Lemondott a brit Brexit-ügyi miniszter

Benyújtotta lemondását hétfő hajnalban David Davis, aki eddig a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit minisztériumot (DExEU) vezette. Lépését azzal indokolta, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott - a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött - népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

A Brexit-ügyi tárcát a referendum után hozták létre, és hétfői lemondásáig Davis állt az élén. Kormányzati források szerint távozott tisztségéből Steve Baker, a DExEU-tárca parlamenti államtitkára is, aki e minőségében gyakorlatilag Davis helyettese volt.

David Davis Brexit-ügyi miniszterként személyesen tárgyalt Michel Barnier-val, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalójával a brit kilépés feltételrendszerének kialakításáról folyó tárgyalássorozat egyes fordulóinak főbb témaköreiről.

Davis a kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány keményvonalas Brexit-párti táborának egyik szószólója volt, Boris Johnson külügyminiszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel együtt.

Lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

A brit kormány a héten részletesen is előterjeszti javaslatait egy 120 oldalas fehér könyvben. Theresa May a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben tartott 12 órás pénteki kormányülés után a BBC-nek nyilatkozva kijelentette, hogy javaslatot a kabinet kollektív döntéssel hagyta jóvá.

Ez azt jelenti, hogy David Davis és Boris Johnson is elfogadta az indítványcsomagot, bár a külügyminiszter hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint keresetlen - enyhébb trágárságokat sem nélkülöző - kifejezésekkel illette a dokumentumot.

A chequersi kormányülésen elfogadott új javaslatcsomag összességében ugyanis jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyent a keményvonalas tory Brexit-tábor látni szeretett volna.

Ezt tükrözi David Davis Theresa Mayhez intézett, hétfő hajnalban nyilvánosságra hozott levele is, amelyben lemondását a volt Brexit-miniszter egyebek mellett azzal a véleményével indokolta, hogy a chequersi dokumentumban javasolt közös áruforgalmi szabálygyűjtemény kiterjedt ellenőrzést enged az Európai Uniónak a brit gazdaság felett, és így nyilvánvalóan semmilyen értelemben nem tenné lehetővé a brit törvényalkotás feletti ellenőrzés visszaszerzését.

David Davis levele szerint a kormány általános Brexit-politikai irányvonala a legjobb esetben is gyenge tárgyalási pozíciót eredményez London számára.

Theresa May válaszlevelében közölte, hogy nem ért egyet Davis helyzetértékelésével. A kormányfő szerint ugyanis a kidolgozott javaslatcsomag megkérdőjelezhetetlenül döntési jogköröket telepít vissza Brüsszeltől Londonba, és az uniós jog közvetlen hatálya megszűnik, amint az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint azonban az alsóházi konzervatív frakció Brexit-párti tábora is lázadozik, és a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket.

A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint ehhez az alsóházi képviselőcsoport legalább 15 százalékának csatlakozása szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 48 képviselőnek kellene aláírását adnia egy ilyen kezdeményezéshez.

Ha a minimális támogatás meglenne, a bizalmatlansági indítványt teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani, és a frakció egyszerű többségének - a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek - támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

Az új Brexit-ügyi miniszter: Dominic Raab.

A 44 éves, jogász végzettségű Dominic Raab viszonylag újoncnak számít a brit nagypolitikában, 2010 óta parlamenti képviselő, és közvetlen kormányzati munkát csak a 2015-ös parlamenti választások óta végez. Hétfői kinevezéséig a lakáspolitikáért, önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős minisztérium államtitkára volt; korábban az igazságügyi minisztériumban dolgozott államtitkárként.

Forrás: MTI


Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.