Földvári András a Turkish Airlines-hoz igazolt 

Hétfőtől a méltán elismert szakember, Földvári András a Turkish Airlines csapatát erősíti.

Nyereségért küzd a LOT 

Igyekszik mindent megtenni a lengyel LOT, hogy ismét nyereségessé váljon. A légitársaság elnöke, Sebastian Miskosz leismerte: igen nehéz, de javuló helyzetben van a cég.

Nevet változtat az európai kosárliga 

Öt évre szóló megállapodást kötött a Turkish Airlines az Euroleague kosárlabdaverseny globális szponzorálására. A jövő évtől a verseny nevében is viseli a főszponzor nevét.

Új osztályt vezet be járatain a Turkish Airlines 

A turista, business és az első osztály mellé egy negyedik osztályt is bevezet járatain a Turkish Airlines.

Közvetlen járatot indított a Turkish Airlines Montenegróba 

Elindította első közvetlen járatát Isztambulból a montenegrói Podgoricába a török nemzeti légifuvarozó.
Egységben az erő

Egységben az erő 

Az utóbbi néhány év során felgyorsult a globális légipiacon a koncentráció: folyamatosak a felvásárlások, legutóbb idén áprilisban jelentette be az egyesülést a British Airways és az Iberia, létrehozva ezzel a világ harmadik legnagyobb légitársaságát. Megszűnhetnek-e a felvásárlások miatt a nemzeti légitársaságok, illetve átvehetik-e a szövetségek helyét a nagyra nőtt légitársaságok? Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat cikkünk szerzője.

Dél-Európa legjobb légitársasága 

A Turkish Airlines-t választották Dél-Európa legjobb légitársaságává.

A Turkish vásárolná fel a LOT-ot 

A török Turkish Airlines komolyan szemet vetett a lengyel LOT légitársaságra: a vezérigazgató a Rzeczpospolita hétfői számában elmondta, hogy azonnal többségi részt akarnak venni a LOT-ban.

Messi, Ibrahimovic és a többiek a Turkish reklámfilmjében 

A Barcelona világhírű játékosai, mint Messi, Ibrahimovic, Xavi, Iniesta, Puyol, Victor Valdez, Piege mind szerepelnek a Turkish Airlines legújabb reklámfilmjében.

„Csak a jó meleg Afrika” 

Tovább bővíti afrikai járathálózatát a Turkish Airlines.

Menetrend szerint indul az isztambuli járat 

A Turkish Airlines arra hívta fel partnerei és utasai figyelmét, hogy a szerdai Isztambul-Budapest, valamint Budapest-Isztambul járatai időben, és problémamentesen indulnak.

Bővülő török flotta  

35 új Boeing áll forgalomba idén a Turkish Airlines-nál.

A légi közlekedés 2010-es kilátásai 

Bizakodó prognózist adott közre a Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA). A szervezet az ágazat korábban előre jelzett veszteségét márciusban a felére csökkentette, köszönhetően az erős évkezdetnek. A húzóerő azonban már nem Észak-Amerika vagy Európa, hanem Ázsia és Latin- Amerika lesz.

Hat ajánlat érkezett a lengyel LOT-ra 

Hat ajánlat érkezett a LOT lengyel légitársaság privatizációs pályázatára,négy légitársaság és két pénzügyi befektető adta be ajánlatát.

Nagy nevek, vezető cégek az idei ITB-n 

Királyok, kutatók és egyéb hírességek is szerepelnek a március 10-én kezdődő, világcégeket is felvonultató berlini nemzetközi turisztikai vásáron felszólaló 200 előadó közt.

Négyszáz dolgozót küld el a lengyel LOT légitársaság 

Átszervezés miatt március végéig 400 dolgozójától válik meg a lengyel LOT légitársaság. Lengyel lapértesülések szerint a megmaradó alkalmazottak juttatásait megnyirbálják.

Díjeső az IBUSZ-nak 

Új programfüzeteinek sajtóbemutatója és a tavalyi év értékelése alkalmából az IBUSZ vezetői beszámoltak azokról a díjakról is, amelyekkel a társaság munkáját a közelmúltban elismerték.

Turkish Airlines: évzáró 

A Turkish Airlines évbúcsúztató partiján díjazták a 2009-es év legjobban értékesítő utazási irodáit.

A Turkish Airlines fittyet hány a válságra 

A Turkish Airlines (THY) 2,012,000 utast szállított 2010 januárban, ami 26%-os növekedést jelent az előző év januárjához képest.

