Kakaós csiga borravalóként és spájzolás a büféasztalról

Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza. A teljes, illetve félpanziós ellátás gyakran készteti arra a wellnessezőket, hogy az étkezőben erejükön felül teljesítsenek, sőt az étellopás sem ritka, miközben a sportolási lehetőségeket csak minden 10. vendég veszi igénybe.

Hiába van a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű, derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. „10 vendégből 9 a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés, átlagosan 1 vendég veszi igénybe” – mondta Varga Zoltán, a Szallas.hu ügyvezetője.

Nehezebbek vagyunk a wellness után

A Szallas.hu kutatásából az is kiderült, hogy wellness-szállodákban a legtöbben félpanziós ellátást igényelnek, amit az all inclusive étkeztetés követ. A többség ugyan odafigyel arra, hogy mit eszik ilyenkor, ennek ellenére a vendégek harmada egy kiadósabb pihenés után azt tapasztalja, hogy otthon többet mutat a mérleg. A felmérés résztvevői jellemzően 1-2 kiló pluszsúlyt szednek fel, amitől a legtöbben 1 héten belül igyekeznek megszabadulni. Ugyanakkor nem csak az evés, de az alkoholfogyasztás terén is kevésbé vagyunk mértéktartóak a wellness típusú kikapcsolódás idején, a vendégek közel fele ilyenkor szívesebben fogyaszt alkoholos italokat is.

Kakaós csiga borravalóként

„A fentiekkel vág egybe a wellnesshotelek tapasztalata is, a szállásadók elmondása szerint főleg az all inclusive ellátást igénylők körében gyakori a kirívóan magas ételfogyasztás” – mondta Varga Zoltán. A Szallas.hu-nak nyilatkozó szállásadók képviselői ezzel kapcsolatban több vicces esetet is megosztottak. Volt olyan vendég, aki egymaga falta fel a 6 fős turnus számára kikészített reggelit, majd az utolsó kakaós csigát borravaló gyanánt az egyik alkalmazott kezébe nyomta. Egy másik helyen egy vallási alapokra helyezett vegetáriánus életmód tábor résztvevői a mértékletességről tartandó előadás előtt tüntették el az összes házi rétest a büféasztalról.

Spájzolás a büféasztalról

A felmérés szerint a korlátlan ellátást kínáló szálláshelyek körében minden negyedik helyen naponta előfordul, hogy ha már nem fér több a vendég pocakjába, akkor bespájzol a svédasztalról, és megpróbálja kivinni az ételt az étteremből. Bár a vendégek többé-kevésbé kerülik ilyenkor a feltűnést, előfordult, hogy valaki éppen az étellel telepakolt táskával esett el, és a büszkesége mellett minden iratán is folt esett.

A kutatás háttere
A Szallas.hu felmérést végzett a wellness-szolgáltatásokat keresők étel- és italfogyasztási szokásairól. A kutatás online megkérdezéssel zajlott, az adatok felvételére 2014. április 25. és május 3. között került sor. A nem reprezentatív felmérés eredményei 162 wellness-szállás és 922, az elmúlt 1 évben legalább egyszer wellness-szállodában megszálló vendég válaszain alapulnak.

„A szállásadók tapasztalata egyébként az, hogy egy 2-3 napos wellnesshétvégén a többség nem változtat jelentősen a szokásain. Egy ilyen utazás ugyan jó alkalom lehet az újrakezdésre, életmódváltásra, de általában aki otthon kevésbé tudja tartani a mértéket az étkezésnél, az a wellnesshotelekben sem salátát szed a tányérjára” – tette hozzá Varga Zoltán.

 

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.