Növekszik az e-útdíjból származó bevétel

A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerből származó bevétel csaknem 12 százalékkal nőtt tavaly az egy évvel korábbihoz képest, meghaladta a bruttó 221 milliárd forintot, ennek több mint 51 százalékát a külföldi úthasználók fizették be - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a társaság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 3,5 tonna össztömeg feletti járművekre érvényes HU-GO e-útdíj rendszer bevétele dinamikusan nőtt, az év közben megemelt költségvetési elvárást is felülteljesítette bruttó 4,7 milliárd forinttal tavaly. A növekedés oka a díjköteles úthálózat forgalmának erősödése, valamint a fizetős útszakaszok körének bővülése - jelezte Bartal Tamás. Hozzátette: Magyarország tranzit ország, ezért fontos, hogy az átutazók arányos részt vállaljanak az úthálózat fenntartási és fejlesztési költségeiből.

Börzsei Tibor, a NÚSZ vezérigazgatója elmondta: a 2013. július 1-jén bevezetett HU-GO rendszerben 91 ezer ügyfelet tartanak nyilván, csaknem 20 százalékkal többet az egy évvel ezelőttinél, a regisztrált gépjárművek száma egy év alatt 280 ezerről mintegy 338 ezerre nőtt.

Az idei tapasztalatokról szólva ismertette, április közepéig bruttó 64 milliárd forint volt a befizetett e-útdíj összege, ami 5,5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az erre az évre tervezett bevételt is jelentősen, mintegy 6 milliárd forinttal meghaladhatja a befizetett e-útdíj.

A személygépkocsikra, kisteherautókra és buszokra érvényes e-matrica, valamint a nagyteherautókra vonatkozó e-útdíj bevétele 2013-tól idén március közepére együttesen meghaladta a nettó 1000 milliárd forint költségvetési bevételt. 

A külföldi úthasználókról elmondta, tavaly is a román rendszámú teherjárművek voltak a legtöbben, 40 százalékos aránnyal vezették a listát, ezt követték a lengyel, a bolgár, a szlovák és a szerb jelzésű teherjárművek.

Forrás: MTI


Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért

Keresztül-kasul bejárható idén nyáron egy ország 50 euró alatti összegért 

Hollandia 49 euróért megvásárolható nyári vasúti bérlettel ösztönzi az idei csúcsszezonban a belföldi turizmust.
Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények

Lassítanak a vonatok és a HÉV-szerelvények 

A sebességkorlátozásra azért van szükség, mert a sínek hőmérséklete 50 fok fölé emelkedik a hőségben.
Járatnyitás Budapestre

Járatnyitás Budapestre 

Bristolból, Liverpoolból és Belfastból is indulnak új járatok.
Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől

Friss pénzügyi éves jelentés a Wizz Airtől 

Rekordalacsony kibocsátással zárta a 2026-os pénzügyi évét a légitársaság.
Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek

Fellélegezhetnek, akik az M1-esen közlekednek 

Rövidebb terelések jöhetnek az autópályákon.
Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak

Pénteken országszerte zárva a kis benzinkutak 

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) bejelentette: pénteken több független benzinkút országszerte zárva tart.
Zavarok a német vasúti forgalomban

Zavarok a német vasúti forgalomban 

A digitális vasúti rádiórendszer meghibásodása miatt kedden este Németországban szinte teljesen leállt a vonatforgalom.
Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban

Búcsú az extra poggyászdíjaktól – fordulat jön a kézipoggyász-szabályozásban 

Jó hír a repülővel utazóknak, a légitársaságok pedig kénytelenek „lenyelni a békát”.
Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál

Rendkívüli ellenőrzések az Airbusnál 

Az érintett gépek többségét az Emirates üzemelteti, több gépet azonnal a földre parancsoltak a kötelező vizsgálatok idejére.
Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján

Hétvégén forgalomkorlátozás a főváros több pontján 

Szombat reggel 7 órától vasárnap hajnali 3 óráig lezárják a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, valamint az Állatkerti körutat a Hősök tere és a Gundel Károly út között.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.