Infleuncer-botrány: a balatoni szálloda nyitott a párbeszédre

Infleuncer-botrány: a balatoni szálloda nyitott a párbeszédre 

A napokban felröppent a hír, hogy két fiatal fiú egy balatoni szálloda ellen indított hírnévrontó hadjáratot. Arra bíztatták 55 és 77ezres Instagram követőtáborukat, hogy negatív kommentjeikkel tegyék tönkre a szálloda Instagram oldalát és imázsát.
Az euróövezetben és az EU-ban egyaránt emelkedtek a lakásárak

Az euróövezetben és az EU-ban egyaránt emelkedtek a lakásárak 

Az idei első negyedévben az euróövezetben és az Európai Unióban egyaránt emelkedtek a lakásárak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása szerint.
Garázs garzon árban?

Garázs garzon árban? 

A lakásárak emelkedésével párhuzamosan a garázsok is drágultak az elmúlt években, vannak, amelyek majdnem annyiba kerülnek, mint 2013-ban egy garzonlakás - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Mozdonyvezetők sztrájkolnak Belgiumban 

A mozdonyvezetők sztrájkja miatt akadozik a vonatközlekedés egész Belgiumban. A belga állami vasúttársaság, az SNCB tájékoztatása szerint három vonatból egyet indítanak.
Első negyedéves növekedés: 13%

Első negyedéves növekedés: 13% 

Két négynapos és egy háromnapos hosszú hétvége esett a második negyedévre, ami élénkítően hatott a belföldi turizmusra: a Szallas.hu elemzése alapján a 13 százalékot is meghaladta a bővülés a második negyedévben tavalyhoz képest.

A brit külügyminiszter is lemondott 

Lemondott hétfőn Boris Johnson, Nagy-Britannia eddigi külügyminisztere, néhány órával azután, hogy a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító minisztérium (DExEU) volt vezetője, David Davis is bejelentette távozását. Theresa May miniszterelnök mindkettőjük lemondását elfogadta.
Több mint százan veszítették életüket a heves esőzések miatt Japánban

Több mint százan veszítették életüket a heves esőzések miatt Japánban 

Elhalasztják az Európai Unió és Japán közötti e heti csúcstalálkozót a kelet-ázsiai országban több mint száz emberéletet követelő heves esőzések miatt - jelentették be hétfőn Brüsszelben.

Csúcsot döntött a Sound 

A közönség közel 60 ország fiataljaiból állt. A 165 ezres látogatószámmal a 2016-os esemény rekordja dőlt meg: idén 8000 résztvevővel voltak többen, mint 2 évvel ezelőtt.
Egy nyelv, eltérő utazási szokások

Egy nyelv, eltérő utazási szokások 

Az Allianz Partners megbízásából frissen publikált reprezentatív elemzés érdekes eltéréseket mutat az osztrák és német turisták utazási szokásai között. Az Ausztriában és Németországban a 18 év feletti lakosság körében elvégzett reprezentatív felmérés szerint például a németek döntését az úti cél kiválasztásánál jobban befolyásolja az adott desztináció politikai helyzete, míg az osztrákok a fogadóterület gasztonómiai kínálatát ennél jelentősebb faktornak tartják.

Nőtt a törökországi vasúti szerencsétlenség áldozatainak száma 

Többszörösére nőtt az északnyugat-törökországi Corlu körzetben vasárnap történt vasúti szerencsétlenség áldozatainak a száma. A balesetben 24 ember meghalt, 318 pedig megsérült - nyilatkozta hétfői sajtótájékoztatóján Recep Akdag miniszterelnök-helyettes.

TOP 12 strand a Balatonnál 

A Balatoni Szövetség 2018-ban is meghirdetetta a Kék Hullám Zászló Strandminősítési versenyt, melyre évről évre egyre több a nevező. Idén - a tavalyi évhez hasonlóan - újra egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezettek, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát. De kiderült az is, melyik a legzöldebb és a legsportosabb strand a tó környékén - írta a penzcentrum.hu.

Strand a józsefvárosi pályaudvaron? 

Tízmedencés strand- és gyógyfürdő épülhet a volt Józsefvárosi pályaudvar területén az oda álmodott szabadidő-, sport- és kulturális központ részeként - adta hírül a forbes.hu. Fürdő vagy strand az 1980-as évek vége óta nem épült Budapesten.

