Megváltozik az Orczy tér arculata

Megújul a VIII. kerületi Orczy tér, a tervek szerint jövő ősszel induló rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit. Az Orczy-negyed fejlesztését kétmilliárd forinttal támogatja az állam.

A terveket kedden budapesti sajtótájékoztatón ismertette Tarlós István főpolgármester, Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros fideszes országgyűlési képviselője, volt VIII. kerületi polgármester, Sára Botond kerületi alpolgármester, polgármesterjelölt.

Tarlós István azt mondta, hogy a térnek a 21. század elvárásai szerint és a közlekedési szempontok érvényesülése alapján egy új zöldterületi és közterületi központtá kell válnia. Hangsúlyozta: a VIII. kerület régóta kitűnő partnere a fővárosnak a fejlesztésekben. Az elmúlt időszakban megújult a II. János Pál pápa tér, a Teleki tér, valamint megindult a Corvin-negyed és a Magdolna-negyed felújítása.

A Blaha Lujza tér mintegy kétmilliárd forintból újul meg, és állami támogatással homlokzatfelújításon esik át az ott található Corvin áruház. Továbbá várható a Magyar Rádió épületének felújítása és átadása a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és terveznek egy tízmedencés strandot és fürdőt építeni a kerületben - mondta el a főpolgármester.

Kocsis Máté arról beszélt, hogy az Orczy tér megújítása nemcsak a nyolcvanezer kerületi életét segíti, hanem sok százezer embernek könnyíti meg a mindennapi közlekedését. A tér mai látványa és funkciója nem felel meg a mai budapesti igényeknek - mondta.
    
Sára Botond arról beszélt, hogy a kerületi újjáépítési programnak köszönhetően az Orczy-negyed kapujának számító Orczy téren kívül szinte valamennyi józsefvárosi tér már megújult. Közölte azt is, hogy az Orczy-negyed fejlesztését kétmilliárd forinttal támogatja az állam. Az Orczy tér megújításának menetéről szólva Sára Botond elmondta: május végén döntöttek a terveztetésre és az engedélyes tervek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás megindításáról, és az engedélyes tervek jövő tavaszra, nyár elejére készülhetnek el. Jövő nyár végén, ősszel indulhat a tér rekonstrukciója.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.