Hihetetlen növekedést produkált idén nyáron az Airbnb

Május és szeptember között már 17 millióan választottak Airbnb-t, öt év alatt pedig 353-szorosára nőtt a nyári foglalások száma.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ezen a nyáron az Airbnb-n szállást választók száma több mint a duplájára nőtt az előző év azonos időszakához képest, melyhez leginkább a dinamikus ázsiai növekedés járult hozzá.

Májustól augusztus végéig összességében körülbelül 17 millióan laktak 150 ország Airbnb-szállásán – míg 2014-ben ez a szám 7,4 millió volt –, de a cég szerint további egymillió ember foglalt az oldalon szállást az Egyesült Államokban a Labor Day (szeptember első hétfője és az azt megelőző hétvége) hosszú hétvégéjén.

A legtöbben Párizsból, New Yorkból és Szöulból foglaltak, a legnagyobb számú foglalás pedig lisszaboni, New York-i és oszakai szállásokra érkezett. A cég leggyorsabban növekvő piaca Dél-Korea, Japán és Szingapúr, Kínában pedig a leggyorsabban nő a külföldre irányuló foglalások száma.

A cég által kiadott tanulmány szerint az Airbnb-n foglalók átlagéletkora 35 év, illetve 54%-uk nő és 46%-uk férfi, ami közel megegyezik az előző év adataival.

Az elmúlt hat hónapban Kubában és Philadelphiában növekedett leggyorsabban az Airbnb-szállást kínálók és a foglalások száma, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy az amerikaiak számára enyhültek a Kubába utazás feltételei, valamint annak is, hogy Ferenc pápa hamarosan mind Kubába, mint Philadelphiába ellátogat.

Forrás: Skift


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli

Az extrém hőség a svájci gleccsereket sem kíméli 

Drámai ütemben olvadnak a svájci gleccserek az Európát sújtó rendkívüli hőhullám következtében.
Erős évkezdés a horvát turizmusban

Erős évkezdés a horvát turizmusban 

A bevétel 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.