Szokatlan módon élénkíti a turizmust ez az olasz tartomány

Szokatlan módon élénkíti a turizmust ez az olasz tartomány 

Kétezer eurót (740 ezer forintot) kapnak azok a jegyesek, akik idén Róma tartományában, Lazióban házasodnak össze.
Vakon botorkálhattak a turisták az olasz városokban

Vakon botorkálhattak a turisták az olasz városokban 

A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre - számolt be a La Repubblica napilap pénteken.
Mostantól csak védettségi igazolással működik az élet Olaszországban

Mostantól csak védettségi igazolással működik az élet Olaszországban 

Olaszországban keddtől megkezdődött az oltási igazolások általános használata, a dokumentum felmutatását kérik a legtöbb üzletben, a vendéglátóhelyeken és a közlekedési eszközökön. Eltörölték továbbá a külföldről érkezők tesztkötelezettségét, és meghosszabbították a szabadtéri maszkhasználat kötelezettségét.
Februártól lazít a beutazáson Olaszország

Februártól lazít a beutazáson Olaszország 

Olaszország február 1-től enyhíti a járványügyi korlátozásokat az Európai Unió országaiból érkező összes utazó számára.
Hétfőtől nem elég a negatív teszt az olaszországi síeléshez

Hétfőtől nem elég a negatív teszt az olaszországi síeléshez 

Január 10-től az olasz síterepekre is érvényes az eddig csak a narancs színű megyékben alkalmazott 2-G szabály: csak oltási és/vagy gyógyulási igazolással lehet bejutni a 12 éven felülieknek.
Karácsonyra Olaszország is bekeményít

Karácsonyra Olaszország is bekeményít 

Az ünnepek alatt már Olaszország több mint felére szigorúbb előrások lehetnek érvényesek. A korlátozások a vendéglátást is érintik.
Csütörtöktől csak negatív teszttel Olaszországba

Csütörtöktől csak negatív teszttel Olaszországba 

Csak negatív koronavírus-teszttel léphetnek be Olaszországba december 16-tól, vagyis csütörtöktől az EU-s tagállamokból érkező utazók, így a magyar állampolgárok is.
Miközben újra zár a világ, megnyíltak az olasz sípályák

Miközben újra zár a világ, megnyíltak az olasz sípályák 

Közel két év lezárás után szombaton hivatalosan is megnyitották a síszezont Olaszországban.
Turistákat is érintő szigorítások Olaszországban

Turistákat is érintő szigorítások Olaszországban 

Szigorúbb járványintézkedéseket vezetnek be a karácsonyi időszakban az oltás nélküliekkel szemben, akik negatív teszttel sem használhatják a tömegközlekedési eszközöket, nem léphetnek be szállodákba, bárokba és edzőtermekbe - jelentette be az újabb korlátozásokat Mario Draghi miniszterelnök szerda este.
Olaszoknál szigorítás

Olaszoknál szigorítás 

A vonaton és taxin utazás szabályait is szigorították az azonosított Covid-19 betegek számának ugrásszerű növekedése miatt. A római kormány további korlátozásokat tervez a karácsonyi ünnepek időszakára az egészségügyi miniszter hétfői közlése szerint.  

Olaszország könnyít a kelet-európai munkavállalók érdekében 

A koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében az orosz Szputnyik V, valamint a kínai oltóanyagok engedélyezését tervezi Olaszországban az egészségügyi minisztérium az országban dolgozó külföldi, többségében kelet-európai munkavállalók esetében, a védettségi igazolás kötelezővé tételével egy időben - közölték a szakszervezetek a sajtóval csütörtökön.

Olaszország: szigorítás enyhítéssel 

Ezt vajon hogy csinálják?

Szigorítás Olaszországban 

Augusztus 6-től csak oltottsági igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be olasz éttermekbe, múzeumokba, színházakba, edzőtermekbe.

Így ellenőrzik az "oltásit" az olaszok 

Az olaszországi nemzetközi légikikötőkben nem ellenőrizték egyenként az érkező utasokat a védettséget tanúsító uniós Covid-igazolás bevezetésének első napján - számolt be a sajtó csütörtökön.

