Turizmus Online cikkei
Belépős lesz a Magas-Tátra?
Fizetőssé tenné a Magas-Tátra és az észak-szlovákiai Pieninek védett területeire való belépést a szlovák állami környezetvédelmi felügyelet (SOP) - közölte az intézmény illetékeseire hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap kedden.
9000 gyermeket táboroztat ősszel Erzsébet
Csaknem kilencezer gyermek vesz részt az Erzsébet-program háromnapos, őszi kirándulásain, hat héten át, hat helyszínen - közölte a program szóvivője kedden az MTI-vel.
Nemzeti Kerékpáros Chartát írtak alá
Nemzeti Kerékpáros Chartát írt alá kedden a Kerékpáros Kerekasztalhoz tartozó hét hazai kerékpáros civil szervezet, ebben egyebek mellett megfogalmazták: az úthálózat kiépítéséhez, és a kerékpározás elterjedtségének növeléséhez 120 milliárdos befektetésre van szükség 2020-ig.
Jogszerű-e a foglaló?
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) első fokon pert nyert a Budavár Tours Kft. ellen, a Fővárosi Törvényszék keddi ítéletében kimondta az OFE által kifogásolt szerződési feltétel érvénytelenségét - közölte az egyesület. A Budavár Tours szerint még nincs jogerős ítélet, az elsőfokú írásos ítéletet egyik fél sem kapta kézhez, ha azonban vesztenek, mindenképpen megfellebbezik.
Új magyar tiszteletbeli konzul Venezuelában
Magyarország tiszteletbeli konzuljának nevezte ki Tóth István magyar-venezuelai üzletembert Martonyi János külügyminiszter a venezuelai hatóságok jóváhagyása után - közölte a Külügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Ha tablet az asztalon, többet költ a vendég
A Chili Grill & Bar étteremlánc mintegy fél évet töltött a pincéreket kiváltó asztali tabletek tesztelésével. Az eredmények biztatóak: a cég 1266 amerikai éttermének nagy többségében bevezeti a szolgáltatást.
Magyarország a DonauFesten
A Magyar Turizmus Zrt. társkiállítóival együtt vett részt Pozsonyban a második alkalommal megrendezett DonauFest nagyközönségi fesztiválon, szeptember első hétvégéjén.
Magyarországon főzött az ausztrál sztárséf
Shannon Bennett, az elismert ausztrál szakács, a díjnyertes Melbourne-i Vue de Monde étterem konyhafőnöke inspirációt keres Főzés a világ körül című könyvéhez.

Instragram-kiállítás nyílik Bécsben
„4 Instagramers, 4 Vienna Perspectives“ a mottója a 2013. szeptember 19-én nyíló első bécsi Instagram-kiállításnak.
Best Reisen-ügy: indul a kártérítések kifizetése
Hamarosan pénzükhöz juthatnak azok a személyek, akik befizettek a Best Reisen útjaira, de az iroda fizetésképtelensége miatt már nem tudtak elutazni.
Zselével a nassolás ellen
A University of Birmingham vegyészmérnökei állítják: a jövőben hosszabb ideig érezhetjük magunkat jóllakottnak. Az egyetem tudósai ugyanis olyan különleges hozzávalók kifejlesztésén dolgoznak, amelyek a gyomorba érve képesek lesznek csökkenteni éhségérzetünket.
Megüresedett a legmenőbb hazai állás
Fél év királyság után a Rézangyal kirúgta állásából a TAG-ot, aki utolsó „munkanapjára” illegál bulit szervezett a régi Zöld Pardon területére.
A Gyulai Várfürdőtől a városhoz
Szeptember közepétől új helyen folytatja Sinai-Hajnal Edit, a Gyulai Várfürdő marketing menedzsere.
Egyeztetés a Téli Olimpiai Játékokról
149 nappal a 2014-es Szocsiban megrendezésre kerülő Téli Olimpiai Játékok előtt megbeszélést tartottak a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
Bringával buszon, villamoson és trolin
2013. szeptember 16-ától a Budapesti Közlekedési Központ több felszíni járatán egy éven keresztül tesztjelleggel biztosítja a kerékpárok szállításának lehetőségét.
AMEX- és SZÉP-kártyát is elfogad a SIX terminálja
Dinamikusan bővül Magyarországon a bankkártyás fizetési forgalom. Egy ma bejelentett megállapodás értelmében a SIX bankfüggetlen fizetési szolgáltató termináljain SZÉP-kártyával és American Express-kártyákkal is lehet fizetni.
