Ekkor ehetünk a balatoni vonatokon

Étkezőkocsikat is forgalomba állít néhány balatoni járatán a MÁV-Start Zrt. július elsejétől.

Az MTI érdeklődésére a MÁV-Start hétfőn közölte, hogy július elsejétől a MÁV-Start Zrt. az étkezőkocsi-szolgáltatást a déli parton a Budapest-Déli pályaudvarról 7 óra 30 perckor és 11 óra 30 perckor Nagykanizsára, a 21 óra 05 perckor Keszthelyre induló vonatokon biztosítja.

Visszafelé a Nagykanizsáról 14 óra 50 perckor és 16 óra 50 perckor a Déli pályaudvarra, Keszthelyről 5 óra 23-kor a Déli pályaudvarra induló vonatokon lesz étkezőkocsi.
Az északi parton naponta a Déli pályaudvarról Tapolcára 7 óra 35 perckor induló, valamint naponta a Tapolcáról 16 óra 53 perckor induló vonatokon működik majd étkezőkocsi is - közölte a MÁV-Start.

Hozzátették: ezen felül a Nohab-mozdony vontatta szerelvényeken étkezőkocsikat állítanak forgalomba július 12. és augusztus 31. között hétvégenként, és augusztus 20-án a Déli pályaudvarról Tapolcára 9 óra 35-kor, visszafelé pedig Tapolcáról 15 óra 40 perckor induló járatokon.

Kézbe vette a MÁV az utasellátó szolgáltatást

A vasúttársaság korábban arról tájékoztatott, hogy a MÁV-Start Zrt. ismét a saját kezébe vette a fedélzeti utasellátó szolgáltatást, június 1-jétől maga üzemelteti a nemzetközi járatain az étkezőkocsikat, július 1-jétől pedig már egyes balatoni vonatokon is újraindítják a szolgáltatást.

A MÁV maga végzi az étkezőkocsik karbantartását, valamint a beszerzési, raktározási, logisztikai tevékenységet is - derült ki a közleményből.

A MÁV tájékoztatott arról is, hogy július 1-jével a Balaton északi és déli partján kísérleti jelleggel indulnak olyan vonatok, amelyeken szintén lesz utasellátó szolgáltatás.
A belföldi szakaszokon is igénybe vehető szolgáltatást régebben külső vállalkozó végezte. A szerződés lejártával döntött úgy a vállalat, hogy saját üzemeltetésébe veszi az étkezőkocsikat, megújítja az ételkínálatot, kedvezőbb árakat kínál. Reményeik szerint nyereséges lehet az új szolgáltatás.

Forrás: MTI


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.