Új szereplővel bővül a budapesti autómegosztási piac

Új szereplővel bővül a budapesti autómegosztási piac 

Még ebben az évben megkezdi működését Budapesten a We share, a Volkswagen és a Skoda autómegosztó szolgáltatása, ezzel az eddigi háromról négyszereplősre bővül a fővárosi autómegosztási piac - írta a Világgazdaság.
Tengelyt akasztott a GVH és az Airbnb

Tengelyt akasztott a GVH és az Airbnb 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a szálláshelyek online piacterét üzemeltető Airbnb Ireland, private unlimited company (Airbnb) kötelezettségvállalását. Az eljárásban vállaltak alapján a társaság köteles módosítani a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásait a díjaival kapcsolatosan. A Hivatal – tekintettel a kötelezettségvállalásra – jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki - tudtuk meg kedden a GVH-tól.
Sharing economy kínaiul

Sharing economy kínaiul 

A közösségi gazdaság világszerte tartó és vitákkal kísért hódítása természetesen Kínát sem kerülte el. A területen működő szolgáltatókhoz való hozzáállás ugyanakkor egészen más, mint például Magyarországon.

Beszállt a sharing economyba az AccorHotels 

Bolondság és felelőtlenség a megosztáson alapuló gazdaság ellen küzdeni – véli az AccorHotels vezérigazgatója. A szállodalánc most három, szállásmegosztó szolgáltatást nyújtó vállalatba fektetett be.

Négyzetméterenként 1500 forintba kerülne az Airbnb-s lakáskiadás 

A jövőben ezerötszáz forint átalányadót fizetne négyzetméterenként minden olyan magánszemély, aki lakását szálláskiadás céljából hasznosítja, a turistáknak bérbe adható ingatlanok számát pedig háromban maximálná az a fideszes törvényjavaslat, amely hamarosan a kormány elé kerül, és a jövő évi költségvetési törvénnyel együtt szavazhatja meg a parlament.

Európai szállodaszövetség: regisztrálni kellene a lakáskiadókat 

Az európai szállodaszövetség szerint regisztrálni kellene a megosztáson alapuló gazdaság (sharing economy) keretében működő, rövidtávú lakás-bérbeadással foglalkozókat - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége az MTI-vel az ágazat berlini tanácskozását követően.

Iránymutatást ad ki az EU a közösségi gazdaság kezeléséről 

Az Európai Bíróság várhatóan október környékén fog állást foglalni a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - hangzott el egy kerekasztal-beszélgetésen Kolozsváron.
Durván nekimegy az airbnb-nek a konkurencia

Durván nekimegy az airbnb-nek a konkurencia 

Nem, nem egy szállodavállalat száll szembe a szállásmegosztó portállal, hanem egy olyan versenytárs, amely üresen álló ingatlanok közvetítésével foglalkozik. Azért a szobakiadók adózásával kapcsolatban a Szállodaszövetségnek is vannak kételyei.
A HOTREC és az EFFAT közös nyilatkozata

A HOTREC és az EFFAT közös nyilatkozata 

A vendéglátás szociális partnerei - a munkaadókat képviselő HOTREC és munkavállalókat képviselő EFFAT - közös fekhívása, hogy a turizmus ágazatban a „sharing economy” kapcsán azonos versenyfeltételek biztosítása szükséges minden szolgáltató esetében.
Új keresletet teremt az Uber a budapesti piacon

Új keresletet teremt az Uber a budapesti piacon 

A budapesti Uber-utazások közel egyharmada metróállomás közelében indul vagy végződik, vagyis az Uber már most a tömegközlekedés kiegészítője Budapesten. A tipikus Uber-felhasználó egyedülálló, diplomás alkalmazott vagy közép-, illetve felsővezető, húszas évei végén járó fiatal.

Az Uber nem versenyez a taxikkal 

Az utazásmegosztó szolgáltatás inkább kiegészíti a taxizást, nem pedig versenyez vele; az Uber-felhasználók kevesebb mint ötöde taxizik, csaknem kétharmaduk használja gyakran a tömegközlekedést - derült ki egy reprezentatív felmérésből, amelyet 2516 Uber-felhasználó megkérdezésével készítettek októberben.

