Újranyitási tervezetet készítettek az olasz tartományok

A kedvező járványadatokra várva a régiók együttes programot dolgoztak ki arról, mely szektorokat akarják egymás után megnyitni, és milyen feltételekkel.

A tizenkét oldalas javaslatcsomag útmutatóként szolgál a Mario Draghi vezette kormánynak, amely korábban április végéig hosszabbította meg a korlátozásokat. Az egészségügyi miniszter, Roberto Speranza májusi újranyitásról beszélt pontos dátum megjelölése nélkül. A tartományok szövetségét vezető Massimiliano Fedriga, Friuli-Venezia Giulia kormányzója, a jobboldali Liga politikusa pénteken egyeztet a miniszterelnökkel.

A vállalkozói élet képviselői hangsúlyozták, hogy az újranyitás időpontját előre közölni kell, máskülönben a kereskedelem, vendéglátás, idegenforgalom, kulturális élet nem tud megfelelően felkészülni a vendégek biztonságos fogadására. A gazdasági fejlesztésért felelős miniszter, Giancarlo Giorgetti, szintén Liga-politikus, úgy vélte, Olaszország nagy része már a jövő héttől alacsony veszélyességi fokozatba kerülhet át, így a nyitás akár azzal egy időben is megkezdődhet.

 

A tartományok javaslatai között szerepel az ősz óta elvitelre dolgozó vendéglátás teljes újraindítása: a régiók a bárok és éttermek nem csak napközbeni, hanem esti újranyitását sürgetik. Délután két órától kötelezővé tennék az ülve fogyasztást, ami az Olaszországban elterjedt csoportos állva fogyasztást igyekszik megakadályozni. A nyitott teraszokon egyméteres, zárt térben a vendégek között legalább kétméteres távolság betartását kezdeményezik. A javaslatok között szerepel, hogy a presszók asztalainál ismét engedélyezzék a kártyázást.

A jelenleg este tíz órától érvényes kijárási tilalom kezdetét éjfélre tolnák át. Megnyitnák a mozikat, színházakat a nézők közötti kétméteres távolsággal, kezdeményezik az edzőtermek, tánciskolák és uszodák újranyitását, utóbbiak esetében fejenként hét négyzetméter vízfelület biztosításával.

Mario Draghi egy hete még az idős lakosság beoltásától tette függővé az ország újraindítását. A legfrissebb adatok szerint a hetven éven felettieknek 46 százaléka kapott első dózist, a nyolcvan évesek között még egymillióan várnak oltásra, miközben áprilisban alig érkezett új védőoltás-szállítmány.

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.