Könnyebb lesz elérni Dunaújvárost

A Mondern Városok Program keretében 34 milliárd forintot fordítanak Dunaújvárosra és környékére. Kósa Lajos a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter keddi sajtótájékoztatóján dunaújvárosi élményfürdőben beszélt a projekt részleteiről.

A tervek szerint két közútfejlesztés a városon kívül valósul meg: az egyik a Dunaújváros-Sárbogárd, a másik a Cece-Paks szakasz teljes felújítása. A projekt része továbbá egy elektromobilitási program, a Duna és a vasmű közötti terület, illetve a Szalki-sziget rehabilitációja, valamint az Intercisa Múzeum új épületbe költözése is.

A sajtótájékoztatón kiderült:a radari sporttelep fejlesztése gyakorlatilag kész, míg az élményfürdő esetében áprilisban próbaüzem lesz, utána következhet a városi uszoda felújítása. Az élményfürdő évekig üresen állt, de állami segítséggel visszavásárolták és várhatóan májusban megnyitja kapuit. 

 

Forrás: MTI


Különleges kaland a természet szerelmeseinek

Különleges kaland a természet szerelmeseinek 

A természet szerelmesei számára egy különleges kaland vár 2025. augusztus 25. és 29. között Balaton-felvidék festői tájain megrendezésre kerülő ötnapos közösségi túrán.
Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE

Újra jöhetnek az árstopok? FRISSÍTVE 

Jöhetnek újra az árstopok? – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter hétfői Facebook-bejegyzésében.
Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden?

Pénteken eldől: módosul-e az éjszakai vendéglátás Szegeden? 

Akkor dönt a közgyűlés arról a rendeletről, amely szabályozná a szegedi üzletek és vendéglátóhelyek éjszakai nyitva tartását.
Így űzték el a telet Panyolán

Így űzték el a telet Panyolán 

Több százan alakoskodtak a vármegye nagyszabású hagyományteremtő rendezvényén Panyolán.
Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták?

Mit gondolnak Budapestről a hozzánk érkező turisták? 

Ez jelentősen függ attól is, honnan érkeznek és mennyi ideig tartózkodnak fővárosunkban a városlátogató vendégek.
Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről

Felmérés a magyarok utazási szokásairól, lehetőségeiről 

Az ALDI Utazás megbízásából készült országos reprezentatív felmérés szerint a gazdaságilag aktív korú magyarok 60 százaléka tudott az elmúlt két évben legalább egyszer belföldre vagy külföldre utazni.
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát

Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát 

Lüktető ritmusok, magukkal ragadó dallomok: A kubai szenvedély Budapestre érkezik.
Fókuszban a gólyavédelmi program

Fókuszban a gólyavédelmi program 

A fenntartható örökség fókuszába került a Bodrogkeresztúron az elmúlt években megvalósult gólyavédelmi program.
Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon

Egy hét alatt két platinum szintű Good Travel Seal minősítés Magyarországon 

Az elmúlt egy hétben két magyarországi turisztikai szolgáltatás is megszerezte a Good Travel Seal Platinum minősítését.
Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben

Valentin-napi különleges programok a budapesti fürdőkben 

Több helyen pezsgő vagy Valentin-napi koktél is jár e napon a fürdőbe való jegyhez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.