Izgalmas hétvége a Duna-Dráva Nemzeti Parkban

Izgalmas hétvége a Duna-Dráva Nemzeti Parkban 

Átadták a Tettyei Mésztufa-barlangot, ráadásul megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) három állattartó telepe is, ez utóbbi 446 millió forintos beruházás volt. 
42 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre

42 milliárd forint turisztikai fejlesztésekre 

Hajdú-Bihar megyébe 42 milliárd forint áramlott az elmúlt hét évben turisztikai fejlesztésekre, ami a kínálatbővítés mellett a helyben lakók életminőségének javulásához is hozzájárult - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.   
Mit tegyek, ha elrontottam a prospektust?

Mit tegyek, ha elrontottam a prospektust? 

Egészen új megközelítésben vizsgálja a turisztikai márkakommunikációt Bódis Gábor "Mind the Gap - kreatív turisztikai coaching" kézikönyve. A könyv célja ugyanis felhívni a figyelmet a tipikus márkázási hibákra és azok kiküszöbölésére.
Sikeres a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum

Sikeres a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum 

Szolnoknak volt egy olyan városrésze, amelyet messze elkerültek a sétálók. Még három évvel ezelőtt is egy régi indóház, és elhanyagolt zöldterület fogadta az odatévedt turistákat. Mára már sikertörténetként emlegetik az uniós támogatással 2016-ban létrejött RepTár Szolnoki Repülőmúzeumot, amely turisták ezreit vonzza, 2017 végére már 100 ezer látogatóval dicsekedhetett, és az Év turisztikai attrakciója lett.

Ötszörös forgalom a magyarországi szállodákban 

Ötszörös forgalmat hoz a magyarországi szállodákban a húsvéti négynapos ünnepi hosszú hétvége egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. 
Újrahasznosítás rulez: leselejtezett olajfúrótoronyból kilátó

Újrahasznosítás rulez: leselejtezett olajfúrótoronyból kilátó 

2010 óta Magyarországon 37 új kilátó épült és 31-et újítottak fel, továbbá 26 új szálláshely jött létre, illetve 75 turistaszálló és motel újult meg. Mindezen felül 14 új látogatóközpontot alakítottak ki és hetet újítottak fel. A legutóbb átadott 48 méteres kilátótorony a nagykanizsai Csónakázó-tónál található. 

Milyen a dobogón, Bük? 

2017-ben a Vas megyei Bük több kategóriában dobogóra is állt: a vidéki városok rangsorában már a harmadik legnépszerűbb úti cél, a külföldi vendégéjszakák számában pedig már a dobogó második helyére lépett Hévíz mögött.
Az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt

Az idegenvezető a kapocs a vendég és az utazási iroda közt 

Miért fontos az idegenvezető szerepe? Hogyan tud fejlődni? Mivel könnyítheti meg a saját munkáját? Milyen elvárásokat kell teljesítenie? A többi között ezekre a kérdésekre kaptak választ a szakemberek 03.21-én a Cityrama Utazási Iroda Idegenvezetői Konferenciáján a Bo33 Hotel rendezvénytermében.

600 ezer januárra, megfelel? 

A 10 millió kereskedelmi vendégéjszaka felett „teljesítő” 2017-es év után, 2018 januárjában tovább folytatódott a budapesti vendégforgalom élénkülése: a tavalyi diadalmenet után az idei év első hónapjában 256.113 vendég mintegy 619.622 vendégéjszakát töltött el a magyar főváros kereskedelmi szálláshelyein — derül ki a KSH által publikált adatokból. Így a budapesti turizmusstatisztikák történetében a 2018-as az első olyan januári hónap, amikor a kereskedelmi szálláshelyeken töltött vendégéjszakák száma a 600 ezret is átlépte. Mindez, a közösségi szálláshely-megosztók – elsősorban az Airbnb – által generált forgalommal kiegészülve, akár az egymillió vendégéjszakához is közelíthet egyetlen hónap alatt — nyitotta terjedelmes elemzését a BFTK, Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szerdán.
„Minden ember, minden apró tett számít"

„Minden ember, minden apró tett számít" 

Közeleg a Föld Órája, melynek üzenete megújult: a kezdeményezés fókuszában idén a természeti értékek megőrzése és a fenntartható élet áll. Emellett persze - ahogy eddig megszokhattuk - március 24-én este idén is lekapcsolják Budapest mintegy 260 épületének és objektumának díszvilágítását.

