Kormány Péter a Wizz Airnél folytatja

Kormány Péter a Wizz Airnél folytatja 

A Wizz Air új értékesítési menedzserrel bővíti értékesítési csapatát.

Indul a Dömös: a Margitszigeten is kiköt a felújított hajó 

Nem csak Dömös nevű, felújított kirándulóhajóját avatta fel a 2013 őszén többségi állami tulajdonba került Mahart PassNave, de a cég stratégiai együttműködésről szóló megállapodást is kötött a Volánbusszal szerda délelőtt.
Megmutatjuk Magyarországot - az Év Utazója szemével

Megmutatjuk Magyarországot - az Év Utazója szemével 

Dobos Judit, vagyis Jucus túl van az első két, élményekkel teli hét „megpróbáltatásain": a Nyugat-Dunántúl különleges kincseinek a felfedezését követően a Balaton felé vette az irányt. Élményei messze túlmutatnak a szokványos utazások során megtapasztalhatókon: olyan helyeket és programokat mutat meg, amelyek arra ösztönzik (nemcsak) kortársait, hogy a nyomába szegődjenek és ők is átélhessék e nem mindennapi kalandokat.

A magyar lakosság kevesebb mint fele megy idén nyaralni 

A hazai internetezők körében végzett felmérés tanúsága szerint a lakosság mindössze 46 százaléka tervez üdülést idén, a vakációzók 79 százaléka júliusban vagy augusztusban utazik el, és átlagosan nyolc napot szán pihenésre - derül ki a Budapest Bank szerdán közölt felméréséből.

Látogatócsúcs az Egri Bikavér Ünnepen 

A pénteki esős idő ellenére az utóbbi évek egyik legjobban látogatott Egri Bikavér Ünnepe volt az idei. A rendezvény szombati napján látogatócsúcsnak örülhettek a szervezők.

Ezeréves kéziratot is láthatunk Szeged új kiállításán 

Tudástár anno címmel nyílt a szegedi Somogyi könyvtár gyűjteményében található kiemelkedő gazdagságú, muzeális értékű lexikonokat és enciklopédiákat bemutató kiállítás kedden.
Megnyílt az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere

Megnyílt az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere 

A Kossuth tér felújítását bemutató, TÉRképek című fotókiállítással nyílt meg kedd este az Országház Látogatóközpontjának kiállítótere.
Idén nyáron irány Pécs!

Idén nyáron irány Pécs! 

Ha a hosszabb nyaralás helyett vagy mellett épp csak egy rövid hazai kiruccanásra van lehetőségünk, érdemes ellátogatni a baranyai megyeszékhelyre. A mediterrán hangulatú Pécs is számos izgalmas programmal várja az egyedülállókat és családosokat, a kicsiket és a nagyokat. A helyi cukrászdák, kávézók teraszai mellett a kultúra városában mindenki megtalálja a számára megfelelő programot.
A többség készpénzzel fizet

A többség készpénzzel fizet 

Az érintés nélküli funkcióval ellátott bankkártyák száma tavaly hazánkban is átlépte az egymilliós határt, háromból ketten mégis úgy érzik, a leggyorsabban akkor szabadulnak a kasszától, ha bankjegyekkel fizetnek. Az NRC piackutató felmérése szerint havi kiadásunk 62%-át még mindig készpénzzel fedezzük.

Idén is van Borsodi Beach Club 

Újra megnyitott a Borsodi Beach Club Siófokon. Július elejétől az új Skybar Sun Terace-on már vannak partik, július 18-19-én pedig egy bulihétvégével indítják el teljes egészében az augusztus 20-ig nyitva tartó helyszínt.

Ötnapos vándortúra legszebb nemzeti parkjainkban 

Hazánk legszebb nemzeti parkjait fedezheti fel a Fjällräven Vándortúra csapatával.

Népszerű a nyilvános BuBitesztelés 

Annyira, hogy két óra alatt betelt az ezer tesztelői hely.

Kiderült, kié lesz a sármelléki reptér 

Jelentős nagyságrendű fejlesztéseket tervez a sármelléki repülőtéren az a brit érdekeltségű társaság, amely csütörtökön a felszámoló által tartott árversenyben megnyerte a jogot a reptér vagyonelemeinek megvásárlására - közölte az MTI megkeresésére hétfőn Hévízen a vevő képviselője.

Felhívás budapesti turisztikai szolgáltatók és éttermek részére 

A Magyar Turizmus Zrt. 9. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az MT Zrt. a 2014 szeptemberében induló 1 millió euró média-költségvetésű, 2015. április 5-ig tartó akcióhoz várja csatlakozó partnerek jelentkezését.

Kettő az egyben a Balatonnál 

Sport és bor – mindenkor. Valahogy így lehetne átalakítani a régi mondást, hiszen viharral, napsütéssel, jó széllel és szép borokkal bélelt hétvége zajlott Balatonfüreden július második hétvégéjén.

Kedden nyit az Európában egyedülálló sárospataki ágyúöntő bemutatótér 

A leletegyüttes felett létrehozott modern épület a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a keddi hivatalos átadást követően.