Megújuló közösségi közlekedés a Balatonnál
Közel hétszázmillió forint uniós, illetve állami támogatással, több tóparti települést érintő közösségi közlekedési fejlesztés kezdődött meg a Balatonnál amelyeket a tervek szerint jövő tavaszra fejeznek be - tájékoztatta Fekete Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének gazdasági igazgatója az MTI-t kedden.
Debreceni repülőtér: túl a százezren
A debreceni repülőtér utasforgalma a kedd délelőtti törökországi charterjárattal lépte át idén a százezret, amely minden eddiginél több utast jelent.
Hello Hungary, Sólyom Airways és új stadionok
A Sport- és turizmusbizottság (OSTB) 2013. szeptember 16-i ülésén elfogadta a 2013. évi őszi munkatervét.
McDonald's az OMÉK-on
A 76. OMÉK, Budapesten, a Hungexpo vásárközpontban. Az ország legnagyobb és leglátogatottabb élelmiszeripari és mezőgazdasági seregszemléje a 2011-ben megrendezett 75. jubileumi OMÉK minden várakozást felülmúló sikerét követően, a 76. OMÉK még szélesebb kínálattal, még színesebb kiállítással várja a kedves érdeklődőket.
Újra szakmai klubdélután a Magyar Franchise Szövetség szervezésében
Hetyei József, a DIEGO Kft. hálózati igazgatója, valamint Vidács Gyula, a Fornetti Európa Kft. ügyvezetője tart előadást „Innováció, megújulás a franchise hálózatok életében” címmel, szeptember 30-án. Minden, a franchise szakma iránt érdeklődő, vállalkozni vágyó látogatót szeretettel várnak az eseményre.
A gasztronómia ünnepe Franciaországban
2010-ben került fel a francia gasztronómia az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára, 2011 óta ezt minden szeptember 4. hétvégéjén meg is ünneplik.
Már vasárnap újraindul az egyiptomi charterlánc
Egy hónapos kihagyás után szeptember 22-én indítja első charterjáratát Egyiptomba az Anubis Travel.
Desszertünnep Rákóczi János emlékére
Desszertünnepet rendeznek a Rákóczi-túrós kitalálója, Rákóczi János mesterszakács emlékére Dombóváron. A kétnapos szeptemberi eseményen a desszertborok is versenyeznek - adta hírül az Erély Ma.
Megfenyegették Zamárdi jegyzőjét a Balaton Sound miatt
(MTI) - A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.
Bécsben is lesz Fridge
A régió legnagyobb havas fesztiválját mutatja be november végén a Sziget Szervezőiroda. Az itthon már jól ismert Fridge – idén a Hungexpo kiállításával, a Hó Show-val fuzionálva - a korábbinál is látványosabb sportbemutatókkal és neves világsztárokkal tarkított programját idén nemcsak Budapesten, a Hungexpon lehet majd élvezni, hanem a hazai rendezvénnyel párhuzamosan Bécsben is beindul az extrém hó-buli.
Kuponoznak a vasúttársaságok
Megkezdődött Európa egyik legfontosabb összefogását hangsúlyozó, a környezettudatos városi életet előtérbe helyező eseménye, az Európai Mobilitási Hét.
Több turistát fogadott Szlovákia
Éves szinten 16,1 százalékkal emelkedett a Szlovákiába látogató külföldi turisták száma az év első hat hónapjában - közölte a közlekedésügyi és régiófejlesztési tárca adataira hivatkozva a TASR közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Nyílik a Nemzeti Múzeum Capa-kiállítása
A világhírű magyar származású fotográfus "szerepeit" kutatja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa - A játékos című, kedden nyíló kiállítása.
Hol volt Szulejmán szultán egykori szolnoki dzsámija?
Földradaros vizsgálatokkal sikerült pontosan meghatározni a Szolnokon mintegy 500 éve épült, és az elmúlt évszázadok során a földfelszínig lepusztult török dzsámi pontos helyét - mondta el Kertész Róbert, a városi Damjanich múzeum régésze hétfőn az MTI-nek.