Március 22-én központban a víz 

A vizvilagnap.hu oldal információi alapján a 2018-as Víz Világnap nemzetközi szlogenje a „Védd természetesen!”. Ennek oka, hogy már nem csupán a víz tisztasága a globális kérdés, hanem az árvizek, aszályok és a vízszennyezés is. Fontos foglalkozni a vizek (tisztaságának) megóvásával, hogy a következő generációk számára is turisztikai értékkel bírjon.

Azt hitte, az agglomerációban olcsóbb lesz?! 

A hazai ingatlanpiaci változások a főváros és vidéki nagyvárosok után az agglomerációs településekre is begyűrűztek. A kiadott lakásépítési engedélyek száma és a beépíthető telkek árainak növekedése is alátámasztja a főváros környéki települések iránti érdeklődés újbóli emelkedését — keserített el szerdán a Duna House.

50 évesen érdemes megújulni! 

Várossá nyilvánításának 50. évfordulója alkalmából különleges eseménysorozattal ünnepel Siófok. Kulturális, zenei, és gasztronómiai programok teszik egész évben izgalmassá a Balaton legnépesebb városát.

Évente 25 millió látogatás 

Március 21-én van az Erdők Világnapja. Ez alkalomból foglalkozunk az erdőjárás népszerűségével és társadalmi, turisztikai hasznaival és azzal, hogy Magyarországon a főváros környéki erdők a az ország leglátogatottabb területei közé tartoznak.

Közelgő GDPR, airbnb-cunami és óriási macskaérdeklődés 

Sikerrel zárult a Thermal Hotel Visegrádban az MSZÉSZ 48. rendkívüli, egy napos tavaszi közgyűlése március 20-án, ahová macskasorfallal övezve érkezhetett a szakma: volt ott cirmos, fekete meg vörös, mindannyian érdeklődve figyelték az autóból kiszálló szállodásokat.

54 millió forintból védték meg a természeti értékeket 

Volt egy vízzel jól ellátott rét, ahol a terület értékei számára adottak voltak az ideális életfeltételek. Az egykori meder azonban elzáródott, a patakból már nem kapott vizet, így a védett terület sorsa is kérdésessé vált. Ekkor avatkozott közbe az ember.

Januárban is kétszemjegyű növekedés a hazai szálláshelyeken 

Januárban 10,4 százalékkal nőtt az idegenforgalom, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 13,5 százalékkal haladta me g az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyek - folyó áron számolt - összes bruttó árbevétele 11,4 százalékkal emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

NDC korszak új hírnökei 

A Travelport (NYSE: TVPT) piacvezető utazási kereskedelmi platform bemutatta megújult termékpalettáját, mely segítségével kibővült tartalmat szolgáltat légitársasági ügyfelek számára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által felállított NDC (Új Disztribúciós Keretrendszer) sztenderdek alapján. Ez a tartalom a Travelport platformján keresztül az utazási ügynökségek számára is hozzáférhetővé válik.

Strandfejlesztés Debrecenben - hatmilliárd forintért 

Korábban, a Modern városok program keretében négymilliárd forintot biztosítottak a debreceni nagyerdei strand fejlesztésére, a tervezés után azonban kiderült, hogy a beruházást hatmilliárd forintból lehet megvalósítani - jelentette be Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Újabb egyetemi városban nyit üzletet a híres kávézólánc 

A tavalyi szegedi debütálás után újabb vidéki városban mutatkozik be a világ legismertebb kávézólánca. A Starbucks a harmadik negyedévre tervezi a debreceni üzlet nyitását, az előkészületek már zajlanak.

A Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava! 

Egymilliárd forintnyi uniós forrás fordítható 2019 közepéig a Balaton régió katasztrófavédelmi rendszereinek fejlesztésére - tájékoztatta a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) Közbiztonsági Testületének elnöke az MTI-t.

Döry Gábor elhagyta a Corinthiát 

A profi marketing-kommunikációs szakember március 19-vel továbbmotorozott. Vagy ugrott egy merészet imádott siklóernyőjével... 

Harmadfokú vízkár-elhárítási készültség a Balaton több településén 

A következő napokban várható szélsőséges időjárás miatt harmadfokú vízkár-elhárítási készültséget rendeltek el több dél-, és délnyugat balatoni településen péntek reggeltől - mondta Siklós Gabriella az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője pénteken.

Tematikus zöld utak Hajdú-Bihar megyében 

Új munkahelyek létrejöttét, a gazdasági növekedés javulását, és a természeti értékek hatékonyabb védelmét várja a hajdú-bihari önkormányzat attól a két, hamarosan induló nemzetközi projekttől, amelynek a nyerteseiről szóló döntést március 13-án hirdették ki Franciaországban.

