Kockázat az utazás alatt?

Megfelelő fedezetet nyújtó utasbiztosítás nélkül nem érdemes elindulni külföldre, még a szomszédos országokba sem. Az utasok, sőt sokszor az utazási irodák körében is gyakori tévhit, hogy az EU országaiban az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) elegendő, pedig az nem nyújt fedezetet hazaszállításra és magánorvosi költségekre, és nem nyújt assistance szolgáltatásokat.

„Egyik ügyfelünk Horvátországban kapott gyomorrontást, ami miatt 2 napos kórházi kezelésre szorult. Ez a rövid lefolyású, mindennapos megbetegedés kb. 300 000 Ft-jába került volna érvényes utasbiztosítás nélkül – mondta Lengyel Márk, az Európai Utazási Biztosító (EUB) elnök-vezérigazgatója. – Volt olyan ügyfelünk, aki egy görög sziget tengerpartján sétálva megcsúszott, csonttörést szenvedett. Mentő vitte kórházba, de a komplikált törés megfelelőbb ellátása érdekében mi megszerveztük, hogy komppal átszállítsák ügyfelünket egy szárazföldi kórházba. Ott 4 napig kezelték, majd gondoskodtunk a mentőrepülős hazaszállításáról. Egyetlen rossz lépés, és az illetőnek közel 6 millió forintot kellett volna a saját zsebéből kifizetnie, ha nem köt nálunk utasbiztosítást, nem beszélve a sok szervezésről, tolmácsolásról, amit ilyenkor mi átvállalunk, és ami egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben talán még fontosabb az ügyfélnek, mint a dolog anyagi vonzata”.

Az EUB a nyári időszakban külön termékcsaládot ajánl a tengerparti nyaralásra, amely a tengerparti üdülés során előforduló speciális kockázatokra kiemelt fedezetet nyújt (pl. strandlopás biztosítás, szállodai és kemping-felelősségbiztosítás, búvárbalesetek esetén hiperbár-kamrás kezelés). A repülővel vagy hajóval utazóknak az Air & Cruise termékcsalád az ideális választás, amely a tengerparti szolgáltatásokon kívül a légi és hajós utazások tipikus veszélyeit (pl. poggyászkésés, poggyászsérülés stb.) is lefedi. „Úgy tapasztaljuk, az utasok szívesen választanak az utazásuk jellemzőit figyelembe vevő termékeket, és sokszor azért részesítenek minket előnyben, mert nagy termékportfólióval rendelkezünk, és így többféle célcsoport igényeit is ki tudjuk szolgálni. Mindenkinek azt javasolnám, hogy informálódjon a célországban jellemző kockázatokról, és érdemes átgondolni, hogy mivel, milyen céllal (pl. városnézés vagy tengerparti üdülés) utazik az ügyfél külföldre. Az értékesítés-támogatói munkatársaink szívesen adnak tájékoztatást partnereinknek egy-egy utazási célország kockázatairól és az oda utazóknak javasolt utasbiztosítási termékekről” – tette hozzá Lengyel Márk.

A Generali Csoporthoz tartozó, MABIASZ által díjazott EUB Magyarország egyetlen utasbiztosításokra szakosodott biztosítója, az utasbiztosítások szakértője; a társaság több évtizedes szakmai tapasztalattal és tőkeerős, piacvezető nemzetközi háttérrel rendelkezik.  Az egyes utazástípusok kockázatainak alapos ismerete alapján állítja össze a termékcsomagokat, és kiemelt figyelmet fordít a kárrendezés minőségére.

 


Jön a Társasjátékok Éjszakája

Jön a Társasjátékok Éjszakája 

Június 7-én országszerte számos egyedi programmal várják a társasjáték-rajongókat.
Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki!

Múzeumok Éjszakáján ezt a helyszínt ne hagyja ki! 

Ugyanis annyira különleges és sosem látogatható – ha most kitárul a kapuja, érdemes felkeresni.
Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók

Aranyáron kelnek el művei világszerte – most alkotásai a Városligetben láthatók 

Világsiker után hazai premier: a festő, akit London, New York és Hongkong is ünnepel.
Jön a tatai korhű török fesztivál

Jön a tatai korhű török fesztivál 

Látványos hadijátékok színhelye lesz a pünkösdi hétvégén a tatai Öreg-tó partja.
Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton

Állandó áramlásban – kortárs horvát képzőművészeti kiállítás az Andrássy úton 

Keveset tudunk a kortárs horvát képzőművészetről, pedig a kultúra is fontos vonzereje lehetne annak az országnak, amely egyébként a magyar turisták legkedveltebb külföldi úti célja.
Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál

Hamarosan Belvárosi Kutyafesztivál 

Családi programokkal hívják fel a figyelmet a felelős kutyatartásra és az árva állatok örökbefogadására a Belvárosi Kutyafesztiválon szombaton Budapesten, az Olimpia Parkban.
Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon

Pünkösdi szezonnyitó esemény Siófokon 

Az eseményen az is kiderül, hogy melyek lettek Siófok város borai 2025-ben.
Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben

Élő hagyományok és közösségek a Skanzenben 

2025. június 8–9-én, vasárnap és hétfőn, immár 14. alkalommal rendezi meg a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a Pünkösdi Örökség Ünnepet.
Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára

Már közel nyolcezer nevezés a hétvégi ALDI Női Futógálára 

És még nem zárult le a nevezési határidő.
Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése?

Művészet, design, dizájnerek: mit mutat a kreatívipar legújabb felmérése? 

A teljes magyar divat-, design-, szépség-, valamint játékipari szektort érintő, átfogó felmérést kezdeményez a Magyar Divat & Design Ügynökség.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.