Bubitesztelőket keresnek 

Elindította a Mol BuBi (Budapest Bicikli) közösségi kerékpáros rendszer nyilvános próbaüzemét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amelyhez tesztelőket keresnek.

Végre fürödhetünk a Dunában 

Nagymaroson ingyenes strand nyílt a Duna-parton. Zuhanyzók, öltözők és büfék is várják a fürdőzőket.

Kifogásolják a vendégek a hazai wellness hotelek megbízhatóságát 

Az öt szolgáltatásminőségi jellemző közül – tárgyi környezet, szolgálatkészség, megbízhatóság, biztonság, empátia – négyben is vendégeik értékelésénél magasabbra taksálták magukat a hazai wellness szállodák. Ahhoz, hogy a piaci szegmens résztvevői reális képet kaphassanak magukról, és a vendégek elvárásainak megfelelő fejlesztésekbe foghassanak, arra lenne szükség, hogy nyugat-európai társaikhoz hasonlóan a magyar szállóvendégek is elkezdjék tudatosan megosztani tapasztalataikat, kritikáikat a különböző közösségimédia-felületeken – emelte ki előadásában Karakasné Morvay Klára, a BGF adjunktusa a közel 50 wellness-szálló mintegy 815 magyar szállóvendégével, valamint 23 szállodai szakemberrel készített kérdőíves vizsgálatát ismertetve.

Budapest Winter Invitation - felhívás szállodák részére 

A Magyar Turizmus Zrt. 9. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az MT Zrt. a 2014 szeptemberében induló 1 millió euró média-költségvetésű, 2015. április 5-ig tartó akcióhoz várja csatlakozó partnerek jelentkezését.

A románok a turizmusban is hasznosítják a magyar klasztertapasztalatokat 

A magyar-román gazdasági kapcsolatok a 2008-as gazdasági válságot követő években is fejlődtek – hangsúlyozta pénteken egy egri szakmai fórumon dr. Bánhidy Péter, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) elnöke. Hozzátette: tavaly a román gazdaságban 3,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai teremék (GDP), amely kiemelkedő eredmény volt.

Várlegendák és lekvárözön 

Lekvárfőzés, várséta, agyagozás a Mátra déli csücskében - Kisnánán rendezték meg a már hagyományos baracknapot.

Tapolca után, Budapest előtt – Főszezon Tihanyban 

A Főszezon kiállítást eddig csak a fővárosban rendezték meg, idén azonban Tapolcán és Tihanyban is megtartották ezt a mindig sok érdeklődőt vonzó turisztikai rendezvényt.

Péntek óta korlátozás nélkül iható a vezetékes víz a Mátrában 

Eredményesnek bizonyultak a megtett intézkedések, amelyeket a coli szennyezéssel érintett öt mátrai településen hajtottak végre, amit a kontrollvizsgálatok eredményei is igazolnak - közölte a szolgáltató Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) ZRt.

Gyógyszálloda-építés és repülőtér-fejlesztés Nyíregyházán 

Több mint 23 milliárd forint fejlesztési forrás felhasználására készül beruházási terv a nyíregyházi önkormányzat számára, az elképzelések szerint a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen új közlekedési csomópontot alakítanának ki, fejlesztenék az üzleti infrastruktúrát és az idegenforgalmi szolgáltatásokat is.

Már megveheti jegyét az FTC-Chelsea stadionavatóra 

Hétfőn kezdődött a jegyárusítás a Ferencváros labdarúgócsapatának a Chelsea elleni gálamérkőzésére, amellyel megnyitja kapuit az FTC új stadionja, a Groupama Aréna.

Komplex turisztikai böngészőrendszer készül utazásszervezők bevonásával 

Turisztikai szolgáltatásokról nyújt multimédiás tájékoztatást a Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. vezette konzorcium által mintegy 620 millió forintos fejlesztéssel létrehozott böngészőrendszer - közölte a konzorciumot vezető vállalat az MTI-vel.

Új üzemeltetőknél a Zalakaros melletti szálloda 

A háromcsillagos Hotel Villa Natura a turisztikai szakmában tapasztalt üzemeltetőkhöz került.

Nem mindenhol volt erős az idegenforgalmi szezon kezdete 

A tavalyihoz képest gyengébben indult az idegenforgalmi szezon Tolna megye keresett üdülőhelyein, a Fadd-dombori gyermektáborokban ugyanakkor idén is nagy a forgalom.

Továbbra is növekszik Miskolc vendégforgalma 

A KSH közleménye szerint Magyarországon 2014 májusában a külföldi vendégéjszakák száma 4,1%-kal csökkent, míg a belföldi vendégéjszakáké 14%-kal nőtt az egy évvel korábbi szinthez képest. A szálláshelyek – folyó áron számolt –bruttó árbevétele 8,0%-kal emelkedett. Az év első öt hónapjában a belföldivendég-forgalom nagyobb mértékben nőtt, mint a külföldi.

