A tésztanagyhatalom olaszokat alapanyaghiány fenyegeti

Bezárás fenyegeti az olaszországi pékségeket a korábban Ukrajnából és Oroszországból érkezett  búzaszállítmányok megakadása miatt a La Repubblica napilap vasárnapi beszámolója szerint, amely a kenyér és a tészta 30 százalékos drágulását várja.  

A tizenegyezer tagot tömörítő Consorzio Agrari d'Italia (CAI) agrárszövetség adatai szerint az ukrajnai háború utóbbi tizenegy napja alatt a bolognai árutőzsdén a közönséges búzaliszt ára 12 százalékkal emelkedett, a kukoricáé 14,5 százalékkal. Egyedül a nagyrészt Kanadából importált és a tésztákhoz használt durumbúza ára maradt stabil.

 

A Coldiretti termelői szövetség hangoztatta, hogy a világméretű "vészhelyzet közvetlen közelről" érinti Olaszországot, mivel a kenyér- és kekszgyártáshoz használt liszt 64 százalékát, valamint az állatok táplálásához szükséges kukorica 53 százalékát importálja.
 A Coldiretti emlékeztetett, hogy az utóbbi tíz évben az olasz kukoricatermelés mennyisége egyharmaddal csökkent, a búzáé pedig húsz százalékkal. "A helyzet csak  rosszabb lesz, mivel a közös európai agrárpolitika nem ösztönzi a termelést" - jelentette ki Ettore Prandini a Coldiretti elnöke.
Stefano Fugazza, a milánói kézműves vállalkozásokat képviselő Unione Artigiani elnöke a La Repubblicának azt mondta, máris tucatnyi pékséget fenyeget bezárás a megemelkedett alapanyag árak következtében. A harmadik generációs sütödét vezető Fugazza hangoztatta, hogy nemcsak a liszt, hanem a közüzemi díjak, valamint a szállítási költségek is jelentősen emelkedtek. A cukor ára egy év alatt ötven százalékkal nőtt.
 A háború megnehezíti a műtrágya beszerzését is, amely több mint 95 százalékban külföldről, részben Ukrajnából érkezik.
Hiánnyal számolnak növényi olajból is: Olaszország a belföldi fogyasztás egyharmadát tudja megtermelni, a többit mostanáig hajókkal szállították Mariupol és Odessza kikötőjéből.
A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.

Forrás: MTI


Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon

Brad Pitt és Sting kedvenc borai Miskolcon 

Idén tovább bővül az Avasi Borangolás programkínálata.
Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben

Michelin-csillagos gasztroprogram a debreceni Nagyerdőben 

Ízkánaán, Palya Bea és júniusi erdőillat Debrecenben.
Megvannak a pizzafesztivál győztesei

Megvannak a pizzafesztivál győztesei 

A pizzafesztiválon Magyarország legjobb pizzériái és pizzakészítő mesterei versenyeztek egymással.
Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.