Olaszország leáll, Vatikán több misét tart

Sajtóértesülések szerint december 24. és január 3. között az egész Olaszországot le akarják zárni: ez egész napos kijárási korlátozást, a közlekedés, a kereskedelem és a vendéglátás leállítását jelentheti. 

Az olasz kormány még nem jelentette be a karácsonyi ünnepekre vonatkozó szigorítások végleges változatát. Sajtóértesülések szerint december 24. és január 3. között az egész országot le akarják zárni, ahogyan a tavaszi járványidőszakban történt: ez egész napos kijárási korlátozást, a közlekedés, a kereskedelem és a vendéglátás leállítását jelentheti. A templomokat nem zárják be, és misére el lehet menni a lakóhelyhez legközelebb eső templomba.

Olaszországban az este tíz órától bevezetett kijárási tilalom miatt kevesebb esti mise lesz, ezért napközben igyekeznek több misét bemutatni, hiszen minden szertartáson a korábbinál kevesebben, csak korlátozott számban vehetnek részt a biztonsági távolság kötelező betartása miatt.

Az ünnepnek számító december 25-én, január 1-jén és január 6-án paponként napi négy mise bemutatását engedélyezte az Istentiszteleti Kongregáció annak érdekében, hogy a templomokban is érvényes járványkorlátozások ellenére minél többen részt tudjanak venni a szertartásokon - közölte a Vatikán News vatikáni hírportál csütörtökön.

A Robert Sarah bíboros vezette Istentiszteleti Kongregáció rendelkezése szerint minden pap napi négy misét mutathat be karácsony napján, újévkor és vízkereszt ünnepén a koronavírus-járvány okozta vészhelyzet miatt. Az egyházi szabályok szerint a papok vasárnap és ünnepnap legfeljebb három misét mutathatnak be, de a harmadikat is csak szükség esetén és püspöki engedéllyel.

A jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben azonban az illetékes vatikáni hivatal a közeledő ünnepeken lehetőséget adott az egyes papok által bemutandó misék számának további eggyel való megnövelésére, hogy a szigorú korlátozások ellenére senki ne mulasszon el részt venni kötelező misén, minden hívő bejuthasson a templomokba és részt tudjon venni az ünnepi szertartásokon.

Forrás: MTI


Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.