Erdei házibulik és gigantikus közösségi adományozó kampány, szerdától Bánkitó Fesztivál! 

Már csak két nap és kezdődik a tizedik Bánkitó! A négynapos fesztiválra az időjósok kíméletlen meleget jósolnak, így érdemes naptejjel és fürdőruhával érkezni. Több minihelyszínnel is újít a fesztivál, például a tó partjára érkező Nagyszünettel, ahol akusztikus koncertek is lesznek a vizes-napos chill-zóna mellett, vagy az erdei Mocsárral, ahol a magyar underground legmélyebb merítése játszik. A zene, színház és képzőművészet mellé pedig idén is hazánk legfontosabb civil szervezetei érkeznek a Bánkitóra, akik ráadásul minden megvett sör után támogatást kapnak, amit a Bánkitó - Bánk SE - Erste Bank közös jótékonysági futóversenyének keretében osztunk szét.

Megnövekedett forgalom a határátkelőknél 

A következő hetekben is erős forgalom várható a Csongrád megyei határátkelőhelyeken, amelyeket az előző hétvégén csaknem 240 ezer utazó használt - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.

A "gyerekmentes pihenés" helyett "belépés csak gyerekkel"! 

Bécs belvárosában, az 5. kerületben nyitotta meg kapuit az osztrák főváros tizenegyedik családi strandfürdője. Az Einsiedlerbadban három gyerekmedence, napozórét és ingyenes belépés várja a fiatal vendégeket. Felnőttek csak gyerekek kísérőjeként mehetnek be.

Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter 

Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött - népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

Megnyílt Szulló és Széll fine dining étterme 

Két év után újra fine dining étteremben főz Szulló Szabina és Széll Tamás. Az Onyx éttermet elhagyva először a Hold utcai piacon nyitottak bisztrót Stand25 néven, mely egy éven belül elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, most pedig közös tervük újabb állomása következik: megnyitották saját fine dining éttermüket.

Kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat 

Kisiklott egy Isztambulba tartó személyvonat vasárnap Törökország északnyugati részén, Tekirdag tartomány Corlu körzetében, Sarilar falu mellett. A balesetben a török egészségügyi minisztérium közlése szerint legalább 10 ember meghalt, 73 utas megsérült - jelentette az NTV török hírtelevízió.

Oxigénhiány a Balti-tenger partjainál 

Ezerötszáz éve nem tapasztalt oxigénhiány alakult ki a Balti-tenger partjainál az elmúlt évszázadban. Bár a tenger több része hosszú ideje szenved az oxigénhiánytól, a tengerparti területeken az elmúlt 1500 évben nem volt tapasztalható ilyen mértékű oxigénhiány - állapították meg finn és német kutatók. Eredményeiket az Európai Földtudományi Unió (EGU) Biogeosciences című tudományos lapjában mutatták be.

Több mint 500 helyen százezreket aktivizált 

A Big Jump, azaz a Nagy Ugrásnak keresztelt európai program a folyók, a mellékágak, a holtágak és a vizes élőhelyek rossz állapotára, a folyó és az emberek közötti kapcsolat megszakadására kívánja felhívni a figyelmet. Az akció magyarországi központi helyszíne idén Göd volt.

Sümegen felújítás kezdődik 

A 2017 és 2020 között zajló Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósul meg a fejlesztés. A jövő nyáron befejeződő beruházás keretében kiállító- és külső tereket újítanak fel, valamint rendezvények befogadására is alkalmassá teszik a kastélyt.

Benyújtotta lemondását a brit Brexit-ügyi miniszter 

David Davis, brit Brexit-ügyi miniszter lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

Kockázat az utazás alatt? 

Megfelelő fedezetet nyújtó utasbiztosítás nélkül nem érdemes elindulni külföldre, még a szomszédos országokba sem. Az utasok, sőt sokszor az utazási irodák körében is gyakori tévhit, hogy az EU országaiban az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) elegendő, pedig az nem nyújt fedezetet hazaszállításra és magánorvosi költségekre, és nem nyújt assistance szolgáltatásokat.

Hungarikum lehet a szőregi rózsatő 

Kezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását, az erről szóló dokumentumokat Rózsavölgyi József szegedi önkormányzati képviselő átadta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának.