Karaoke után a PASO-val léphet színpadra 

Különleges játékot hirdet a Pannonia Allstars Ska Orchestra: aki a legjobban elénekli az egyik PASO-slágert egy karaokes megmérettestésen, felléphet a csapattal július 19-én a Barba Negra Trackben.  A SKARAOKE elnevezésű játék a július 15-én lesz a belvárosban az énekes, KRSa vezényletével.

Még mindig nem ér véget a Malév felszámolása 

Az év végéig meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék a Malév felszámolásának határidejét, eddig kell a felszámolási zárómérleget elkészíteni.

Németországi repülőtérre költözött Hévíz 

A Magyar Turizmus Zrt., a PA Touristik, a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft., a hévízi szolgáltatók, valamint a charter repülőjáratokat biztosító InterSky légitársaság részvételével július 6-án rendezték meg a "Hévízi Egészségnap" elnevezésű rendezvényt a németországi Friedrichshafenben, a Bodensee Repülőtéren.

Veszélyes a Dunában fürdeni 

A dunai fürdőzés veszélyeire hívta fel a figyelmet a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Dunai Vízirendészeti kapitánysága pénteki, a fővárosban megtartott sajtótájékoztatóján.

A magyar szent család nyomában 

Székesfehérvár, Bodajk, Zirc, Bakonybél, Veszprém és Balatonalmádi - ezek alkotják a Vallásturisztikai Iroda által kínált Magyar Szent Család tematikus út főbb állomásait.

Rekordgyorsasággal épül a mórahalmi medical wellness hotel 

Javában zajlanak a munkálatok Mórahalom új, 29 szobás, 64 férőhelyes szállodájánál, a háromcsillagos Elixír Medical Wellness Hotelnél. A kivitelezés áprilisban indult és rekordgyorsasággal már ezév végére befejeződik.

Palócbabák és hegyi sportok bázisa a Kékes lábánál 

Nyári virágpompában díszlik Mátrafüred. Színes egynyáriak és örökzöldek harmóniája fogadja a vendégeket a település központjában levő díszparkban. A klimatikus üdülőhely a tiszta levegőjével, vendégházaival, éttermeivel immár közel nyolc évtizede szolgálja a látogatókat.

Mérséklődik a balatoni halpusztulás 

Összetett okokra vezethető vissza a balatoni halállományban történt tömeges pusztulás, annak mértéke folyamatosan csökken, a halmintákban kimutatott kórokozók emberre nem veszélyesek, a Balaton ökológiai állapota, vízminősége egyaránt kiváló - közölte egy szocialista képviselő írásbeli kérésére a földművelésügyi miniszter.

Fotózza le a Fradi-stadiont, és nyerjen! 

Építészeti fotópályázatot írt ki Nagypálya címmel, az új Fradi-stadion bemutatására a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Miniszterelnökség, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyre amatőr és profi fotósok egyaránt nevezhetnek.

Idén is lesz balatoni Metropol 

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megjelenik a Metropol napilap balatoni különszáma. Nyolc hétig lesznek jelen a tó környékén. 

Borral folyó egri kánaán 

Több mint százféle egri bort lehet kóstolni a ma délután kezdődő Egri Bikavér Ünnepen. A négynapos eseményen az egri bikavérek és az egri csillagok mellett a helyi termelők rozé borai is helyet kapnak az Érsekkertben.

A mátrai szállodákban nem kell forralni a vizet 

Coli fertőzés veszélye miatt fel kell forralni a vezetékes ivóvizet használat előtt a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szervének keddi előírása szerint öt mátrai településen: Parádon, Bodonyban, Mátraballán, Parádsasváron és Mátraszentlászlón - közölte a szolgáltató Északmagyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. szerdán.

Átadták a megújult Szent István-barlangot 

Megújult a lillafüredi Szent István-barlang világítása. Az ilyen jellegű beruházásoknak köszönhetően látványosabban mutathatjuk be természeti kincseinket, elősegítve ezzel a természeti értékek védelmét és a környezettudatos gondolkodást is – jelentette ki az átadáson V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár.

Turisztikai vezetők ittak a Balaton vizéből 

#Jóavíz, és erről ma személyesen is meggyőződött Glattfelder Béla, az NGM belgazdaságért felelős államtitkára, Bóka István, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Amadeus First: pontgyűjtés foglalásokkal 

Az Amadeus meghirdette új, pontgyűjtő programját partnerei számára.

Új kulturális színtérrel bővült Pannonhalma 

Felavatták Pannonhalmán az Apátsági Major Látogatóközpontot; a korábban üresen álló és omladozó gazdasági épületben regionális kiállítótér, múzeum, közösségi tér és kávéház kapott helyet.

Nem lesz Balaton-átúszás szombaton 

A várhatóan kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a szervezők újra elhalasztják a szombatra tervezett 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon.

190 millióból újulnak meg Budapest parkjai 

Július közepétől csaknem 190 millió forint értékben kezdődnek rekonstrukciós munkák a főváros parkjaiban - közölte a BVK Holding Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!