Nem ártott a gazdasági krízis az indonéz turizmusnak 

A várakozásokat meghazudtolva enyhe növekedéssel (+0,4%) zárta a tavalyi évet az indonéz turizmus, a külföldi érkezéseket tekintve.

Közös légitársaságot alapít az Aeroflot és a Turkish Airlines 

Az orosz közlekedési minisztérium magát megnevezni nem kívánó illetékese szerint a két vállalat együttműködésének elmélyítését, egy közös légitársaság tervét Tayyip Erdogan török miniszterelnök moszkvai tárgyalásain vitatták meg.

Indul a bangkoki charter 

A hagyományokhoz híven idén is thaiföldi tanulmányútra vitte legjobb viszonteladó partnereit a Best Reisen.

Évzáró ünnepséget rendezett 2009 egyetlen nyereséges európai légitársasága 

Évbúcsúztató partit rendezett a közelmúltban a Turkish Airlines. A rendezvényen díjazták a 2009-es év legjobban értékesítő utazási irodáit.

Törökök érdeklődnek a szerb légitársaság iránt 

A stratégiai együttműködés lehetőségeiről tárgyal a szerb Jat légitársaság vezérigazgatója, Srdan Radovanovic a Turkish Airlines illetékeseivel, aki elképzelhetőnek tartja, hogy a szerb kormány mellé tulajdonostársnak beszáll a török légitársaság.

A Turkish Airlines új Miles and Smiles partnere a Continental Airlines 

A Turkish Airlines törzsutas programjában jelenleg résztvevő 23 partner légitársaság mellé huszonnegyedikként csatlakozott a Continental Airlines.

Decemberben indul a Best Reisen bangkoki chartere 

A hagyományokhoz híven idén is thaiföldi tanulmányútra vitte legjobb viszonteladó partnereit a Best Reisen.

Óvatos duhajok 

A tavalyihoz hasonlóan az idei téli szezont is óvatosan tervezték meg a túraszervezők, a maroknyi charterjárat többsége közeli úti célokba repül. Az egzotikus utakra vágyók a Travel Service járatain Thaiföldre, Kenyába és a Zöldfoki-szigetekre juthatnak el, más távoli úti célokba menetrend szerinti járatokat kínálnak a tour-operátorok.

December 28-tól indul a Best Resien chartere 

A charter indulását megelőzően november 8-án vasárnap elstartolt a Best Reisen Utazás Iroda által szervezett tanulmányút Thaiföldre.

Lesz téli charterjárat Thaiföldre 

Nem csökkent az idén nyáron a Best Reisen utasforgalma, árbevétele pedig még nőtt is, a magasabb árfekvésű egyiptomi és törökországi üdülések részarányának növekedése miatt.

Lesz téli charterjárat Thaiföldre 

A nehéz gazdasági helyzet ellenére sem csökkent az idén nyáron a Best Reisen utasforgalma, a társaság árbevétele pedig még nőtt is, elsősorban a magasabb árfekvésű egyiptomi és törökországi üdülések részarányának növekedése miatt.

Körutazásokkal és Csehországgal erősít a Neckermann 

Jó utószezonban reménykedik a Neckermann, amely csütörtökön a budapesti Cseh Nagykövetségen mutatta be téli árualapját. A kínálatban Bohémia kiemelt szerepet kap, és rajta kívül számos újdonság, például egy egyedi szállodalánc, valamint egzotikus körutazások és télen eddig még nem programozott desztinációk.

Beválhat a Malév új kereskedelmi stratégiája 

„A Malév nehéz helyzetből indul, de hiszem, hogy ennek a légitársaságnak remek esélyei vannak” - foglalta össze Karim Makhlouf, a Malév kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, a légitársaság jövőjét meghatározó új üzleti stratégiát ismertető keddi sajtótájékoztatón elhangzottakat.

A Green Travel új desztinációja: Észak-Ciprus 

A törökországi utak specialistája, a Green Travel, az idei évben bővíti utazási palettáját a még kiaknázatlan lehetőségeket rejtő Észak-Ciprussal.

Hihetetlen átverések a légitársaságoknál 

Az Európai Bizottság legfrissebb felmérése szerint többek között a Malév, a Wizz Air, a Ryanair és az EasyJet is szerepel azon a "szürke" listán, melynek szereplői honlapjaikon megtévesztő információkkal próbálják magukhoz csalogatni az utazni vágyókat. A Hírszerző feltérképezte, hogy az itthon is elérhető társaságok milyen ajánlatokkal bombáznak minket, s ezekből mi igaz.