Rekord New Yorkban 

Az elmúlt évben rekordszámú, 7,35 millió látogató kereste fel a New York-i Metropolitan Múzeumot - írta pénteken a The New York Times.

Turisztikai fejlesztések Pásztón 

Turisztikai fejlesztések kezdődnek Pásztó történelmi belvárosában: megújul a középkori malom, mellette közösségi teret alakítanak ki szabadtéri színpaddal, mozival, fogadóépülettel. Felújítják Rajeczky Benjamin ciszterci szerzetes lakóházát, szomszédjában kávézó nyílik, a Pásztói Múzeum pedig interaktív bemutatási formákkal gazdagodik

Régészeti örökségi tanösvényt avatnak 

Régészeti örökségi tanösvényt avatnak szombaton a hagyományos Kelta ünnepen a Soproni-hegységben található Várhelyen - a tanösvény tartalmi megvalósítója, az Archaeolingua Alapítvány tájékoztatása szerint.

Véget ér a bomba-buli 

Az Erzsébet hídnál a Dunában talált, hatástalanított, 100 kilogrammos szovjet gyártmányú, romboló légibomba egy speciális tűzszerész teherautóban, az újpesti hadikikötőben 2018. július 5-én. A robbanótestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre.

Zavargások Franciaországban, több helyszínen 

A rendőri erősítés ellenére is folytatódtak a zavargások csütörtökre virradó éjjel a nyugat-franciaországi Nantes elővárosi negyedeiben, ahol az előző éjjelhez hasonlóan helyi fiatalok gépkocsikat és épületeket gyújtottak fel azután, hogy a rendőrség lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. Edouard Philippe miniszterelnök a helyszínen elítélte az erőszakot, és ígéretet tett a haláleset körülményeinek teljes kivizsgálására. A nantes-i ügyészség azt közölte, hogy őrizetbe vették az autóst halálosan megsebesítő rendőrt.

A Pride miatt változik a közlekedés a szombaton 

Változik az M1-es, az M2-es metró, az M3-as metrópótló, a 2-es, a 4-6-os villamos, a 4-6-os villamospótló, a 9-es, a 15-ös, a 105-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a 70-es, a 72-es, 73-as, a 76-os és a 78-as trolibusz közlekedése 2018. július 7-én délután, mert 14 órától tartják a „Merj nagyot álmodni” Budapest Pride rendezvényt. A résztvevők 15:30-tól várhatóan 17:30-ig a Városligeti fasor és Kossuth Lajos tér között vonulnak. Az érintett útszakaszokat 14 órától kordonozzák, a vonulás útvonalán változó időszakokban a gyalogos keresztirányú mozgás is tilos lesz.

Bécsi ízek a Corvin Sétányon 

Korábban már írtunk Nicholas Göndöcsről, a Wiener Szalon alapítójáról, akkor a fánk volt fókuszban. Egy kellemes, napsütéses nyári napon azonban mi más érdekelhetne minket, mint a fagylalt?

Átlagon felüli növekedés 244 ezerrel 

A németországi beutazó turizmus továbbra is dinamikus növekedést mutat: január és április között a Szövetségi Statisztikai Hivatal 23,1 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztrált a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken, amely 4,8 százalékkalhaladja meg az előző év ugyanezen időszakának eredményét - közölte csütörtökön a DZT, Német Turisztikai Hivatal.

Nagyban folyik a simlizés 

Egy héten keresztül tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési akciója a főváros nagy forgalmú szórakoztató negyedeiben, vendéglátóhelyein, vásárcsarnokaiban. Minden negyedik ellenőrzött vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a hivatal munkatársai. A NAV-ellenőrök és a pénzügyőrök mellett a Rendőrség és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felügyelői is megjelentek a budapesti helyszíneken.

Nyári kincskeresésre hív a Magyar Turisztikai Ügynökség 

A Magyar Turisztikai Ügynökség az ország rejtett kincseinek felfedezésére hívja a kirándulások szerelmeseit a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesülettel (MGKE) együttműködésben. Az Ügynökség és az MGKE tíz geoládát helyez el hazánk tíz különböző desztinációjában, kevésbé látogatott, rejtett kincsek közelében. A ládakereséssel együtt egy nyereményjátékban is részt vehetnek a kalandorok, így az izgalmas kiránduláson túl a ládák megtalálásával újabb úti célokhoz is eljuthatnak, hiszen páros utazásokat nyerhetnek.