A szállodaipar mellett elfér az Airbnb 

„Magánszemélyként például én is használok Ubert, ám mint politikus, elfogadom a taxisok részéről megfogalmazott kritikákat” – mondta Csepreghy Nándor miniszterhelyettes az Ökopolisz Alapítványnak a közösségi megosztáson alapuló gazdaságról szóló pódiumbeszélgetésén. Ez a mondat jellemző volt az egész este tekintetében, hiszen mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy a telekommunikációnak és az informatikának köszönhetően gyors változásoknak vagyunk tanúi a szolgáltatáskínálat terén, ugyanakkor nem lehetünk érzéketlenek ezen változások jelenlegi és jövőbeni kárvallottjai iránt sem.

Hihetetlen növekedést produkált idén nyáron az Airbnb 

Május és szeptember között már 17 millióan választottak Airbnb-t, öt év alatt pedig 353-szorosára nőtt a nyári foglalások száma.

Szállodaszövetség vs Airbnb: a magánszoba-kiadás pozitívan hat a turizmusra 

Nem megtiltani, hanem szabályozni kellene az egyre népszerűbb online szállásmegosztók, így az Airbnb működését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint.

Airbnb-sek figyelem: a lakáskiadás után adózni kell! 

Különbséget kell tenni a hosszabb időre szóló ingatlan-bérbeadás és a rövid távú, néhány vendégéjszakára szóló szolgáltatás között. Míg az egyiknél nem, a másiknál kötelező az adószám - tájékoztatott hétfőn a NAV.

Az Airbnb-s lakáskiadókra száll rá a NAV 

A NAV szerint az Airbnb az adócsalás melegágya; rájuk fog szállni - derül a Magyar Nemzet Online cikkéből.

Gasztro-uber indul Magyarországon 

Az éhesen csellengő fizetőképes keresletet és a főzőcskézőket hozná össze egy az Uber mintájára alapított hazai vállalkozás, a Yummber - számolt szerdán a Világgazdaság. Kalmár Péter ötletgazda szerint a próbálkozás a kifejezetten extrovertált, és az extrém helyzetekre nyitott embereket célozza meg.

Az Uber Amerikában megelőzte a taxiscégeket 

Egy friss kutatás szerint az Uber bevételei az év második negyedében az Egyesült Államokban megelőzték a taxitársaságok által kiszámlázott összeget.

Sharing Economy: új szereplő a piacon 

A májusi Business Klub központi témája a sharing economy volt. Ezúttal a vadonatúj belvárosi ház – a Prestige Hotel Budapestbe látogatunk el, ahol az első Michelin csillagos étterem a Costes "testvére", a Costes Downtown is helyet kapott. Az előadások többsége már letölthető.

Last calling 

Mi az a sharing economy? És vajon mennyiben befolyásolja a hazai szállodások és éttermesek üzleti életét? Ez lesz a májusi Business Klub központi témája. Színhelye pedig minden szempontból exkluzív és egyedi: ezúttal a napokban nyíló pesti, belvárosi házba – a Prestige Hotel Budapestbe látogatunk el, ahol az első Michelin csillagos étterem a Costes "testvére", a Costes Downtown is helyet kapott.

A sharing economy nem az ellenségünk 

Kár attól tartaniuk az utazási szakma szereplőinek, hogy a megöli őket a sharing economy - derült ki kedden, a Turizmus Trend Turizmus Akadémiája alkalmából tartott előadás során.

Tovább terjeszkedik a BlaBlaCar Európában 

Immár Mexikóban is elérhető a vezető telekocsi szolgáltatás. Ezzel a közösség 20 milliónál is több tagot számlál és három kontinens 19 országában van jelen.

Taxi helyett: Budapesten is elérhető az Uber 

Júniusban még budapesti menedzseri állásokat hirdettek weboldalukon, szerdától pedig már fővárosunkban is rendelhetünk sofőrt az applikáción keresztül - a taxisok azonban nem hagyják annyiban.

Ami a tiéd, az az enyém is! 

Kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Telekom a közösségi gazdaságról, arról, hogy milyen trendekkel találkozhatunk ma – és már nem csak a saját kanapéjukat egyre nagyobb számban szállásként kínálók jelenségével, hanem a megosztás további modelljeivel is foglalkozott.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!