A Green Travel új desztinációja: Észak-Ciprus 

A törökországi utak specialistája, a Green Travel, az idei évben bővíti utazási palettáját a még kiaknázatlan lehetőségeket rejtő Észak-Ciprussal.

Magyarországot is otthonának tekinti 

A forint árfolyam-ingadozásaitól nem ijed meg a török beutaztatásban piacvezető, a Török Riviérára irányuló kiutaztatásban is élen járó Green Travel, melynek ügyvezető igazgatóját, a tíz éve Magyarországon élő Merdol Göktast kérdeztük.

Új szelek fújnak kelet felől 

A globális gazdasági krízisre fittyet hányva ambiciózus növekedési terveket dédelget a Turkish Airlines: tíz éven belül a világ tíz legjelentősebb légitársasága közé szeretne tartozni. Erről kérdeztük Levend Arisoyt, a társaság bő fél éve kinevezett magyarországi igazgatóját.

Lezuhant egy török gép az amszterdami Schiphol-on 

A Turkish Airlines Isztambulból Amszterdamba tartó gépét 135 utassal a fedélzetén szerda délelőtt leszállás közben érte a szerencsétlenség.

Járatszámban bővít a Turkish Airlines 

A török nemzeti légitársaság évek óta tartó expanziós startégiájának folytatásaként februártól és márciustól növeli Isztambulból induló járatainak gyakoriságát.

Isztambulban forgatott Kevin Costner 

Februártól 70 ország televíziós csatornáin találkozhatnak újra a nézők az Oscar-díjas Kevin Costnerrel.

Vargabetűk után papírforma? 

Nyáron az utazási irodák 15 százalékkal szűkítették charterkapacitásaikat a magyar piacon: 300–320 ezer székről jóval 300 000 alá csökkent az összkontingens, amelyet így is csak hatalmas árengedményekkel sikerült értékesíteni. A télre is óvatosan terveznek az utazásszervezők. A legtöbbek célja a szinten tartás, de olyan iroda is akad, amely jelentősen csökkenti kontingenseit. Új úti cél nincs a piacon, a debreceni indulás továbbra is csak a nyári árualapban alternatíva, az utasok növekvő árérzékenységét kihasználva megjelenik azonban egy újdonság, a repülőtéri vásárlás lehetősége: a „buy and fly”. Az utolsó pillanatos döntések idén nemcsak a keresletre, hanem a kínálatra is jellemzőek: lapzártánkig még nem dőlt el, hogy hány szereplős lesz a charter légi fuvarozók piaca.

Ez tényleg Dubai 

„Ez tényleg Dubai” mottóval sikeres study tourt rendezett szeptember 7-12. között a Green Travel a Turkish Airlines támogatásával Dubaiban.

Több kérője is van az Austriannek 

A német Lufthansa, a francia-holland Air France-KLM és a Turkish Airlines jelezte érdeklődését a vasárnap éjfélkor lejárt határidőig az Austrian Airlines osztrák légitársaságra.

Meghirdetik az AUA légitársaságot 

Az osztrák kormány kedden megbízta az ÖIAG állami vagyonkezelőt, hogy az év végéig értékesítse a nemzeti légitársaságban (AUA) meglévő 42,75 százalékos állami tulajdonrészt.

A Turkish Airlines is a Star Alliance tagja lett 

A Turkish Airlines április 1-je óta hivatalosan is a Star Alliance tagja. A légi szövetség a csatlakozással most 20 teljes tagot számlál.

Lufthansa – Turkish Airlines együttműködés 

Már jövő nyár elejétől élvezhetik a Lufthansa és a Turkish Airlines utasai a két légitársaság együttműködésének előnyeit.

World of TUI: szezon előtti bővítés 

A századelő hangulatát idézte fel a World of TUI Magyarország hétfői exkluzív partyja és katalógusbemutatója a budapesti Európa hajón. Csákány Csaba, ügyvezető igazgató lapunknak arról számolt be, hogy cégük 30 százalékkal több utast utaztatott az idei téli szezonban, mint tavaly.

Újabb sztrájk Ferihegyen 

Munkabeszüntetést tartott pénteken 12-tól 16 óráig a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete Ferihegyen, tájékoztatta lapunk a Budapest Airport Rt.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!