholegység 10 milliliter, vagyis 8 gramm tiszta etanolnak felel meg. Hasonló mértékben emelkedett a skót áruházakban kapható vodka-, gin- és whiskyfélék, valamint egyes olcsó borok és a rekeszes kiszerelésben árult sörök minimálára.

A BBC kedden idézett egy új felmérést, amely szerint a skótok a szeszesitalok háromnegyedét ma már szupermarketekben szerzik be. Ez a jelenség - vagyis az, hogy a nagyáruházak az olcsó alkoholfélékkel tömegesen csábítják magukhoz a hagyományos brit pubok népét - az egész országban komoly problémát okoz.

A Brit Sör- és Pubszövetség a The Economist című gazdasági-politikai folyóirat számára összeállított legutóbbi felmérésében kimutatta, hogy Nagy-Britanniában az 1982 és 2017 közötti 35 évben 25 százalékkal 51 ezer alá csökkent a pubok száma, miközben a lakosság 17 százalékkal nőtt.

A kedden életbe lépett skóciai árintézkedés elsődleges célja azonban nem a pubok, hanem a fogyasztók megmentése. A skót kormány előzetes becslése szerint az alsó árhatár bevezetésével már az első évben 58 haláleset lesz megelőzhető, és várhatóan 1300-zal kevesebben szorulnak majd kórházi kezelésre.

A hivatalos statisztikák szerint az alkoholfogyasztáshoz köthető egészségi problémák és bűncselekmények miatt hetente 22 skót hal meg és 697 kerül kórházba, és az alkohol évente 3,6 milliárd font (1300 milliárd forint) egészségügyi és igazságszolgáltatási többletkiadást okoz Skóciában.

A BBC által idézett adatok szerint a skót kórházak sürgősségi ellátórészlegeibe verekedésből eredő sérülésekkel beszállított páciensek 80 százaléka ittas.

 

 

Forrás: MTI


Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél

Már a horvátok is nehezítettek a határátkelésnél 

Szlovákia és Ausztria után április 15-től Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendelt el.
Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak

Lezuhant egy drótkötélpálya kabinja – többen meghaltak 

Az olaszországi Nápoly közelében történt a tragédia, a Faito-hegyre vezető drótkötélpályán.
Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét

Felújítják a világ egyik leghíresebb épületét 

Már hozzá is láttak.
World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit

World Tourism Film Awards: idén is díjazzák a világ legjobb turisztikai kisfilmjeit  

Főszerkesztőnk is a nemzetközi zsűri tagja.
Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok

Ingyenes és pénztárcabarát dubaji programok 

Sokan azt gondolják, hogy Dubajban csak költséges szórakozás várja a látogatókat. Szerencsére ez nem így van, hiszen számos ingyenes látnivalót is találunk, ha Dubajba látogatunk.
Magyar kortársművészet Milánóban

Magyar kortársművészet Milánóban 

A Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében megvalósult Budapest Select – A VVoven View kiállítás több mint 8000 érdeklődőt fogadott a Milan Design Week során, az 5VIE designnegyed egyik kiemelt helyszíneként.
Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója

Bizonyítékot találtak arra, mi volt valójában a Stonehenge funkciója 

Ez az a hely, amiről már mindenki hallott, és látta fotókon, de kevesen tudják, miért is épült valójában?
Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson

Felmérés: a fiatal generáció lemond a luxuscikkekről, csakhogy utazhasson 

Idén inkább utaznak a fiatalok, minthogy megvegyék a legújabb okostelefont.
A világ legnagyobb vizicsatája

A világ legnagyobb vizicsatája 

A hatalmas vízipisztolyos csata a Fehér Lótusz (White Lotus) filmsorozat egyik legfrissebb epizódjában is szerepet kapott.
Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon

Oszakai Világkiállítás: nyitva a Magyar Pavilon 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter nyitotta meg a 2025-ös Oszakai Világkiállítás Magyar Pavilonját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.