Problémák nélkül halad a Costa Concordia egyenesbe hozása
A tavalyi szerencsétlenségben oldalára dőlt Costa Concordiát sikerült felemelni a hajótestet eddig tartó sziklákról, azonban továbbra sem tudják, pontosan hány órakor sikerül függőleges helyzetbe hozni az óceánjáró roncsát - hangzott el a helyszínen hétfő déltájban tartott újabb sajtótájékoztatón.
Megfenyegették a Sound miatt Zamárdi jegyzőjét
A balatoni szezon legnagyobb zenei rendezvényének számító Balaton Sound engedélyezése miatt megfenyegették Zamárdi jegyzőjét, aki emiatt rendőrségi feljelentést tesz. Öt éve a polgármestert fenyegették meg életveszélyesen a rendezvény miatt.
Késik a kékfrankos szürete Sopronban
(MTI) - A kedvezőtlen időjárás miatt késik a kékfrankos szüretének kezdete Sopron környékén - közölte a helyközség elnöke hétfőn az MTI-vel.
A borok egységes megjelenéséről állapodtak meg szekszárdi borászok
(MTI) - A palackos borok egységes megjelenéséről állapodtak meg hétfőn szekszárdi borászok, borászokat tömörítő szervezetek és a város önkormányzata, három szekszárdi borfajtát már jövőre egységesen hozhatnak forgalomba.
A bor napjai Szegeden és Szombathelyen
A bor napjai Szegeden és Szombathelyen
Elkapták a hotelvendégek fosztogatóját
Elkapták a hotelvendégek fosztogatóját
“Modernitás és Tradíció kéz a kézben”
“Modernitás és Tradíció kéz a kézben”
Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak
Befagynak a zenefelhasználás után járó jogdíjak
Kampány a derű jegyében
Őszi szakaszába érkezett a Magyar Turizmus Zrt. belföldi fogyasztói kampánya: a derű jegyében a hazai turisztikai régiók bor és gasztronómiai kínálatára, őszi rendezvényeire és aktív programjaira irányítja a figyelmet a nemzeti turisztikai marketingszervezet.
Vágja zsebre a Csepel Műveket!
A Volt egyszer egy Csepel Művek múzeum app a Space és a PocketGuide, színművészek és egy idegenvezető platform izgalmas együttműködésének eredményeként jött létre.
1 nap 10 kép: pályaudvarok, gótika, szobrok
Az Európai Parlament magyar képviseletének meghívásából voltam Strasbourgban, ahol elindították a 2014-es EP-választási kampányt. Magát az Európai Parlamentet és a környező épületeket annyira tartottam érdekesnek vagy izgalmasnak, mint amennyire gipszkartonból készült álmennyezeteket lehet, ezért azokról nem mutatok képet. Viszont pályaudvarokról és gótikáról elég sokat.
Dizájnerekre kereshetünk a Kreanoddal
Grafikusok, dizájnerek hitelesítését, osztályozását és kereshetőségét vezeti be a magyar Kreanod crowdsourcing oldal.
Nézze élőben, hogy húzzák ki a Concordiát!
Megkezdődött a másfél évvel ezelőtt a toszkán Giglio szigeténél zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró hajó függőleges helyzetbe állítása.
Lélekemelő flashmob a Halászbástyánál
A 2013-as Ars Sacra Fesztivál nyitányaként egyedülálló flashmobot adtak elő a napokban a Halászbástyánál.
Le van lakva a párizsi Disneyland
A párizsi Disneyland szolgáltatási színvonalának javítását kéri benyújtott petíciójában több mint ötezer ember, írja a Daily Mail.
Derűs őszünk lesz idén
Őszi szakaszába érkezett a Magyar Turizmus Zrt. belföldi fogyasztói kampánya: a derű jegyében a hazai turisztikai régiók bor és gasztronómiai kínálatára, őszi rendezvényeire és aktív programjaira irányítja a figyelmet a nemzeti turisztikai marketingszervezet.
Átjárhatóvá válik az egészségturisztikai szakképzés
Az egészségturizmus terén működő szakképzések átjárhatóbbá és átláthatóbbá válását segítő projekt indult a Lifelong Learning Program, Leonardo da Vinci Innovációtranszfer pályázattípusa keretében a budapesti Várnai Oktatási és Könyvvizsgáló Kft. koordinálásával.
BA in Tourism and Catering
Újabb mérföldkőhöz érkezett a BKF Turizmus és Vendéglátás Intézet fejlesztési programja: elindult ugyanis a Turizmus és Vendéglátás alapképzés angol nyelven is, BA in Tourism and Catering néven.