„A kerékpársport fel tud zárkózni" 

Ahogyan a múlt héten megírtuk, egy március elején megjelent kormányhatározat szerint, idén a Magyar Kerékpáros Szövetség fejlesztési céljainak megvalósítására a költségvetésből 200 millió forint többlet támogatás jut. Az MKSZ a támogatást nem fordíthatja a napi működésre, hanem csak a szövetség sportágfejlesztési stratégiájában meghatározott célokra. Ilyen cél a hazai versenyek színvonalának emelése, az utánpótlás-nevelés, az edző- és sportszakember képzés fejlesztése vagy a kommunikáció javítása. Az infrastruktúra fejlesztése, a pályák építése és színvonalának javítása másik forrásból várható. A támogatás kapcsán dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével beszélgettünk. Ez egy rövid kedvcsináló, a teljes cikket ne felejtse el elolvasni a Turizmus & Vendég áprilisi számában!

Ön jól alszik? Szállodában is? Ezekben biztosan! 

A World Sleep Day/Alvás Világnapja alkalmából megrendezett magyarországi eseményen került sor a Sleepfriendly Hotel Award elismerések átadására. A nemzetközi érvényű minősítés a kitüntetett szálloda elkötelezettségét fejezi ki a példamutató alvásfeltételek kialakításáért és magas színvonalú folyamatos fenntartásáért.

15 turisztikai fejlesztés Baranyában 

Az elszigetelt turisztikai attrakciók fejlesztése helyett a jövő a kiemelt idegenforgalmi térségek fejlesztéséé, élménypontok egymáshoz is kapcsolódó sokaságának kialakításával - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán, Mohácson, egy sajtótájékoztatón.

Jogsértő tájékoztatás miatt kaptak bírságot 

Jogsértő tájékoztatás miatt több mint 85 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Orangeways márkanév alatt autóbuszos személyszállítási tevékenységet végző két cégre, a PIVOT-CONSULTING Kft.-re és a RÁ-BA Projektmenedzsment Zrt.-re.  

Ki mozgat meg 450 ezer embert? 

Dua Lipa és a Gorillaz után a következő meghatározó fellépő: Lana Del Ray. Vele válik teljessé a fesztivál headliner sávja.

Könnyebb lesz elérni Dunaújvárost 

A Mondern Városok Program keretében 34 milliárd forintot fordítanak Dunaújvárosra és környékére. Kósa Lajos a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján dunaújvárosi élményfürdőben beszélt a projekt részleteiről.

Szárnyaló miskolci turizmus 

Az egykori acélváros mára az ország egyik legkeresettebb célpontjává vált, sőt, a Mátra-Bükk térség egyik központi desztinációjaként Magyarország turisztikai térképén az eddiginél hangsúlyosabb szerepet kaphat. A legfontosabb statisztikai mutatók is alátámasztják Miskolc növekvő népszerűségét: a kereskedelmi szálláshelyek bevétele 2010 és 2017 között 162%-os növekedést ért el, illetve a vendégéjszakák száma a 2010-es évhez képest 2017-ig 92,6 %-kal nőtt. A fokozódó kereslet természetesen új vendéglátóipari beruházásokat is eredményezett, megépült például az ország egyik legszínvonalasabb élményközpontja, az Avalon Park, és a gasztronómiai élet is jelentősen megélénkült.

Négy kihívás a jövőért 

2018 március 24-én is lesz WWF Föld Órája. Az idei esemény fókuszában a biológiai sokféleség megőrzése áll, valamint az, hogy kapcsolódjunk a Földhöz. Ehhez a lámpaoltáson túl három kihívás teljesítésével lehet csatlakozni.

Fejlődik Zselic 

Megújul nyárra a hajmási Csepegő-kőhöz vezető lépcsőrendszer és utat jelölnek ki a kaposgyarmati mésztufa-hasadékhoz, a fejlesztések a Zselic értékeinek bemutatását, az idegenforgalom növelését szolgálják - mondta Baranyai Sándor, a Méltó Élet Alapítvány kurátora kedden a Somogy megyei Hajmáson sajtótájékoztatón.

Csak melegvíz legyen és nyugalom! 

A Danubius Hotels újra megkérdezte a vendégeit a nyaralási és wellnessezési szokásaikról. Az online felmérésben több mint 5000 fő fejtette ki véleményét a hagyományos fürdőbe járástól a gyógyszolgáltatásokon át a fitneszgurukig. Az eredmények magukért beszélnek.

