Menjünk világgá! Utazás kiállítás Miskolcon is

Miskolcon már huszonötödik alkalommal rendezték meg a régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényét, az utazás kiállítást, március 9-én és 10-én az ITC székházban.

Klasszis TopDesign 2026

Jelentkezzen Magyarország egyetlen nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyére!

Határidő: 2026. szeptember 30.
Korlátozott ideig kedvezményes nevezési díjjal!

Részletek és jelentkezés >>

Bárdos István, a kiállítás szervezője lapunk munkatársának a helyszínen elmondta, március utolsó, április első napjaiban szokták rendezni a turisztikai seregszemlét, de a két hosszú ünnep, valamint a debreceni kiállítás miatt, vagy most volt lehetőség megrendezni, vagy április közepe lehetett volna. Úgy tapasztalta, hogy a korai dátum miatt nagyobb volt az érdeklődés, mert a látogatók számítottak arra, hogy sok utazási iroda március 31-ig előfoglalási kedvezményekkel kedveskedik az utasoknak. Mint mondta, az évek folyamán változtak a szokások, akik eddig egy standon mutatták meg értékeiket, azok most gazdaságossági szempontból egy nagyobbat vesznek, és azon belül 5-6-7 desztináció mutatkozik be.

Még nincs pontos nyilvántartás arról, hogy hányan látogatták meg a kiállítást, de az előrejelzések szerint csaknem száz kiállítót, és tízezer látogatót vártak, ami bizonyítja, hogy budapesti Utazás kiállítás után a szakmában az egyik legjobb vidéki rendezvény között tartják számon a miskolcit.

Idén a külföldi díszvendég Szlovákia, a belföldi Kossuth Lajos szülőhazája, Monok volt.

Szlovákia standján többek között a Miskolctól 80 kilométerre lévő Kassa, a kassai repülőtér, valamint a Szlovák Paradicsom, Betlér, Eperjes, Bártfa és Rozsnyó mutatkozott be. Soňa Jelínková, a Szlovák Turisztikai Képviselet vezetője országa turisztikai szépségeit bemutató prezentációjában azt emelte ki, hogy Miskolcon 25. alkalommal rendezték meg a kiállítást, Szlovákia pedig most ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Az érdeklődőkkel országa kimagasló eredményeit és szülötteit, azok munkásságát ismertette meg, valamint az UNESCO örökség bejárható helyszíneit sorolta.

Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere a település épített örökségeire, neves szülöttére Kossuth Lajosra, valamint kastélyaira, templomaira, vendégházaira hívta fel a figyelmet. Három-négy napraforgós vendégházaik és zarándokútjuk sok vendéget vonz, turizmusuk jelentősen emelkedett az utóbbi években.

Sokan keresték fel a Robinson Tours, valamint Ciprus standját, de látogatókban bővelkedett a baktalórántházai Fenyves szálló standja is, ahol a tulajdonostól, Krivács Adrástól, a Magyar Nemzeti Gasztronómia Szövetség elnökétől főzési tippek után is érdeklődtek.

Miskolc nem áll le a kiállítás után sem, a népszerű tematikus belvárosi programsorozat immár 4. évadát indítják el március 10-én. Az előző évekhez hasonlóan az idén is márciustól novemberig minden hónap 2. szombatján várják az érdeklődőket a garantált idegenvezetésekre. Bár ebben az évben néhány alkalommal ezek a szombatok munkanapok lesznek, a szervezők mégsem térnek el a megszokott időponttól – a törzsvendégekhez igazodva. A tavalyi év sikerén felbuzdulva az idén is vásárolható 6 alkalomra szóló sétabérlet.


Keleti csoda a szegedi füvészkertben

Keleti csoda a szegedi füvészkertben 

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya látható Szegeden.
Jön a Strandok Éjszakája

Jön a Strandok Éjszakája 

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton.
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez

KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez 

Aki a Ráckevei–Soroksári Duna-ág térségében keres aktív kikapcsolódást, annak érdemes Kiskunlacházán megállnia.
Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség

Négy turisztikai alrégióra osztanák a Balatont – megalakult a B4 Szövetség 

Új turisztikai együttműködés jött létre a Balaton térségében.
Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője

Megvan a Magyar Turisztikai Ügynökség új vezetője 

Kapitány István Csendes Olivért kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére.
Hőlégballon verseny Kaposváron

Hőlégballon verseny Kaposváron 

A repülésekre július 30-án, 31-én, és augusztus 1-jén két alkalommal, augusztus 2-án pedig egyszer kerül sor.
Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe

Különleges installáció érkezik a Művészetek Völgyébe 

Nagyszabású land art installációval, közösségi alkotással és kreatív workshopokkal érkezik idén a Művészetek Völgyébe a Hungarian Art & Business (HAB) művészeti központ.
Új alelnök a MaReSz vezetésében

Új alelnök a MaReSz vezetésében 

Beválasztották Tatár Györgyöt az elnökségbe.
Óvatosan most az utakon!

Óvatosan most az utakon! 

Megkezdődött az őzek násza, ezért fokozott figyelemre van szükség az utakon.
Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei

Énekes rigótól az árvalányhajig: íme 2026 természeti címeinek győztesei 

Az „Év faja” típusú kezdeményezések elsődleges célja nem egyszerű népszerűségi verseny, hanem tudatformálás: minden választott faj vagy élőhely egy-egy természetvédelmi problémát vagy élőhelytípust is képvisel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.