Olaszország bevezette az EU-ban is érvényes oltási igazolást 

Belföldi közlekedésre, idősotthonokba való belépéshez és tömegrendezvényeken való részvételhez is szükséges lesz az olasz digitális koronavírus-oltási igazolás, amelynek internetes honlapja csütörtökön nyílt meg, és július elsejétől uniós digitális Covid-igazolványként működik.

Teszttel és regisztációval utazhatnak a magyarok Olaszországba 

Az Olaszországba való beutazáshoz negatív eredményű molekuláris (PCR) vagy antigén gyorsteszt szükséges a magyar állampolgárok számára, valamint regisztrálniuk kell magukat - tájékoztatta a római konzulátus az MTI-t pénteken.

Nyitva az olasz strandok, app kell a napágyfoglaláshoz 

Megnyitott Olaszország 12 ezer strandja. A nyolcezer kilométer hosszú partszakaszon található létesítmények a turisztikai szektor árbevételének mintegy harmadát adják.

Olaszország egésze a legalacsonyabb járványfokozatban 

Olaszország összes tartománya az úgynevezett sárga zónába tartozik hétfőtől, ami a járványveszély legalacsonyabb szintjét jelenti, miközben a lakosság fele már megkapta az első dózist a koronavírus elleni védőoltásból.

Olaszország: hamarosan nem kell teszt a kétszer beoltott turistáknak 

Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget - számoltak be erről az olasz lapok szerdán.

Ez az első covidmentes olasz sziget 

A Nápolyi-öbölben található Procida az első olasz sziget, ahol a tizennyolc év alattiakat kivéve a teljes lakosság kapott koronavírus elleni védőoltást - jelentette be Dino Ambrosino polgármester hétfőn.

Olaszországban egyedül Szardínia szigete marad "vörös zóna" 

Szardínia lezárt térség marad, miközben Olaszország nagy részén enyhülnek a járványkorlátozások. Péntek esti adatok szerint a lakosság átoltottsága elérte a húsz százalékot.

Szabadtéri vendéglátás az olaszoknál 

A vártnál korábban oldják a korlátozásokat, és április 26-tól egész Olaszországban megnyitnak az oktatási intézmények, valamint engedélyezik a bárok, éttermek teraszainak megnyitását - jelentette be Mario Draghi kormányfő pénteken.

Újranyitási tervezetet készítettek az olasz tartományok 

A kedvező járványadatokra várva a régiók együttes programot dolgoztak ki arról, mely szektorokat akarják egymás után megnyitni, és milyen feltételekkel.

Nem vonzó az úti cél, ahol nincs dátum a nyitásra 

A nyár közeledtével a tagállamokban közös szabályrendszerre van szükség a turisták fogadására Massimo Garavaglia idegenforgalomért felelős olasz miniszter szerint, aki a nemzetközi sajtónak nyilatkozott Rómában kedd este.

Koronavírus-mentes vonatok az olasz turizmusért 

Az első Róma - Milánó útvonal után nyárra bevezetnénk az összes turisztikai célállomásra való utazást.

Olaszország hétfőtől zárva 

A járvány rendkívül erőteljes terjedése miatt hétfőtől zárlatot rendelnek el Olaszországban Szardínia és Szicília szigetét kivéve.

Az olaszok sajátos módon tartottak Valentin-napot 

Olaszországban a szerelmesekre Valentin-napon is vonatkoztak a korlátozások.

Tévedés, hogy Olaszország újranyit 

A hazai sajtóban megjelenő hírek, hogy Olaszországban kinyithatnak a vendéglátóhelyek félinformációk, amelyek nem adnak hiteles képet a valós helyzetről, hívja fel a figyelmet a Spabook.net.

Olaszországban hétfőtől nyitnak az éttermek, kávézók, bárok, pizzériák 

Február elsejétől Olaszország egész területén feloldják a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt szigorú korlátozásokat, ami többek között azt jelenti, hogy újraindul a vendéglátás és újranyitnak a múzeumok, például a novembertől lezárt Vatikáni Múzeum és a Colosseum is.

Fellázadtak az olasz éttermesek: nyitva tartanak 

Megelégelték a korlátozásokat több olasz étteremben, és a tiltó szabályok ellenére is nyitva maradtak vacsorára.