Indul a szezon! A kullancsoknak is 

Hamarosan kezdődik a kullancsszezon - figyelmeztetett Szlávik János infektológus főorvos, kiemelve: ajánlott beadatni a védőoltást, mert az szinte teljesen veszélytelen és hatékony védelmet jelent.

Harmadszor is: Cseresznyevirágzás Ünnepe Szomolyán 

Harmadik alkalommal rendezik meg a szomolyai Cseresznyevirágzás Ünnepét április 7-én, szombaton.

A magyarok utazási szokásairól 

A KSH legrissebb adataiból kiderül, hogyan változtak a belföldi utazási szokások, és miképp alakultak a külföldi utazások az elmúlt évtizedben.

Új díj a vendéglátásban 

Az idén először, 47 főkategóriában hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj nyilvános, egyfordulós pályázatot, amely az 1998-ban bevezetett Magyar Termék Nagydíj tanúsító védjegy tradícióira épül - jelentette be Kiss Károlyné Ildikó, a Diamond Szervező Iroda Bt. ügyvezető igazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Aranyérmes lett a Magyarország rád vár! kampány 

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója elmondta, hogy a Magyarország rád vár! belföldi turisztikai kampányért a turisztikai ügynökség kapta az elismerést a vásár kreatív zsűrijétől. A tavaly június közepétől augusztus végéig tartó reklámokban a hazai úti célokat, a kevésbé ismert kulturális, épített és természeti értékeket mutatták be és népszerűsítették, így például a Tokaji borvidék mellett a Hegyestű bazalthegyet vagy az egerszalóki sódombot.

Mit adtak a kempingek a balatoni régió forgalmának? 

A Balatontourist kempingei a régió kereskedelmi szálláshelyi vendégforgalmának 12 százaléká adták. Ez a külföldi vendégéjszakák 19, a belföldiek 8 százalékát jelenti — számolt be a Balatontipp.hu.

III. Húsvéti Nyuladalom 

A Húsvéti hétvége idén is formabontó, mégis hagyományőrző formában kerül megrendezésre. Sok színes családi programmal, kiváló zenei koncertekkel és rengeteg meglepetéssel is készülünk. A programok ingyenesen látogathatók! 

Egyre tisztábban látszanak a Turizmusfejlesztési Hozzájárulás részletei 

A 2018. január elsejétől a vendéglátóhelyekre a kedvezményes áfa fejében kirótt 4%-os turizmusfejlesztési hozzájárulással kapcsolatban még a Turizmus & Vendég márciusi számába szánt cikkünkhöz kértük a NAV állásfoglalását. Az adóhatóság a cikkben olvashatókhoz küldött némi kiegészítést, amiből újabb részletek derülnek ki a hozzájárulás áthárításával kapcsolatban.

200 000 000 Forint a Magyar Kerékpáros Szövetség fejlesztési céljaira 

Az idei 32. Magyar Közlönyben olvasható, hogy a kormány egyetért a Magyar Kerékpáros Szövetség fejlesztési céljainak támogatásával, ezért 2018-ban 200 millió Forintot biztosít ezek megvalósítására.

Menjünk világgá! Utazás kiállítás Miskolcon is 

Miskolcon már huszonötödik alkalommal rendezték meg a régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényét, az utazás kiállítást, március 9-én és 10-én az ITC székházban.

Stratégiai megállapodások a MIe közgyűlésen 

A Magyar Idegenvezetők Egyesületének éves közgyűlése csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében zajlott.

Nők, pálinkával 

Izgalmas, újszerű és formabontó párlatversenyt szervez a Balaton Open csoport, ahol főszereplő lesz a cseresznye, az alma, a törköly. És a nők.

17 milliárd forint Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai fejlesztéseire 

Több mint 17 milliárd forint támogatás jut turisztikai fejlesztésekre Jász-Nagykun-Szolnok megyében a következő években, a megvalósuló fejlesztések hozzájárulnak a megye vendégforgalmának további növeléséhez - mondta Szolnokon a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója csütörtökön. 

Háromszoros forgalmat hoz a hosszú hétvége 

Háromszoros forgalmat hoz a négynapos pihenés egy átlagos márciusi hétvégéhez képest a Szallas.hu adatai szerint. Budapest, Eger és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb belföldi úti célok, a legtöbben 4 csillagos wellness-szállodába foglaltak. A szállásfoglaló oldal programkínálata közül az egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Hévízi Tófürdő a legkeresettebbek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!