Vörös zóna lesz Olaszország

Teljes zárlatot rendelnek el Olaszországban az év végi ünnepek tíz napjára a koronavírus-járvány elleni küzdelem érdekében, egésznapos kijárási tilalommal - jelentette be Giuseppe Conte kormányfő péntek este, aki ugyanakkor kisebb engedményeket is bejelentett a családi összejövetelek biztosítására.

Giuseppe Conte közölte: a december 24-27., valamint a december 31. és január 6. közötti napokról van szó, amikor egész Olaszország úgynevezett vörös zónának számít majd a járványügyi korlátozások szempontjából.

Ennek értelmében leállítják az egész kereskedelmet, kivételt csak az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, fodrászatok, dohányboltok jelentenek majd. A vendéglátás kizárólag házhoz szállítással működhet, és csak este tíz óráig.

Tehát szenteste, karácsony ünnepén és szilveszterkor is a legmagasabb fokozatú korlátozások lépnek életbe. Utcára csakis a belügyminisztérium honlapjáról letöltött engedéllyel lehet kilépni, munkavégzés vagy egészségügyi indok miatt. A templomok nyitva maradnak, a misékre szabadon lehet menni, a lakóhelyhez legközelebbi templomba.

Oldások

Engedménynek számít, hogy a teljes zárás ellenére mindenki napi egy alkalommal, reggel öt óra és este tíz között meglátogathatja rokonait és ismerőseit is, azzal a feltétellel, hogy az egy háztartásban élőkhöz csak további két személy csatlakozhat - a 14 évnél fiatalabbakat, fogyatékkal élőket, nem önellátóakat nem számolva. A szabadtéri sportolás csak egyénileg, lakóhely közelében engedélyezett.

További oldásnak számít, hogy négy napon, december 28-tól 30-áig, valamint január 4-én az egész ország úgynevezett narancssárga övezetnek számít majd, vagyis napközben feloldják a városokon, településeken belüli kijárási tilalmat. A települések közötti közlekedés viszont nem lesz engedélyezett. A kisebb, ötezer lakos alatti településekről legfeljebb 30 kilométerre lehet majd kimozdulni. Ezeken a napokon újranyithatnak az üzletek este kilenc óráig, a vendéglátás továbbra is csak elvitelre működik majd.

Megelőzni a szigorításokat

A zárástól előre tartva pénteken már majdnem egymillióan indultak el az ünnepek idejére kiszemelt célállomásaikra: a milánói Malpensa repülőtéren 200 ezer utast számoltak, majdnem kivétel nélkül déli irányba indultak el. A központi római vasútállomáson, a Termini-pályaudvaron 60 ezren fordultak meg, igaz, ez alig tizede a tavalyi adventi időszak utolsó péntekén ott megfordult 600 ezer utashoz képest. Jelentős forgalom várható az olasz autósztrádákon is egészen hétfőig, amikor leállítják a tartományok közötti közlekedést.
    
Olaszországban októbertől vezettek be ismét korlátozó intézkedéseket, novemberben az ország egy részét zárlat alá helyezték. Így az esetszámot a felére sikerült csökkenteni, de továbbra is majdnem húszezer új fertőzöttet szűrnek ki naponta. A halottak napi száma is magas maradt. Pénteken 17 992 új beteget regisztráltak, s a betegek közül 674-en haltak meg. A járvány tavaszi kezdete óta elhunyt betegek száma ezzel megközelíti a 68 ezret.

Forrás: MTI


Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

És erről egy igencsak szokatlan módszerrel a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése

Legmenőbb utazási trend 2025-ben: a természeti csodák felfedezése 

A következő év legfontosabb utazási trendje a természethez való visszatérés lesz.
Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén

Repülőtér fejlesztés Gozo szigetén 

A Máltai Tervezési Hatóság jóváhagyta a gozói regionális repülőtér fejlesztését.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.