Ahol az igazgató és a mozdonyvezető együtt takarít

Két éve indult útjára – Dávid Ilona elnök-vezérigazgató kezdeményezésére – a MÁV dolgozóinak önkéntes takarítási akciósorozata, a „Tisztán a vasútért!”.

Az akciósorozat keretében a vasúttársaság közel ötszáz dolgozója újabb 71, idegenforgalmi szempontból frekventált helyszínen végez önkéntes takarítást. Az e hét péntekig tartó két hetes akcióban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint megyeszékhelyek, nagyvárosok, kirándulóhelyek körzetében csinosítják az állomásokat.

Az elmúlt két évben a MÁV-csoport önkéntes munkavállalói országszerte több száz állomást és megállót tettek szebbé azzal, hogy összeszedték a szemetet, kigyomlálták a virágágyásokat, lefestették és helyreállították a megrongált padokat, állomási bútorokat, és elvégezték a kisebb karbantartási munkákat.

A felhívásra összefogva tavasszal és ősszel rendre megmozdul a MÁV-csoport munkavállalóinak széles tábora – együtt takarít, szemetet szed, fest és reparál igazgató és pályamunkás, mozdonyvezető és jegyvizsgáló, irodista, forgalmista. A június 2-án kezdődött, június 13-ig tartó akcióban közel 500-an vesznek részt.



Az önkéntes vasutasok a vasútállomások utasok számára nyitott területeinek rendbetételével, a kényelmesebb, kulturáltabb, utasbarát és esztétikus környezet biztosításával a MÁV-csoport által nyújtott szolgáltatások színvonalát kívánják emelni. 

Június 2-a és 13-a között az alábbi állomásokon végeznek önkéntes munkát a vasutasok:

Agárd, Alsóbélatelep, Alsógyenes, Alsóörs, Aszófő, Badacsonylábdihegy, Badacsonyörs, Badacsonytomaj, Balatonakarattya, Balatonaliga, Balatonalmádi, Balatonberény, Balatonederics, Balatonfenyves, Balatonfenyves alsó, Balatonfűzfő, Balatongyörök, Balatonkenese, Balatonkenese-Üdülőtelep, Balatonlelle, Balatonlelle felső, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszéplak alsó, Balatonszéplak felső, Balatonudvari, Balatonvilágos, Becehegy, Bélatelep, Csopak, Debrecen, Dinnyés, Dombóvár, Eger, Fonyódliget, Fövenyes, Füzesabony, Gárdony, Gyenesdiás, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely, Kaba, Kápolnásnyék, Kaposvár, Káptalanfüred, Kelenföld, Keszthely, Kistelek, Miskolc-Gömöri, Miskolc-Tiszai, Nagykanizsa, Örvényes, Pettend, Révfülöp, Sárbogárd, Siófok, Szabadifürdő, Szabadisóstó, Szántód-Kőröshegy, Szekszárd, Szepezdfürdő, Szilvásvárad, Tapolca, Tokaj, Velence, Velencefürdő, Vonyarcvashegy, Zamárdi, Zamárdi felső, Zánka-Köveskál.


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.