Januárban indulnak a tengerjárók az olasz vizeken 

A tengerjáró turizmus 2019-ben 925 millió euróval járult hozzá az olasz gazdasághoz, és a mediterrán országban idén is a hajós turizmus fellendülésében bíznak. Már januárban vízre szállnak a hajók.

Vörös zóna lesz Olaszország 

Teljes zárlatot rendelnek el Olaszországban az év végi ünnepek tíz napjára a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében, egésznapos kijárási tilalommal - jelentette be Giuseppe Conte kormányfő péntek este, aki ugyanakkor kisebb engedményeket is bejelentett a családi összejövetelek biztosítására.

Olaszország leáll, Vatikán több misét tart 

Sajtóértesülések szerint december 24. és január 3. között az egész Olaszországot le akarják zárni: ez egész napos kijárási korlátozást, a közlekedés, a kereskedelem és a vendéglátás leállítását jelentheti. 

Illegál vakcina-akció az olaszországi kínai közösségnél? 

A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, melyek szerint a dél-olaszországi térségben élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton Kínából szereznek vakcinát - jelentette az Ansa hírügynökség szerdán. 

Olasz helyzet: karácsonyi vásárok, síszezon? 

A kiemelten járványveszélyes, ún. vörös színű térségekben továbbra sem enyhítik a szigorú korlátozásokat.

Kijárási tilalom az olaszoknál 

Olaszországban éjszakai kijárási tilalom lép életbe péntektől, négy tartományt teljesen lezárnak.

Rómában kijárási tilalom 

Lombardia tartományban csütörtöktől, Campania és Lazio tartományban péntektől lép életbe a koronavírus-járvány miatti éjszakai kijárási tilalom, amely húszmillió olaszt érint, többek között Milánó, Róma és Nápoly városát is - november közepéig. 

Tele a kórházak, szállodákban helyezik el a betegeket Rómában 

Az olasz főváros legnagyobb járványkórházából szállodákba viszik át a lélegeztetőgépet nem igénylő betegeket hétfőtől, miközben a kormány országos szigorításra készül, többek között a rokonok közötti találkozások korlátozásával is.

Újraindulnak a tengeri hajóutak Olaszországban 

Az olasz turizmus beindítása érdekében az olasz kormány augusztus 15-től engedélyezi ismét a turistahajók üzemelését.

Olaszországban ne feledkezzen meg a szájmaszkról! 

Szigorúan ellenőrzik a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedések betartását. A szabályok megszegői 400 és 1000 euró közötti bírságra számíthatnak.

Ingyen szállás a turistáknak egy olasz faluban 

Az évek óta egyre jobban elnéptelenedő, a turisták körében is felfedezetlen San Giovanni ettől az intézkedéstől várja turizmusa fellendülését.

Itália, nyílt ország 

A koronavírus-járvány enyhülésével intenzívvé vált a forgalom az olaszországi autósztrádákon és a pályaudvarokon a tartományok közötti és a külső határok megnyitásával szerdán, amivel teljesen szabaddá vált az országon belüli mozgás, valamint eltörölték a karanténkötelezettséget is az EU-tagállamokból érkezők esetében.

Az olaszok már "karanténzáró partikat" tartanak 

Az olaszoknál ugyan a szigorú óvintézkedéseket sok helyütt nem oldották fel, de közben már nyitják a tengerparti strandokat, vendéglátó egységeket.

Az olaszok májustól restartot vesznek 

Olaszországban május közepétől újranyitják a múzeumokat, vendéglőket, a strandokat is előkészítik a nyitásra. 

Közösségi akcióba kezdtek a milánói séfek a koronavírus miatt 

A járvány miatt vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi nagyvárosban találékony szakácsok nem törődtek bele a tehetetlenségbe. Közösségi akciót szerveztek - írja a hvg.hu.

Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból 

Ausztria megtiltja a beutazást Olaszországból az új koronavírus okozta fertőzés miatt - jelentette be kedden Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Spanyolország nem fogad szerdától Olaszországból érkező légi járatokat 

Spanyolország szerdától két héten át nem fogad Olaszországból érkező utasszállító repülőgépeket a koronavírus-fertőzés terjedésének csökkentése érdekében - döntött a spanyol kormány keddi ülésén Madridban.

Az olasz kormány vesztegzár alá helyezte Lombardia tartományt 

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök aláírta szombat éjjel azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!