Óvatos restartot vesz a Budapest Airport

Újraindítja az utasszolgáltatásokat és új repülőtéri protokollt javasol a Budapest Airport.

A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is lassan és fokozatosan újraindul.

A Budapest Airport (BA) folyamatos és fokozott intézkedésekkel biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét, egyúttal arra kéri az utasokat, hogy a biztonságos utazás érdekében az új repülőtéri protokoll és az általános előírások betartásával segítsék a saját és mások egészségének megőrzését.

Több légitársaság újra indítja járatait, az utasszám lassú növekedésnek indul.

A márciusi csökkenő, majd az áprilisban szinte teljesen leálló utasforgalom során a BA a repülőtér minden, utasmozgás által érintett területét fertőtlenítette. Az utasbiztonsági folyosókat a repülőtér kényszerhelyzeti készültségének munkatársai naponta egyszer speciális eljárással, folyamatosan fertőtleníti. Az üzemeltető a repülőtér teljes területén fertőtlenítő „nagytakarítást” végzett, és a fokozott fertőtlenítő takarítás jelenleg is folyamatosan zajlik. Emellett a repülőtéri szolgálatok irodái, pihenői és egyéb tartózkodó helyiségei is folyamatos és rendszeres fertőtlenítő takarításon esnek át.

 A cég mindent megtesz annak érdekében, hogy a repülőtér az utasok és a személyzet számára biztonságos terület maradjon, ugyanakkor az újrainduló forgalom az utasoktól éppúgy megköveteli a fokozott figyelmet és óvatosságot. Ezért arra kérik minden utasukat, hogy a saját és mások egészsége érdekében kísérő (elköszönők vagy várakozók) nélkül lépjen be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben, illetve annak környékén tartózkodók számát, és biztosítva az egymástól számított megfelelő távolság megtartását. Fontos, hogy minden utas ügyeljen az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartására, lehetőleg használjon maszkot, és vegye igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

Felhívják utasaink figyelmét arra is, hogy a jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében minden érkező utas továbbra is egészségügyi szakemberek által végzett testhőmérséklet-mérésen és okmányellenőrzésen esik át. Magyarország területére az érvényben lévő kormányrendelet alapján továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség (Európai Uniós tagállamok, Svájc és Norvégia) magyarországi tartózkodásra jogosult állampolgárai léphetnek be, akik ezt a jogukat tartózkodási kártyával igazolják.

Forrás: Budapest Airport


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.