Megnyílt Szulló és Széll fine dining étterme

Két év után újra fine dining étteremben főz Szulló Szabina és Széll Tamás. Az Onyx éttermet elhagyva először a Hold utcai piacon nyitottak bisztrót Stand25 néven, mely egy éven belül elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, most pedig közös tervük újabb állomása következik: megnyitották saját fine dining éttermüket.

Ígéretük szerint egyszerű, átgondolt ételeket kínálnak, és az ízek egyensúlyára, az alapanyagok megfelelő összehangolására koncentrálnak. A magyar gasztronómia tele van lehetőségekkel, ennek szépségét és sokszínűségét szeretnék továbbra is megmutatni. A STAND nagy hangsúlyt fektet a fenntartható fejlődésre, a terroirra, és a magyar termelőkkel való közös munkára. Étlapjukon elsősorban a magyar alapanyagok adta lehetőségeket törekednek bemutatni, illetve saját elképzelésüket a magyar konyháról, hogy az minden szempontból megfeleljen a modern kor és a kortárs gasztronómiával szembeni elvárásoknak.

“Évek óta bennünk van az a szándék, hogy lehetőleg magyar alapanyagokkal dolgozzunk, és valamelyest magyar irányba haladjunk. Nem fogunk újragondolt gulyáslevest vagy töltöttkáposztát adni, viszont tervezünk halászlevet, az sem titok, hogy hellyel-közzel ugyanazt, amit Nicola Portinarival találtunk ki. És lesz gulyás, bármilyen meglepő, de valamelyest klasszikus formában. Ezen kívül a többi étel inkább az alapanyagra fog támaszkodni, nem a hagyományos népi receptekre.” – mondja a koncepcióról Széll Tamás.

A STAND fiatal, elhivatott csapatában sokakkal már évek óta együtt dolgozik a két séf. “Egy éttermi csapat olyan, mint egy focicsapat. Nyilván össze vannak vásárolva a legjobb játékosok, de a pályán a lelküket is kiteszik és csapatban gondolkoznak. Nagyon hasonló a konyha és a szervíz viszonya is. Akkor tud működni, ha összeszokott, szívesen bejáró, akár baráti viszonyban lévő emberek dolgoznak együtt.” – mesél a STAND csapatáról Széll Tamás.

“Egy tányér akkor áll össze, ha három, vagy hat, vagy tizenegy ember együtt tud dolgozni. Ha valaki elmegy szabadnapra, akkor a másik úgy találja ott a pályát, mintha ő hagyta volna ott. Az én elképzelésem szerint a személyzet köré kell építeni az éttermet és nem fordítva. Ez többéves, évtizedes folyamat, de megéri.”

A tulajdonos-séfek szándéka szerint nem lesznek meghatározott gyakoriságú étlapváltások, ételekben és azok cseréjében gondolkodnak, szeretnék, ha az étlap fele emblematikus ételeket tartalmazna. Természetesen az étlapon megtalálható a 8 fogásos „Séf Menü”, melyet végigkóstolva a vendégek teljes képet kaphatnak Szulló Szabina és Széll Tamás konyhai filozófiájáról. A STAND ebédidőben és vacsorára várja a vendégeket július 7-től.

Forrás: Vendég & Hotel


Tojásválság az USA-ban

Tojásválság az USA-ban 

Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának adatai alapján a tojás ára soha nem látott magasságokba emelkedett az elmúlt hónapokban.
Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait

Idén is megtartják a Budafoki Pincejárat borral, pezsgővel bélelt programjait 

Idén bemutatják Budapest Bornegyedének gazdag hagyományait, művészeti értékeit és a pezsgő- és borkultúra új irányvonalait.
Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja

Leáldozóban a fine dining népszerűsége, feljövőben a cukrászdák rangja 

Sok minden kiderült az egyik vendéglátással, rendezvényszervezéssel és hotelüzemeltetéssel foglalkozó cég megbízására  2024 őszén elkészült kutatásból.
Kávé, költészet, képzőművészet

Kávé, költészet, képzőművészet 

Rendhagyó italbemutató a pesti Dorottya utcai Edison & Jupiter speciality kávézóban.
A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori

A konyhasziget szíve – A Marrone-sztori 

Van egy családi alapítású olasz cég, amelyik professzionális, egyedi tervezésű konyhai rendszereket tervez, és le is gyártja saját tervezésű konyháit, konyhaszigeteit.
Százféle fánk a Fánkfesztiválon

Százféle fánk a Fánkfesztiválon 

Karneváli programokkal várják idén is a résztvevőket.
Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón

Közel száz borászat a Furmint Február Nagy Kóstolón 

Több mint nyolcvan pincészet kétszáznál is több, furmintból készült borával találkozhat a közönség a 15. Furmint Február Nagy Kóstolón csütörtökön Budapesten, a Hagyományok Házában.
Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe

Bepillantás egy kétszáz éves olasz malom trénerképzésébe 

Egy 193 éves olasz malom, hagyományok, innováció és egy jó adag magyar szenvedély.
Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt

Amerikai importőrök: alaposan betáraztak proseccóból a védővámok réme miatt 

Az a biztos, ami már a tárolókban van.
Valentin-nap a város felett

Valentin-nap a város felett 

Valentin-napi élmények a Matild Palotában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.