Elkészült a hazai szabadvízi fürdőhelyek uniós minősítése

A hazai szabadvízi fürdőhelyek zöme kiváló minősítést kapott az Európai Unió értékelési rendszere alapján. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet a listát az uniós irányelveknek megfelelően, négy év bakteriológiai vizsgálati eredményei alapján állítja össze, a kockázat statisztikai értékelésével. Nem csak egy-egy mintát, illetve vizsgálati eredményt vesznek figyelembe, hanem a vízminőség változásait, és az esetlegesen fennálló egyéb egészségkockázatokat is követik. Ezen besorolás szerint kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt minősítést kaphat egy szabadvízi fürdőhely.

Egy strandot általában egy szezon alatt négy alkalommal vizsgálnak, nyitás előtt, és a nyár folyamán havonta egyszer. A szabadvízi fürdővizek esetében a vízmintavétel mellett a helyszínen szemrevételezik, hogy a víz felületén van-e darabos és/vagy úszó szennyeződés, esetlegesen olajfolt, vagy megfigyelhető-e intenzív hínárosodás. A tavakon a vízvirágzásra is figyelnek, ami a köznyelvben kék algának nevezett, allergén toxinokat termelő baktérium elszaporodását jelenti. Ennek jelei a víz kékeszöld elszíneződése, esetleg habzása. A levett vízmintákban két bakteriális paraméter jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvíz eredetű szennyeződésre, és az ebből adódó egészségkockázatra utalhatnak.

Kiváló a vizeink nagy része

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet friss összegzése szerint a hazai fürdőhelyek 95 százaléka kiváló, illetve jó besorolást kapott. Mindössze három olyan strand szerepel a listában, ahol a víz minősége kifogásolt: a Tisza mentén Gergelyiugornya szabadstrandján, valamint a Kettős-Körös mentén a Szanazugban, a dobozi és a gyulai oldalon is. Nagyobb tavaink közül a Balatonon, a Velencei-tavon, a Fertő-tavon és a Tisza-tónál található fürdőhelyek túlnyomó többsége kiváló minősítést kapott. A Duna esetében jó hír, hogy az elmúlt évek fokozatosan javuló vízminősége lehetővé tette, hogy a folyó főágán is fürdőhelyet jelöljenek ki.



EU-s szintű értékelés

Az idei adatközlés az első, amely a jogszabály által biztosított öt éves átmeneti időszak után már mindenben maradéktalanul megfelel az Európai Unió elvárásainak. Néhány strand esetében azonban előfordult, hogy az elmúlt négy évről nem állt rendelkezésre elegendő számú, illetve megfelelő ütemezésben vett vízminta, így a szigorú szabályok miatt ezek uniós értékelésére nem kerülhetett sor. Ez az oka, hogy a most közzétett listában több fürdőhely neve mellett olvasható a „besorolás alatt” megjelölés. Mindez nem jelenti azt, hogy az adott strand vízminősége ne lenne megfelelő. A szezonban az Országos Környezetegészségügyi Intézet ezeket a vizsgálati eredményeket is közzéteszi majd, csakúgy, mint az összes több hazai, természetes vizek mentén kijelölt fürdőhelyét.

A nem engedélyezett fürdővizeken, nem kijelölt fürdőhelyeken való fürdőzés nem javasolt, mivel ezeken a helyszíneken a víz minőségét nem ellenőrzik, a fürdőzés higiénés feltételei nincsenek meg. A közegészségügyi veszélyeken túl sok esetben a balesetveszély miatt tiltott a fürdés (pl. bányatavakon). Felhívják a figyelmet arra is, hogy a természetes fürdőhelyeken, különösen a folyóvizeken a vízmélység hirtelen változása és a sodrás lehet veszélyes. Kerülni kell a felhevült testtel történő hirtelen vízbeugrást. A szülők gyermekeiket a strandokon soha ne hagyják felügyelet nélkül!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.