A repülésről döntő légitársaság kötelezhető kártalanításra 

Azt Európai Unió Bírósága szerint a repülésről döntő légitársaságtól kérhetnek az utasok kártérítést jelentős késés esetén akkor, ha a gépet és a személyzetet egy másik légitársaságtól bérelték.

Enyhe földrengéssorozat Izraelben 

Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izraelben, kora reggel észlelték az első, majd késő este az utolsó földmozgást - jelentette a helyi média.

Csütörtökön újabb korlátozások a bomba miatt 

A Dunában talált bomba kiemelése miatt várhatóan csütörtök délelőtt 10 órától lesznek forgalomkorlátozások a fővárosban - közölte a rendőrség szerda este a honlapján. A kiemelés miatt átmenetileg lezárják az Erzsébet hidat, továbbá az I., az V. és a XI. kerületet érintően több rakpartot, útszakaszt, több épületet kiürítenek.

Nyíregyházi turné Nagyváradon 

A 6. Szent László Napokat 2018. június 18-24. között rendezték meg a romániai Bihar megye székhelyén, ahol Nyíregyháza város a vásárosnaményi Tourinform irodával és a baktalórántházi Fenyves**** Szálloda és Konferencia Központtal közösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai kínálatát népszerűsítette.

Mobilfizetéssel vadasparki belépőjegy? 

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) új szolgáltatása a mobilfizetéssel történő belépőjegy vásárlás. Az NM Zrt. szolgáltatásán keresztül a Budakeszi Vadasparkba látogatók már elektronikus úton vehetik meg a belépőjegyüket.

Mától törvényes fizetőeszköz az új 500 forintos 

A Magyar Nemzeti Bank megújított 500 forintos címletű bankjegyet bocsát ki 2018. július 4-től - derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Megváltozik az Orczy tér arculata 

Megújul a VIII. kerületi Orczy tér, a tervek szerint jövő ősszel induló rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit. Az Orczy-negyed fejlesztését kétmilliárd forinttal támogatja az állam.

A turizmusnak köszönhetően csökkent a munkanélküliség Spanyolországban 

Spanyolországban a munkanélküliek száma 2,8 százalékkal, mintegy 90 ezerrel csökkent júniusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.

Falusi turizmus felturbózása 

Júniusban újabb 17 pályázati felhívás esetében, 634 kérelem támogatásáról született döntés több mint 21 milliárd forint értékben a Vidékfejlesztési programban - mondta Kis Miklós, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A fürdők pénzügyi helyzetének rendezése 

Magyarországi fürdők 98%-a önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság tudaljonában és/vagy üzemeltetésében van. A szállodaiparral ellentétben a magántőke alig van jelen, mégis egy versenypiacon kell megélniük. Milyen reformra volna szükség a hatékonyság növeléséhez? A Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén jártunk. 

Egy kutatás mind fölött 

A turizmus dübörög, az eredményekből a hazai fürdők is kiveszik a részüket. De vajon hogyan tudnák még jobban? A Magyar Turisztikai Szövetség zártkörű sajtóreggelijén jártunk. 

10%-os növekedés a külföldön töltött vendégéjszakák számában 

Tavalyhoz képest idén júniusban 10%-kal több éjszakát töltöttek el külföldön a magyar utazók a Wizz Tours online utazási szolgáltató adatai szerint. A kedvenc nyaralócélpontok változatlanok: 2018-ban is Tenerife, Málta és Barcelona áll az első, második és harmadik helyen. Ugyanakkor egyre gyakrabban térünk el a szabványos egy hetes utaktól és választunk 5, 6 vagy akár 8 napos kikapcsolódást.

Vizeink romló állapota hatalmas károkat okoz 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ma publikált jelentése szerint vizeink állapota lehangoló: jelenleg az európai felszíni vizek csupán 40%-a egészséges. Magyarország vizeinek pedig kevesebb mint 20%-a van jó ökológiai állapotban. A WWF arra figyelmeztet, hogy a 18 éve elfogadott Európai szabályozást a tagállamok csak elodázzák, míg vizeink romló állapota hatalmas károkat okoz. 

A szlovén turizmusban és a vendéglátóiparban is nagy a felvevőképesség 

Szlovénia július 1-jétől megnyitotta munkaerőpiacát a horvát munkavállalók számára - írta a helyi sajtó hétfőn.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!