Évzáró ünnepséget rendezett 2009 egyetlen nyereséges európai légitársasága

Évbúcsúztató partit rendezett a közelmúltban a Turkish Airlines. A rendezvényen díjazták a 2009-es év legjobban értékesítő utazási irodáit.

A légitársaság méltán lehet büszke arra, hogy Európában az egyetlen légifuvarozó, amely nemcsak tavaly, hanem az idén is nyereséget könyvelhet el. Sőt, 2009-ben a Turkish az egyetlen nyereséges légitársaság Európában. Idén közel 75 százalékos kihasználtsággal közlekedtek járataik.

A Turkish Airlines jelenleg a világ 17. legjelentősebb légitársasága, Európában az ötödik helyet foglalja el. Tíz év múlva terveik szerint Európában a top 3-ban, a világon a top 10-ben lesznek benne. Jelenleg több mint 150 nemzetközi és 38 belföldi úti célba indítanak járatokat. Évente 24-27 millió utast szállítanak, 2008-ban 15%-kal tudták növelni az utasszámot. A közeljövőben 105 repülőgép vásárlását tervezik az Airbustól, illetve a Boeingtől. A Turkish Airlines magyarországi bevételei 25%-kal nőttek 2008-ban, az utasszám 30%-kal bővült 2007-hez képest. A gazdasági krízisben a magyar utazási piac 2009 januárjában közel 40%-ot esett, de a Turkish Airlines forgalma 18%-kal nőtt.

A magyarországi értékesítés volumenét tekintve az első helyet 2009-ben az Aeroviva szerezte meg, második lett az IBUSZ, harmadik a Vista. A legnagyobb növekedést a miskolci Air Partner, a második legjelentősebbet a Mauri könyvelhette el. A legjobb non-IATA irodai partner a Green Travel lett. A BSP-forgalomban a legnagyobb arányt a Best Reisennél képviselik a Turkish Airlines járataira kiállított jegyek.

A társaság évzáró partiján, amelyet a budapesti Symbolban tartottak, Fábry Sándor gondoskodott a jó hangulatról.


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.