Felhívás budapesti turisztikai szolgáltatók és éttermek részére

A Magyar Turizmus Zrt. 9. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. Az MT Zrt. a 2014 szeptemberében induló 1 millió euró média-költségvetésű, 2015. április 5-ig tartó akcióhoz várja csatlakozó partnerek jelentkezését.

A Magyar Turizmus Zrt. és a hozzá csatlakozó turisztikai szolgáltatók célja, egy olyan vonzó csomagajánlat kialakítása, mely Budapestet megkülönbözteti más európai országok, városok csomagajánlataitól. Így a 2=3; 3=4 szállodai kedvezményajánlat mellett idén is ingyenes fürdőlátogatást (Gellért, Lukács és Rudas) biztosítunk a vendégek részére, mely szolgáltatás tavaly is igen nagy népszerűségnek örvendett, és az elmúlt kampányok sikerének kulcseleme volt.

Az idei évben egy kiemelkedően fontos újítást szeretnénk bevezetni a nyitottabb és gördülékenyebb kommunikáció érdekében. Az eddigi években alkalmazott papír alapú voucherek kiadása helyett online rendszert fogunk üzemeltetni az adatok feldolgozására.

A Winter Invitation kampány Budapest életének egyik kiemelten fontos projektje, amely nem csak a téli-tavaszi szezon forgalmának erősítését célozza, hanem Budapest mint turisztikai desztináció arculatát is formálja.

A BWI kampány tervezett legfőbb célpiacai: Egyesült Királyság, Skandinávia (Svédország, Norvégia és Finnország), Németország, Franciaország, Olaszország, Oroszország, Ausztria, illetve Szlovákia, Lengyelország, Szerbia és Románia.

A marketingakció már visszaigazolt kiemelt együttműködő partnerei: a budapesti három-, négy- és ötcsillagos szállodák, a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Budapest Airport Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői Zrt. A legmegfelelőbb ajánlatot biztosító OTA partner kiválasztás alatt van. Természetesen a célpiacok meghatározó OTA szereplői közül kerül ki a partner utazási portál, a partnereink visszajelzései alapján. A tavalyi évhez hasonlóan egyéb turisztikai szolgáltatók is jelezték már csatlakozási szándékukat, hogy a csomag a vendégek számára minél gazdagabb és különösen vonzó lehessen.

A közös kampány népszerűsítése érdekében a leghatékonyabb kommunikációs eszközöket alkalmazzák majd a szervezők. Ezek között, valamennyi résztvevő számára megjelenést biztosítanak a saját arculatú kampány többnyelvű honlapján (www.budapestwinter.com).

A Budapest Winter Invitation akcióhoz a szolgáltatók kedvezményes ajánlatok (százalékos kedvezmény, egyéb egyedi felajánlás a BWI vendégek számára) biztosítása mellett, nettó 100.000 Ft + ÁFA részvételi díj befizetésével csatlakozhatnak.

A kampányhoz történő csatlakozást szerződésben rögzítjük. Az ár tartalmazza a promóciós hozzájárulást (részvételi díj 50 %-a, az MT Zrt.-vel kötendő szerződés szerint), amely biztosítja a BWI kampány megjelenését a nemzetközi kommunikációs csatornákon, és a kampány népszerűsítését több mint 15 országban, illetve megjelenést az akció hivatalos honlapján, a www.budapestwinter.com oldalon PR cikkel, linkkel és teljes leírással. Továbbá tartalmazza a BWI kampány social media felületein, illetve az online és nyomtatható voucheren egyéni logóval való megjelenést is.

Az akció promóciója szeptemberben indul.

Szerződött partnereink jogosultak a BWI kampányt saját csatornáikon, illetve egyéb B2C csatornákon keresztül is népszerűsíteni. Az előző évi Budapest Winter Invitation keretében minden eddiginél több, 123 515 addicionális vendégéjszakát töltöttek el a vendégek 2013. november 1. és 2014. április 6. között Budapesten.

A turisztikai szolgáltatók és stratégiai partnerek bevonásával lebonyolított közös finanszírozású marketingakciók és kampányok nem csak nagyobb jelentőségűek lehetnek a források koncentrálásának köszönhetően, hanem a konkrét ajánlatok megjelenítésével, sokkal hatékonyabbak is.

A Magyar Turizmus Zrt. vállalja a BWI kampány koordinálását, aktívan részt vesz annak népszerűsítésében, és egyben az akció főfinanszírozója is.

Az előző évi promóció eredményeiről szóló sajtóközlemény ezen a linken érhető el.

JELENTKEZÉS ÉS SZERZŐDÉSKÖTÉS:

Kérjük, hogy az akcióhoz való előzetes csatlakozási szándékukat legkésőbb 2014. augusztus 1-ig szíveskedjenek jelezni az alábbi elérhetőségeken:

Magyar Turizmus Zrt. Marketing Igazgatóság

Katona András, Boros-Vágvölgyi Zsófia

Telefon: 488-8667 Fax: 488-8761 E-mail: marketing@itthon.hu


Megnyitott a KRESZ Park

Megnyitott a KRESZ Park 

 A felújítás során bővítették a zöldfelületeket és különös figyelmet fordítottak a biztonságos és akadálymentes hozzáférésre.
Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum

Újra nyitva ez a Balaton-környéki emlékmúzeum 

A Kunffy Lajos Emlékmúzeum nemrégiben újra megnyitotta kapuját a nagyközönség számára.
Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért

Erdészek vetélkednek egymással a szakmai elismerésért  

A jó hangulatú programon az indulók mindegyike rendkívül jó felkészültségről tett tanúbizonyságot, ám nyertes csupán egy lehetett közülük.
Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben

Kékfestéstől a csipkevarráson át - Pünkösd a Skanzenben 

A Pünkösdi Örökség Ünnep bepillantást enged élő örökség közösségeink színes hagyományaiba.
Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró

Új sétapontokkal bővült a Budapest Bejáró 

20 új helyszín az EU-csatlakozás évfordulójára.
Az op-art mester és a bolygó meghódítása

Az op-art mester és a bolygó meghódítása 

Egy soha el nem mesélt történet: egyedülálló Vasarely-Fajó tárlat nyílik a Hungarian Art & Business művészeti központban.
Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet

Bemutatták a Kéktúráról készült magyar filmet 

A magyar túrázok először láthatnak nagyvásznon az Európa lehosszabb egybefüggő túraútvonaláról készült filmet.
Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél

Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél 

Az Erste által kezelt befektetési alapok eszközértéke meghaladja a 2400 milliárd forintot.
Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál

Hiánypótló beruházás a Tisza-tónál 

Megnyitotta kapuit a tiszafüredi Kérész Központ.
Erdők és csillagok nyomában a Zselicben

Erdők és csillagok nyomában a Zselicben 

Második alkalommal szervezi meg a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület a Somogyi Erdők Napja elnevezésű családi programot a zselici erdőben.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.