Hőmérőzés, be- és kiléptetési szabályok, pályakarbantartás

Egy csokorban a legfrissebb információk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelenlegi működéséről, és tervezett munkálatairól.

Drasztikus utasszámcsökkenés, hőmérőzés

A koronavírus járvány világszerte drasztikus hatást gyakorol a légiközlekedési szektor szereplőire. A budapesti repülőtér március végére utasforgalmának 98 százalékát elvesztette, a korábbi napi 150-200 járat helyett jelenleg napi 20 üzemel, amelyből csak néhány utasszállító. Ettől függetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan üzemel, fogad és indít járatokat, a repülőtéri eljárások pedig a hatályos rendeletek szerint történnek. Személyforgalomban Magyarország területére a 2020. április 1-jén kiadott kormányrendelet értelmében továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség (Európai Unió tagállamok, Svájc és Norvégia) azon állampolgárai léphetnek be, akik állandó tartózkodásra jogosultak Magyarországon, és ezt a jogukat állandó tartózkodási kártyával igazolják. Ők ebben az esetben a magyar állampolgárokkal egyenlő elbírálás alá esnek. A külföldről érkező, nem magyar állampolgárok részére - a rendeletben foglalt kivételektől eltekintve - továbbra sem engedélyezett a Magyarországra való belépés. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság minden járat minden utasát a határellenőrzési pontnál okmányellenőrzésnek, illetve – a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltatójának közreműködésével – kötelező egészségügyi szűrésnek (testhőmérséklet-mérés) veti alá. És mivel az országba történő belépés előtt – a kormányrendeletnek megfelelően - az utasok részletes kikérdezése zajlik, az útlevél-ellenőrzés a korábbinál több időt vesz igénybe.

Bezárások, utasfelvételi változások

1. A B utasmóló indulási szintje, illetve az érkezési folyosó átmenetileg nem üzemel. Az útlevélellenőrző-kapuk előtti csarnok és az útlevélkezelés azonban változatlanul működik, továbbra is itt – és a 2B Terminál érkező szintjén – zajlik az utasok egészségügyi szűrése (testhőmérséklet-mérése), regisztrálása és Magyarországra való beléptetése.

2. Március végétől a SkyCourt-ban található Heinemann Duty Free üzlet ideiglenesen zárva tart. Ennek okán, valamint a B oldali utasbiztonsági csatornák bővítése miatt, minden induló utas ellenőrzését a 2A Terminálon végzik, ahonnan az átvizsgálást követően egy alternatív útvonalon – a korábbiaktól eltérően nem a bolton át – jutnak a tranzitba. 

3. Az 1-es utasmóló (Pier 1) utasszállítás céljából átmenetileg nem üzemel. Minden schengeni országból érkező utast busszal szállítanak a 2B Terminálra, az induló utasok pedig a 2A Terminál beszállítókapuit használhatják.

4. Utasfelvételre ideiglenesen kizárólag csak a 2B Terminálon van lehetőség. Minden utast arra kérnek, hogy figyelje a monitorokon, információs táblákon szereplő tájékoztatásokat.

Pályakarbantartás - egy ütemben, halasztás

Pár nappal tovább tart az I-es futópálya karbantartása. A futópályák, gurulóutak, valamint a műszaki előtér szükséges éves tervezett karbantartási munkálatait – több helyi lakos kérésével összhangban – az egészségügyi vészhelyzet ideje alatt, minimálisra csökkent forgalom mellett végzi el a repülőtér üzemeltetője. A Budapest Airport az I-es futópálya karbantartási munkálatait március 23-án megkezdte, azonban a minimális forgalomra való tekintettel úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett több szakaszos munkavégzés helyett egy ütemben hajtja végre a teljes karbantartást. Ennek megfelelően néhány nappal tovább, várhatóan április 10-ig kell a pályát zárva tartani. A pályazár normál üzemelés mellett a megszokottnál jobban érintené a repülőtér szomszédságában fekvő települések lakosságát. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a tavalyi évhez képest a forgalom drasztikus mértékben visszaesett, ami mindössze napi 20 repülőgépet jelent, így a meghosszabbított pályazárás egészen minimális hatást gyakorol a környező települések érintett lakóközösségeinek mindennapi életére.

A II-es futópályát érintő felújítási munkálatok szervezése szintén folyamatban van, azonban a járványra való tekintettel, a repülőtér üzemeltetője nem csak saját munkatársai, de a bevont vállalkozások munkatársai iránt is felelősséggel tartozik. Mivel az egészségünk megőrzése mindennél fontosabb, így a kettes futópályán elvégzendő munkálatok megkezdéséről a Budapest Airport későbbi időpontban dönt.

Forrás: Budapest Airport


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.