Márciusban megtört a pozitív trend

Márciusban nem folytatódott a hazai turizmus másfél éve tartó hegymenete, 2,6 százalékkal csökkent a szálláshelyek vendégforgalma. Ebben jelentős szerepet játszott az is, hogy tavaly márciusra esett húsvét, az idén viszont az áprilisi vendégforgalomban éreztette pozitív hatását.

Ugyanakkor több olyan tendencia is erősödött márciusban, amely már a korábbi hónapokban is érezhető volt. Tovább csökkent a német és osztrák vendégéjszakák száma, miközben az orosz piac valósággal szárnyalt. Az idei év első három hónapja során a második legfontosabb küldőpiaccá előlépett orosz turisták közel 175 ezer vendégéjszakát töltöttek el a hazai szállodákban, míg az első helyezett németek 221 ezret. Az osztrákok ugyanezen időszak alatt 137 ezret, a britek pedig 119 ezret. A belföldi forgalomban bekövetkezett jelentéktelen, 08%-os visszaesésért minden bizonnyal a húsvét a „felelős”.

2014. márciusban a külföldivendég-éjszakák száma 4,1, a belföldivendég-éjszakáké 0,8%-kal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele a vendégforgalom csökkenése ellenére 3,7%-kal nőtt. A márciusi vendégforgalom csökkenésénél figyelembe kell venni, hogy tavaly a húsvéti forgalom már márciusban éreztette hatását – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése.

Márciusban a külföldi vendégek 749 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma és az általuk eltöltött éjszakáké is mérséklődött a bázisidőszakhoz viszonyítva (3,0, illetve 4,1%-kal). A jelentősebb küldő országokból érkezők vendégforgalma változóan alakult. A Németországból, az Ausztriából és a Csehországból érkezők forgalma csökkent (12, 21 és 2,2%-kal), az Egyesült Királyságból érkezőké stagnált (-0,2%), az olasz és az orosz vendégek által eltöltött éjszakáké bővült (5,5, illetve 21%-kal).

Márciusban a belföldi vendégek 626 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 2,5%-kal nőtt, míg az általuk eltöltött éjszakáké enyhén (-0,8%-kal) csökkent az előző év márciusához hasonlítva. A belföldivendég-forgalom 3 régióban emelkedett: Észak-Magyarországon, a Tisza-tónál és Dél-Alföldön.

A kereskedelmi szálláshelyek belföldivendég-forgalmának 79%-át fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 3,5%-kal visszaesett. A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44%-os volt, ami 0,6 százalékponttal kevesebb az előző évinél. A vizsgált időszakban az ötcsillagos egységek szobáinak igénybevétele kiemelkedő, 59%-os, a gyógyszállodák szobakapacitás-kihasználtsága is átlagon felüli (53%) volt.

Az év harmadik hónapjában a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 356 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó szállásdíj (bruttó REVPAR) 6309 forint és a teljes árbevétel (TREVPAR) 12 038 forint volt. A kereskedelmi szálláshelyek összes folyó áron számított árbevétele 3,7%-kal magasabb volt, mint a tavalyi év harmadik hónapjában.

Összesen 21 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül a szállásdíjbevétel 11 milliárd forint. A vendéglátásból 4,9 milliárd forint folyt be, 337 millióval több, mint tavaly márciusában.

A forint/ euró havi átlagárfolyama 312 forint volt, 8,5 forinttal gyengébb a 2013. márciusi értéknél.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján márciusban 1571 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év harmadik hónapjában 917 millió forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshelyeken.

Összehasonlítva a 2013 márciusában beváltott SZÉP-kártya forgalommal, ez 20%-os növekedést jelentett. 2014. március 31-én a hazánkban működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2244 volt, ezen belül 899 szálloda 52 ezer szobával, 878 panzió 9,5 ezer szobával működött. Az egyéb szálláshelyek (üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek) száma 467 volt.

A KSH teljes jelentése a kapcsolódó fájlok menüpontból letölthető. 

 

Forrás: KSH


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.