Illegál vakcina-akció az olaszországi kínai közösségnél?

A nápolyi pénzügyőrség vizsgálatot indított a sajtóban megjelent információk alapján, melyek szerint a dél-olaszországi térségben élő kínai közösség tagjai törvénytelen úton Kínából szereznek vakcinát - jelentette az Ansa hírügynökség szerdán. 

A hatóságok elrendelték a Kínából érkező gyógyszer- és más áruszállítmányok tüzetes ellenőrzését.

A pénzügy- és vámőrség vizsgálata arra keres választ, hogy többek között a nápolyi kikötőbe Kínából érkező konténerekben olyan gyógyszerek is lehetnek-e, amelyek forgalmazását az európai uniós és az olasz hatóságok nem engedélyeznek. Ilyennek számít a koronavírus elleni vakcina is. 

Az Il Mattino című nápolyi napilap írt elsőként arról, hogy a városban élő ötezres kínai közösség tagjai között feltűnően alacsonynak mutatkozik a Covid-19 betegek száma, mivel hivatalosan csak öt kínai fertőzöttet regisztráltak. A nápolyi kínai közösség tolmácsa a SkyTg24 hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, hogy honfitársainak nagy része Kína dél-keleti térségéből származik, és az utóbbi időszakban ide tértek vissza beoltatni magukat, mivel "ott nagyon jól szervezett az oltás". Tagadta viszont, hogy illegális oltóanyaggal kereskednének Nápolyban. 
 A La Repubblica olasz napilap kínai tudósítója azt írta, hogy Peking legújabb bejelentése szerint a koronavírus-járvány Olaszországban ütötte fel a fejét, és innen terjedt szét és érkezett Kínába - nem pedig fordítva. A kínai hatóságok arra hivatkoznak, hogy Olaszországban már tavaly novemberben több beteg volt, mint Kínában, ahonnan az első azonosított fertőzöttet november 17-én jelentették. 
    

Forrás: MTI


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.